''''

2015. július 11., szombat

Dolgos második

Iszonyú álmom volt éjszaka.
Valamikor fél háromkor riadtam fel, s még akkor is hatása alatt voltam. Magamra húztam a takarót, ami kimondottan jól esett a kissé hűvös szobában, majd megpróbáltam végiggondolni, miért jöttek ilyen gondolatok és legfőképpen azt, hogyan tudnám félre tenni.
Mikor hét óra után pár perccel újraébredtem, már tudtam, az egész csak valóban álom volt, mégis ott lebegett bennem kegyetlensége, fájdalma, utózengéje..

A reggeli kiérdemelt kávém után gyors fürdőt vettem, hajat mostam, s míg párom visszaért a reggeli fociról, kifőztem a virsliket, lefőztem egy kis gyümölcsös teát és megterítettem odakint a teraszon. Kellemes, finom idő volt, pont olyan, mikor az ember órákig tudna elüldögélni anélkül, hogy megmozdulna.
Csak hallgattam a csendet, mely végigvonult az utakon, a lakott völgybe és fel, egészen a Kő-hegy ormáig. Nyugtató volt.

De aztán neki kellett indulni. A szokásos program; vásárlás a Metróban, Aldiban, majd depo. Aztán megejtettük a cipőcserét is. Vicces, hogy három hónapnál tovább a párom lábán nem marad meg egy cipő sem. Oké, hogy használja, de elvégre a cipő arra való, nem pedig hogy nézegessük egy üvegvitrinben..
Iszonyú jól esett a séta, még akkor is, ha fene tudja, miért, de a petefészkem megint fájdogált.
De minek is panaszkodnék, ha az újabb telefon megerősítette, a kis petécskék nagyon jól vannak, fejlődnek, így hétfőn kell csak mennem beültetésre, aztán indul a buli!

A fene tudja, miért, túltengett bennem az energia, főleg a délutáni csendes pihenő után, amit aképpen vezettem le, hogy nekiálltam takarítani, port törölni. Abszolút munkamegosztás volt. Párom porszívózott, ablakot tisztított, jelentem, most fejezi be épp a hátam mögött, míg én megérdemelve, csökkentve a vasalni való mennyiséget izzasztom magam a napon. Na, jó, azért megcsináltam még a lecsót, a szokásos limonádét, kiteregettem, és elpakolásztam.

Jaj, és a legjobb dolog!
A pörgettyűs békáról, melyről azt hittem valóban elfújta a szél, s keseregtem is rendesen, meglett és a lenti szomszéd volt olyan kedves, hogy felkeresett. Így a béka visszakerült a helyére, én megnyugodtam.

 Rend van, tisztaság, minden a helyén, majdnem minden a helyén..
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése