Kilenc

Na, ma már kicsit nehezebben ment a felkelés. Tudom, hülyén hangzik, de egyszerűen imádom, mikor alig tudok lábra állni, s minden mozdulatot megszenvedek az izomláztól! Rendesen röhögni tudok saját magamon..ha a zuhanykabint akarom kinyitni, ahhoz is külön tervet kell készíteni fejben, arról nem is beszélve, ha leesik a tusfürdő a kezemből. Leesett.

Ha már kicsit bejáratódom, akkor nincs gond, de ha leülök, vagy ne adj, lefekszem, hát, onnantól közröhej tárgyává is képes lennék válni, ha látnának.

Leülni most valahogy nem is vágyom, mert a "tökéletesnek" érzett popsim rendesen sajog.

 

Emlékszem, annak idején iszonyú szkeptikus voltam a speedfittnessel kapcsolatban. Gondoltam, megint valami úri mulatság, csak hogy ne kelljen mozogni. Nem volt éppen olcsó sem, az "előtte" és "utána" képeknek pedig valahogy nem tudtam hinni. Aztán jött egy ilyen "ingyenes" próba. Gondoltam, mit veszíthetek? Ha már a gyógyászatban használják, csak nem árthat. Nem is ártott, és alig két hónap alatt kilókat, és kemény centiket veszítettem. És a legviccesebb az volt, hogy egyáltalán nem diétáztam. Ha éppen ahhoz volt kedvem, ettem egy hambit, egy szelet pizzát vagy sütit. A ruhatáram is lecseréltem, és a véleményem is megváltozott vele kapcsolatban.

Na, jó, azért itt is kell tenni a dologért. Nem azt jelenti, hogy rámcsatolják a drótokat, kapok egy kis áramot, aztán huss a kilóknak! Elvileg tök egyszerű kis gyakorlatok; lábemelés, karkörzés, hasprés. Csak ha ezek a drótok rám vannak kötve és tekergetik azt az izét, meg kapom az áramot, közel sem olyan egyszerű a legelemibb gyakorlat!

Annak idején bejött, s most hogy újra ráengedtek a mozgásra, ezt is újra kezdtem. Várom is a hatást. Egyelőre alig bírok leülni, ha pedig leülök, kisebb küzdelem, mire lábra állok. Birodalmi lépegető lett belőlem..

 

Ma voltam méregtelenítésen is. Bevállaltam a nyírokmasszázst, ami tuajdonképpen egy iszonyú kellemes és hasznos dolog. Most erre kimondottan szükségem van. Tele vagyok méreganyagokkal, s ami az utóbbi időben lerakódott bennem, azt spaklival sem lehet felszedni. Az újabb űrhajós cuccba öltöztetés után nem volt más dolgom, mint hogy feküdjek és relax.

Addig rendben is ment a dolog, de amikor fel kellett volna állni, akkor jött a bibi.

Nem ment. Akkor már a hasam is úgy fájt, illetve, bocsánat, a hasizmom!!, a karom, a derekam, hogy csak röhögni tudtam.

Aztán bejött Andi, hogy mégis mit csinálok még, mert lassan jönne a másik vendég..én meg néztem rá nagy szemekkel és pislogtam, mint kismacskák a kosárban.

"Hááát, gondoltam, pihizek még egy kicsit" s próbáltam úgy csinálni, mintha semmi bajom nem lenne. Egy hirtelen mozdulattal - majd belegebedtem - felültem, és lemásztam az ágyról. Rohadt nehéz így felállni, felöltözni meg pláne! Kész kínszenvedés úgy csinálni, hogy senki se lássa az arcomon, valójában milyen gyengusz is vagyok. Alig vártam, hogy kijussak az autóba és ne kelljen játszani az agyam, milyen könnyedén megy a mozgás. Szerintem, így végiggondolva, eléggé röhejesen festhettem, ígérem, legközelebb inkább bevállalom!

Fogalmam sincs, mi lesz velem, ha szombaton leszállok a spinning bicajról. Á, szerintem úgy fogok leesni róla...

 

Jut eszembe, ma vagyok a kilencedik napon. Ha jól emlékszem, eddig még nem jutottam el.

Pedig kora délután már megint fájni kezdett a fejem. Egy krémet elrontottam, két tojás leesett, és magamat is összekentem. Hatig dolgoztam, szétáztattam a kezem, ráadásul nem vettem gumikesztyűt a szedres sütinél és tiszta lila lett a körmöm. A bőröm meg piros az ételfestéktől, amivel a bársonytorta tésztáját színeztem. Belerúgtam a fagyasztóba, kiöntöttem a tejet, a forró gyümölcskrémmel szétégettem a nyelvem.

S mindezt bölcsen hallgatva tűrtem és viseltem. Hős vagyok, komolyan!

 

És hazafelé jövet megállapítást nyert a tény, hogy a szomszéd lány még él, és mégsem szedték darabokra a farkaskutyák. :)