''''

2015. július 25., szombat

Negyedikre

Rohadt nehéz úgy egy napot végigélni, hogy ne arra gondoljak, miért csak szombat van, és miért nincs már hétfő. Átkozottul kemény minden óra, hiába foglalom le magam kreatívoskodással. Amit éppen csinálok - még mindig a meglepi -, lehetőség szerint ott bonyolítom, ahol csak lehet. A szimplán jó nem jó, nekem tökéletes kell, sőt über szuper!  S ebben az idegállapotban, ha végre a végére jutok, kizárt, hogy megfeleljen. Akkor is találok majd benne hibát, hiányosságot, pontosan tudom.

Egyszer - nem egyszer, de ez most a régre vonatkozik, kérem - csináltam egy takarót. Amolyan pecsvörkös csoda volt, delfines kivitelben. Már a megtervezést is megszenvedtem, mert vagy tízszer variáltam át, hogy a színárnyalatokból szépen kirajzolódjon a delfin.
Baromi nagy volt. Ha jól emlékszem vagy 200x140. A francnak ekkora egy franciaágy...
Napokig jártam a boltokat, míg az összes árnyalatot összeszedtem, de nem adtam fel, amíg meg nem volt az összes.
Arra is emlékszem, hogy majdnem az utolsó pillanatban álltam neki. Mikor máskor, persze! Fogalmam sincs miért, de rendszerint az utolsó pillanatokban jönnek a legjobb ötleteim. Az meg kimondottan spannolt, hogy időre kell készen lennem.
Az a takaró még az első volt talán, aminek neki álltam, s naná, hogy pont egy nagy mérettel és szuperbonyolúlttal kezdtem, de minden bizonnyal meg voltam róla győződve, Virágnak meg se kottyan, elvégre voltam én már mozigépész is annak idején nyári szünetben.
A lényeg, hogy szépen alakult a dolog, hála a jó tervnek, csak az idő kezdett egyre kevesebb lenni. A varrógépem, ami akkor még egy régi Singer volt, kezdett bekrepálni. Reggeltől estig hajtottam, aztán elkezdett kihagyni. Vagy öt tűt is eltörtem, mikor már nálam is kezdett szakadni a cérna. Fél napom volt hátra, szerintem nekem is, mert agyvérzés közeli állapotba kezdtem kerülni. Nem lehetett hozzám szólni, illetve lehetett, csak nem sok értelme volt. Vagy nem válaszoltam, vagy hajtépéssel reagáltam.
Akkori párom türelmesen hallgatta szitkozódásaimat, ami hol a gépnek, hol a takarónak szólt, amiért egyik sem úgy viselkedett, ahogyan én akartam. Jobbára békén is hagyott, amiért hálás voltam neki. Jutalomból pizzát rendeltem neki, ennyit tehettem éhsége ellen.
Aztán állítólag rángatni kezdtem a takarót a gép talpa alól, s közben sokkos állapotban szídtam mindenki anyukáját. Majd felpattantam.
"Hova mész?" kérdezte.
"Öngyújtóért" válaszoltam kurtán.
"Rá akarsz gyújtani? Nem is dohányzol?"
"Nem. Ezt a szart akarom felgyújtani, tábortűzet rakni belőle, nézni, ahogy porrá ég az egész szép lassan, tollakat tűzni a fejembe, kisminkelni magam kékre, zöldre, és indiántáncot járni körülötte, mert elakad, elszakad, eltörik, kihagy, recseg, pattog, szakad, behúz, köpi az olajat és tele van a hócipőm!"
"Aha. Ott van a bal fiókban a mikró alatt"
"Köszi"

Persze nem gyújtottam fel, tudtam akkor a lakás is porig ég, s akkor se takaró, se lakás, én pedig álomra akartam hajtani a fejem.
A vége az lett, hogy miután kisétáltam magam a gangon, miközben megbeszéltem magammal, hogy "nyugi van, megcsinálod, akkor is ha belegebedsz", visszamentem, leültem a gép elé, kivarázsoltam az elakadt takarót és kézzel fejeztem be. Másnapra az ujjam sem éreztem, mert gyűszűvel egyszerűen nem tudok dolgozni - szerintem tök hülyeség, legfeljebb jól néz ki, de ennyi, megcsináltam. Igaz, valószínű öregedtem vagy két évet, de ennek örömére megleptem magam egy új Singer géppel.

Azóta már eltelt jó pár év, sokkal nyugodtabban kezelem az ilyen eseményeket, legfeljebb békén kell hagyni, de azt tök emberi módon, sakálüvöltéssel tudom szépen kérni..
Most azért nem vagyok ilyen állapotban, csak hozom a formám; bonyolítok..

Muszáj lekötni az agyam, hogy kisebb nagyobb sikerrel eltereljem gondolataim a hétfőről, az esélyekről, a hogyan továbbról, ha már kiírtani nem tudom őket.
Normális az, ha az ember ilyen állapotban mégis mosolyog, s táncot lejt bikiniben a teraszon Zoltán Erikára??! Vagy hogy a boldogságtól sír, mert megszületett a kolléganője unokája??!

De ezt az életet éljem már úgy, hogyha egyszer megírják az önéletrajzi regényem, és mondjuk meg is veszem, hogy elolvassam, legalább ne borazdjak el magamtól, milyen unalmas és sótlan voltam... :)

 
 
 

2 megjegyzés:

  1. Mintha rolam is irtal volna...de en valoszinu felgyujtom es ujat kezdek:D de elotte ledobtam volna es megtaposom:D

    Amugy meg ertelek, es a potcselekveseid is.Fel a fejjel!!, amit nagyon akarsz ugyis elered, csak nem akkor amikor szeretned, de meglesz!!!

    puszillak:)

    VálaszTörlés
  2. Igyekszem, mindig igyekszem, valójában mást sem csinálok :)) Puszillak sokszor!!

    VálaszTörlés