Jómagam már itthonról szemlélem vihart. Odakint dübörög az eső, nem látszik a szemben álló magaslat sem. Prospero szórja villámait, a csatornák is oltják szomjukat. A fák a földig hajolnak, s most éppen a jég is veri a redőnyt. Gyönyörű, szeretem..
Bentről sóvárogva nézem, ahogy odakint a teraszon a szél széjjel tépi a megmaradt növényeket - tavasszal már egyszer megrendezte őket, konkrétan virágtalanított. Kimennék, hogy megmentőjük legyek, de nem sok esély van rá. Tök egyszerűen szarrá áznék, így is csupa víz minden. A csipeszeket széthordta szél, ha jól látom, kettő maradt a kosárban, az egyik forgó békámat is elvitte a drága magával. A műfű tocsog, a kis cserepes ledőlt, a grill is ázik, a cserepeim valahol lent lehetnek a kövön, csak épp nem látom. Még a szép, virágos tartójukat sem. Á, inkább nem úszom.
Most különben is vigyázni kell. A jobb petefészkem akkora, hogy akár le is szakadhat. Kocsányon lóg, esküszöm, így mondták. Vagyis nem ma kezdek el kenguzni..
A derekam leszakad és már a harmadik gyógyszer sem segít, de ez nem panasz. Míg vártam, hogy jöjjön az autó értem, addig sem panaszkodtam. Egy "jaj" sem hagyta el a számat, némán tűrtem sorsom, melyet rámmért a stimuláció.
Bízom benne, ennyi lesz az utóhatás, s nem feszíti nálam tovább a húrt.
Az eső csendesül.
Csak az ég szürke.
De nekem itt bent szivárvány színű minden, s ezt a színt viszem magammal holnap reggelre is, mikor a telefon érkezik.
Most lefürdök. Eszem valamit és a kanapéról bámulva nézem a lassan látható másik oldalt, a csendesedő vihart, majd kitárom az ajtót és beengedem a hűvös levegőt..
Bentről sóvárogva nézem, ahogy odakint a teraszon a szél széjjel tépi a megmaradt növényeket - tavasszal már egyszer megrendezte őket, konkrétan virágtalanított. Kimennék, hogy megmentőjük legyek, de nem sok esély van rá. Tök egyszerűen szarrá áznék, így is csupa víz minden. A csipeszeket széthordta szél, ha jól látom, kettő maradt a kosárban, az egyik forgó békámat is elvitte a drága magával. A műfű tocsog, a kis cserepes ledőlt, a grill is ázik, a cserepeim valahol lent lehetnek a kövön, csak épp nem látom. Még a szép, virágos tartójukat sem. Á, inkább nem úszom.
Most különben is vigyázni kell. A jobb petefészkem akkora, hogy akár le is szakadhat. Kocsányon lóg, esküszöm, így mondták. Vagyis nem ma kezdek el kenguzni..
A derekam leszakad és már a harmadik gyógyszer sem segít, de ez nem panasz. Míg vártam, hogy jöjjön az autó értem, addig sem panaszkodtam. Egy "jaj" sem hagyta el a számat, némán tűrtem sorsom, melyet rámmért a stimuláció.
Bízom benne, ennyi lesz az utóhatás, s nem feszíti nálam tovább a húrt.
Az eső csendesül.
Csak az ég szürke.
De nekem itt bent szivárvány színű minden, s ezt a színt viszem magammal holnap reggelre is, mikor a telefon érkezik.
Most lefürdök. Eszem valamit és a kanapéról bámulva nézem a lassan látható másik oldalt, a csendesedő vihart, majd kitárom az ajtót és beengedem a hűvös levegőt..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése