''''

2015. július 14., kedd

Unalmas ötödik

Korán keltem megint.
Valahogy nem is tudok aludni.
Éjszaka ráadásul néhány okos, kissé ittas családapa védeni próbálta a másik, kevésbbé okosnak hitt családfentartótól gyermekét. Vagy két órán keresztül vitáztak, hogy kinek szakad pattanásig az idege, melyik kap agyvérzést, és persze ezt az ablak alatt. Parádés volt. Kiverték az álmot a szememből.

Fél tizenegykor - mármint ma délelőtt - meg azt néztem, jesszus, csak ennyi az idő?! Lassan telik, így most még semmittevősen. De muszáj pörgetni az agyam, mit is csináljak majd; könyvelés, varrás, mozaikozás, csupa olyan dolog, amire a sütik mellett nincs időm, vagy inkább energiám.
Ez az átkozott varróbaba is itt áll a sarokban, kb 5 éve használatlan, az ágy alatt több méternyi len, dzsörzé és pamut anyag, a polcokon meg a Burdákban bejelölve tucatnyi ruha..
Össze kell szednem magam :)

Nyomom magamba -  a hormonokon kívül - a sok fehéjét és folyadékot. Pihenek, lustulok, most még görnyedni sem akarok a kinti asztal előtt. Amúgy is lóg az eső lába.

A hasam néha érzem.
Tegnap nagyon is. Puffadtam, puffogtam, akár a vipera. Olyan érzés volt, mintha levegővel pumpáltak volna tele. Most aránylag nyugi van.
Tegnap meg is jegyzete párom, biztos az egyik gyerek tornyot épít a mosogatóban, a másik meg ezért ki van akadva. Ennek örömére fel is mosta a konyhát, hozzátéve, jobb, ha már most látják, hogy rend a lelke mindennek, és nem hagyjuk ragadni a dinnyelevet..haha.. :)

Meglepően semmilyen most kedvem, bár baj nincs, csak valahogy lusta vagyok, vagy mi.
Ennek örömére megettem vagy 1kg dinnyét, most ez esett jól.
Azóta pisilni járok..

Ma az volt a legnehezebb, hogy ne anyázzak, mikor végre elpilledvén elkezdtek a szomszédban fúrni. Nem kicsit. S nem Bosh fúróval. Beton ütvefúróval. Vagy két órán keresztül..
Meg az, hogy ne legyek cinikus valakivel, s ne vágjam hozzá saját szavait, amolyan "ezeket bizony te ígérted" címszóval, s ne legyek még azon túl is pikírt, mufurc. Tök normális voltam, na..

Mára pirospont. Karkötő marad a jobbkézen immár ötödik nap.. :)
 
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése