Úton (4.)

Hajnalodik..
Lassan világosodik az ég alja és szinte észrevétlenül lesz egyre világosabb. Sosem tudom elkapni azt a pillanatot, mikor lesz éppen világosabb. Olyan ez, mint a fájdalom, az ember nem érzi azt mikor lesz enyhébb, mikor változik éppen, csak azt, most jobb..

Úton vagyunk. Most tudok írni, mert a tegnapi nap - szokás szerint persze -, rohanás volt reggeltől estig.
Már Dé sem ismeri a könyörületet, olyan könnyedén tekeri a Speed gombjait, hogy csak azt veszem észre, nem tudom csinálni a gyakorlatot. Ilyenkor két dolog lehetséges, az egyik, hogy rászólok, "ésszel a gombokkal", vagy röhögésben török ki minden egyes rázásnál. Vagyis csupa móka és kacagás, és az az imádott izomláz!
Tegnap elfelejtettem csere bugyit vinni, így a nadrág alatt egy óra múlva olyan hideg volt a popsim, hogy majd megfagyott..

Nadrág. Fura. Annak idején, mikor még a Color billentyűit koptattam, meg rendszeresen öntöttem nyakon a telefont kávéval, az volt furcsa, ha szoknyában láttak. Most meg olyan furcsán néznek rám, ha nadrág van rajtam..na, mindegy, ez csak eszembe jutott :))

Na, puff, most meg mosolyogni kellett volna, belefutottunk egy trafiba..hát, van ilyen, de szerencsére benne leszünk a 10%-ban..
Ez egy újabb kiugrás volt :)

Szóval, tegnap eljutottam a diatetikushoz (én csak így hívom, nem hülye vagyok :)) nagy hévvel mentem, hogy hű, akkor én most megint írtó okos leszek, tanulok, újúlok és bővül a tudásom! 

Aztán ahogy beléptem, a leányzó azzal kezdte, valójában azt látja az átküldött anyagomon után, hogy nagyon újat nem tud mondani, mert rendesen kiképeztem magam, s az étrendem is mondhatni tökéletes, csak az a fránya CH legyen mindig legalább 130!

Mint a vérnyomásom néha? - kérdeztem. Rám nézett, de láttam, lila köd lebeg a feje körül.

Tessék? - kérdezett vissza.

Hagyjuk. Legyintettem magamban. Ennek sincs humorérzéke..

A sótlan egy óra eltelt szépen. Nyaggattam a kérdéseimmel. Először jó néhány mondatát magamtól fejeztem be, "tovább, haladjunk" gondolattal, de aztán leálltam és úgy csináltam, mint egy eminens kisdiák. Hallgattam, okosan bólogattam és próbáltam visszafolytani az oxigén hiány miatti ásításom. 

Arra vártam, mikor jön el végre, hogy megmérnek keresztbe körbe, meg súlyoznak, átlagolnak, de csalódottan kellett távoznom, és egy új időponttal beérnem, na meg az aláírt számlával és jelentéssel.

Aztán még az eső is rákezdett. De legalább ezen is túl voltunk, újabb hét telt el, újabb heteket számolhatok.

A gazdaságosba már nem füllött a fogam bemenni. Miután láttam, hogy dugig a parkoló, egy jól irányzott kanyarral ott is hagytam. Jó lesz nekem az Aldi, abból is tudok bőven gazdálkodni!

Este még, mint valami anyuka, reggelit és tízórait készítettem elő gyermeki magamnak, mert ugye fél ötkor már reggeli..bepakoltam a higított kókusztejet, a korpovitot a gyógyszereimmel együtt, aztán egy kiadósnak nem mondható alvás, majd hajvasalás után, a fél lakást becsomagolva persze, elindult a miniszabi..

És most már világos van, hátulról már kel a nap, a fák suhannak, a reggeli már bennem. A szélvédő tiszta bogár, pisilni kell, mindjárt a határon, és most jó minden..