''''

2015. július 13., hétfő

Negyedik

Korán keltem.
Ki a fene tudna aludni egy ilyen nagy nap előtt?
Pontosan tudtam, mi hogyan fog történni, de valahogy mégis izgalommal töltött el az egész.
Volt néhány gondolat, mely a napokból és az éjszakából itt maradt, de a hajnal illatával együtt, mely a nyitott ablakok keresztül áradt be reggel, ki akartam zárni. Muszáj volt.
Sosem éreztem erejét még annak, hogy az ember félre tudjon tenni gondolatokat, mint most.
Pozitív akartam lenni, és ha be is kúszott néha a nap folyamán, furcsa mód mosolyogtam rajta..

Máskor valószínű falra másztam volna, ha úgy kanalazzák mellettem a joghurtot, ahogy ma reggel az ágyon, szinte egyfolytában fémkanállal kocogtatva az üvegpohárba átnyalábolt cuccot. Már tök üres volt, tuti, de a Huanita mellettem még az üvegfelület alá beképzelt édes izét is bőszen kanalazta.
Most csak hallgattam, ahogy vártam a soromra, s azon mosolyogtam magamban, jó hogy csak egy 150 grammnyi jutott neki..

Aztán arra emlékszem, ahogy a monitoron bámulom Őket. A vagy 200 sejtes kis petesejteket. Kékes fényükben volt valami megható és csodával határos. Ebből lesz az Élet.. gondoltam magamban, és csak mosolyogtam megint..

Majd azon, ahogy a csendet megtörte két galamb tipegése a kinyitott tető ablakon. Ott pihentek meg az üvegen, gubbasztva, várakozva. Akkor reppentek csak fel, mikor Huanita párja ledobta magát az ablak alatti székre, hogy elterüljön.

Fél tíz múlt, mire megkaptam Őket.
Nem fájt semmi, mégis az ember ilyenkor úgy sétál, mintha be lenne tojva..ezt Katám is megerősítette, mikor eljött értem. Őt már felhúzta a sorompónál lévő biztonsági őr, aki valahogy képtelen volt emberi hangon kommunikálni egy másik emberrel, rajtam legalább röhögött egyet..

Az Élet az egyik oldalon elvesz, a másik oldalon ad..ebben bízom most is. Szépen mennek a dolgok, s éppen ezért most mindent szép sortinoban kell csinálni.. :)
 
 



2 megjegyzés: