Aztán volt is...
Kilenckor volt az indulás egy harcedzett békebeli kis motoros járgánnyal. Nekem nagyon tetsztett. Párom egyre mondogatta, az 1200 kunásat kellett volna, pedig szerintem, és ezt többször hangoztattam is, ez is tökéletes volt! Volt árnyékoló, lehetett napozni rajta elől-hátul, volt motorja, mentőmellényei, és vasmacskája!
Na, éppen ezzel gyűlt meg a bajunk!
Az első kis szigetnél, gondoltuk kikötünk. Nagy hullámok révén próbáltunk nem túl közel a parthoz, nehogy neki vágjon a sziklának - bár volt vödör is arra az esetre, ha léket kapnánk, de mégis közel annyira, hogy aztán a köveken ki lehessen lépkedni.
Nem sikerült. Egyszerűen nem akart beakadni a vasmacska egy kőbe, sziklába sem. Dobtuk jobbról, aztán balról, dobtuk közel és súlylökőként egészen távolra, mind hiába. Közben meg a hajó orrát néztem a TAT-ról, és hol "vissza, visszaaa!", "nekimegyüüünk!", "mitcsinàáász?!" kiáltásokkal próbáltam aggodalmamnak hangot adni, szerencsére sikerrel..
Hiába néztünk ki egy-egy elhagyatott kis öblöt, csak nem jutottunk a közelébe, pedig én már azt is elgondoltam, hogyan vetem bele magam a zöld vízbe minden félelem nélkül, s küzdök meg a tengeri sünökkel meg mit tom én, milyen állatokkal..
Aztán egy csendesebb öbölben találtunk egy megfelelőnek - már majdnem mindegy volt, mert aztán meg kifogy a benzin - tűnő kis helyet, és lám, a vasmacska is megadta magát, beakadt!!
Kimásztunk. Természetesen először a kapitányt küldtem, térképezze csak fel a területet, elvégre a legénysége szükség van később is! Majd magam is kimerészkedtem.
Egy kis naptej, egy kis nap, és már is minden rendben ment. Csak aztán egyre gyűlni kezdtek az emberek, egyre többen lettünk, gondoltunk, továbbállunk, legalább itt ne legyünk egymás szájában..
Indultunk volna, már a motor is berregett, de az a hülye vasmacska csak nem akart kiakadni. Próbáltuk elölről, oldalról, aztán tolatva, ráengedve. Szépen, óvatosan aztán rángatva, idegesen.
A parton már valószínű röhögtek rajtunk - két ekkora balfasz! Idejön a városból azt' azt hiszi, ők a Janik..
Már azon gondolkodtunk, ki merül alá a hideg víznek, mert ha még ki akarunk kötni valahol, kevés lesz a nyiszatolt kötélvég..
Hiába én voltam a másodtiszt, nőnek vallottam magam, így bőszen mutogattam a kapitánya, aki sapkája alatt már vakarta a fejét..
Aztán mintha az égiek meghallgattak volna, odaszólt egy kb 15 éves srác, hogy segít. Lazán magára kapta szemüvegét, bevetette magát a vízbe és kb 10 másodperc alatt felhozta azt a rohadt dögöt!
Hálából integettünk neki még egy darabig és porrá alázva odébbhajóztunk..
Később többször próbáltunk kikötni, de ha kétszer nem akadt meg, inkább hagytuk a fenébe, nem akartunk mi úszni, ha nem muszáj!
A kikötőben töltő idő alatt a hullámok is alábbhagytak, így egy kevésbbé haragos vízen folytathattuk utunkat a következő célpontig.
Addigra persze már az összes szelíd öblöt elfogalták, így maradt az partközeli horgonyzás.
Na, itt már egészen közel merészkedtünk, egyrészt mert már nem csapkodtak minket sem a hullámok, másrészt jobbnak láttuk, ha mégis merülni kell, inkább legyen másfél méter, mint három..
A macska beakadt, mi pedig partra szállás nélkül ringtunk a vízen. A kabócák valami iszonyatos nagy koncertet adtak, a sziget szinte kiabált tőlük.
Kipihenve magunkat, nekivetkőztünk a nagy feladatnak.
Motor be, kötél enged, lassan tolatás hátra, egy kis mozgatás...és a macskát már húztam is kifelé a vízből! Olyan boldog voltam, hogy táncot jártam a feldélzeten, s biztos voltam benne, ez csakis a fél napos gyakorlásnak köszönhetjük, meg annak, hogy egyszerűen szerencsénk volt..
Az ötvenes napkrémnek köszönhetően porrá sem égtem, szépen barnultam és úgy elálmosodtam, hogy majdnem belehajtottam egy horgász damiljába.
Simán el tudnék így tölteni napokat is!
Még most is érzem, ahogy hullámzik velem az ágy, hallom a szirtekre csapódó vizet, a fülsiketítő kabócákat..
S a kintről behallatszó, partot érő hullámoktól megint pisilnem kell..igen, rájöttem, ezért járok éjjelente annyiszor a mosdóba.. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése