Virág-féle

Az esélytelenek teljes nyugalmával indultam ma útnak.

Felvettem szép szürke új ruhámat, övet és fülbevalót. Megnézve magam a tükörben, esküszöm, azt mondtam magamnak, "jól nézel ki Virág!"

Mivel a tesztek tök egyértelműen azt mutatták, nincs miben bíznom, legfeljebb a benső hitem maradt, azaz a remény hal..bevallom, tegnap este még bőgtem, illetve helyesbítenék, zokogtam a zuhany alatt. Fogalmam sincs mi folyt többet, a könnyem vagy a víz, de csak jött belőlem, hol némán, hol feltörve, szinte remegve. Képtelen voltam visszatartani, de talán nem is akartam. Akkor, abban a pillanatban utáltam saját magam, a tehetetlenségem, hogy gyenge vagyok, hogy egy szerencsétlen selejtnek éreztem magam..

 

Hajnali három volt, mikor kipattant a szemem. Emlékszem, csak néztem a plafont, mintha valamit odavetítettek volna. Alig vártam, hogy háromnegyed öt legyen, és lágy zenéjével megszólaljon a telefon. Onnan már simán ment minden..

 

"De jól nézel ki, csinos vagy, le vagy fogyva!" mondta kolléganőm.

"A látszat csal!" válaszoltam nevetve. Mintha vicc lenne. Pedig valójában ezzel sosem viccelek.

 

A lejátszóba bedobtam egy jó kis pörgős zenét, és tojva mindenre száguldoztam a városba. Énekeltem, mosolyogtam, a fene tudja, miért, boldog voltam.

A klinikán az volt az első öröm, ami ért, hogy végre nem nyikorgott a mosdó ajtó. Múltkor már kikészítettem a WD40-et, hogy magammal viszem, és karbantartom azokat a rohadt zsanérokat, nem hiszem, hogy nincs egy férfi ezen a vidéken!

"Gyere, csini lány!" - szólt Zsuzsa és én mentem, hogy megcsapoljon. Mosolyogtunk, nevettünk, és olyan könnyen ment minden. Éreztem, bent tudtam, nem lakik bennem senki, de volt valami sokkal erősebb dolog, ami nem engedett keseregni.

Arra a két galambra gondoltam, akik a beültetéskor odatelepedtek az ablakra. Nem lehetett véletlen..

 

Fél kettőkor telefonáltam.

0,32.

Ennyit tudtam magamból kihozni, és még azt is mosolyogva mondtam, hogy rendben, semmi baj, persze, hogy megpróbáljuk legközelebb!

Nem sikerült. Most sem.

Ígéretemhez híven, akkor most jöhet a bomba test!

 

Azonnal hívtam Krisztát, hogy bejelentkezzem egy tortáért cserébe, abszolút zsarolás céllal speedre. Elcsevegtünk, majd szóba került, hogy át akarom magam nézetni egy endokrinológussal, mert a pajzsmirigy alulműködésem, a gyógyszeres kezelések ellenére nem hagyott nyugodni.

Ajánlott egy orvost, éppen azon a helyen, ahol Katám is. Gondoltam, ha már mind a ketten azt mondják, az a legjobb, meg kell próbálnom. Kriszta még a szeptemberi időpontját is felajánlotta volna, csak bejussak. Hónapokra le vannak foglalva az időpontok..

Miután két hétre előre beírt az edzésre, azonnal telefonáltam. Vagyis csak szerettem volna, de reménytelennek tűnt. Egy órás próbálkozás után sem vették fel.

Kocsiba ültem, odahajtottam.

 

A teremben szinte sötét volt, ahogy a borús idő elvette a természetes fényt odabentről. Egy hölgy bukkant elő a pult mögül. Kedvesen szólt, vigyázzak, nehogy elcsússzak a felmosott padlón. Elmeséltem kb. öt szóban rövid történetem, mert minél előbb a lényegre akartam térni.

Ingatta a fejét, "októberre talán, de azt az intervallumot csak augusztus 10-én nyitjuk meg, de Tűű doktorhoz...."

Az nem jó, nekem annyi időm nincs. Én most akarom, ezt akarom! mondtam magamban, magamnak.

Aztán csörgött a telefonom. Elnézést kértem, mondtam egy perc és folytassuk.

Miközben beszéltem, a benti telefon is csörgött.

Én leraktam, a hölgy lerakta.

"Nem hiszi el, épp most mondtak le egy időpontot augusztus 13-ra, szeretné? Ritka pillanat, az égiek most Önnel vannak" mondta mosolyogva, én pedig visszamosolyogva válaszoltam "Naná!"

 

S abban a pillanatban valami hihetetlen boldogság és erő kúszott belém. Nem tudom megmagyarázni. Mintha az elmúlt napok félelme, az aggódás, a kudarc, az önmarcangolás elillant volna.

Úgy éreztem, nem történt semmi sem. Semmi rossz, semmi baj, semmi olyan, ami miatt össze kellene rogynom. Azt éreztem, az élet szép, hogy valamiért így kellett lennie, hogy ezen az úton még végig kell mennem. Azt, mintha mögöttem lenne valaki, vagy valami, és kezét vállamra téve kihúzná belőlem a fájdalmat, a kínt, a reménytelenséget.

 

"Nem tetszik nekem, hogy túl könnyen kezeled" mondta Erika, de én tudtam, most kapaszkodnom kell. Az edzésekbe, az új tervekbe, a vizsgálatokba, a tettekbe. Mindenbe, ami kapaszkodó tud lenni, különben összerogyok. És ahogy CiliAnyum mondta a telefonba, a Virágok nem olyan fajták! A Virágok erősek, és kitartanak és akkor is felállnak, ha egymás után húszszor esnek el!

És én egy igazi Virág-féle vagyok.. :)