Azért sem (3.)

Ma már reggel úgy léptem ki a lakásból, naná, hogy zuhanyzás után, hogy már a liftnél folyt rólam a víz. Éreztem, ahogy a homlokom gyöngyözni kezd, és a ruhám ragadni. Ezt utálom, de hangosan mondtam magam elé; nem panaszkodunk, azért sem, holnap már jobb idő lesz!

 

Aztán az járt a fejemben, hogy hogyan ne stresszeljen magam azon, hogy már ébredés után reggelizni kell, én meg reggel rohanok, még egy strítfúd kaját sem tudnék bedobni, ahogy beérek, már szinte indulhatok is edzeni, arra meg nincs szükségem, hogy a speed közben színeset kiabáljak...meg gondolom Dének sem..remélem, a holnapi doki megmondja a frankót, és ad egy kis bíztatást, de addig azért sem morgunk, eszünk és kész!

 

A másik, hogy tulajdonképpen a napom nagy része arra megy el, hogy adminisztrálok, akár egy jó titkárnő, hogy mit eszem, mennyit, és elég legyen a CH, meg a fehérje is, de a zsír ne sok, és ugye a kalória se lépje túl a megengedettet. Én értem, és köszönöm a bíztatást, hogy ez előbb utóbb magától fog menni, meg végül is, nem véletlen jártam matekszakra, össze tudom én majd adni a fejemben is a számokat, közben meg mégis élvezem felvinni, mert ahogy beírom, és látom a napi eredményt, tényleg elhiszem, valóban fogyok..

 

Meg aztán a csoda mérleget is hiába vártam, nem akart az bejönni az ajtón, pedig kaptam vagy négy sms-t, vagy öt emailt. Aztán amikor meg hívtam a központot, közölték velem, hogy a futár nem talált a telepen..bár a címet jól megadtam, de úgy látszik a legszembetűnőbb dolog, a telefonszámom elkerülte az okoska figyelmét. Megkértem a központos fiatalembert, ha már annak idején Bell feltalálta ezt a vackot, használjuk ki annak értelmét, és ugyan csörögjünk már rá az ügyfélre, akarja-e a megrendelt árut, vagy vigyék a fenébe...de nem baj, végül is holnap is van nap, majd jön akkor..

 

A kérdéseket is összeírtam - háború és béke, az biztos, de addig el nem megyek holnap a rendelésről, míg meg nem tudok mindent, és ha ideje előtt végére érünk, és már über okos leszek, tuti, ha másról nem is, de az időjárásról beszélgetni fogunk a dokival, hogy kitöltsem azt az egy órát potom 12ezerért..

Össze se merem írni, mennyit költöttem én eddig magamra - Kata szerint kész csőd az egész, és szerintem is, csak nem merem végiggondolni. Korábban, még az első lombiknál szépen vezetni kezdtem; gyógyszerek, kezelések, vizsgálatok, vitaminok, aztán felhagytam vele, mert már követni sem tudtam,  meg valahogy nem is akartam. Drága lesz ez a gyerek, az biztos, de ha egyszer itt lesz, az tuti, hogy egy hétig csak nézem a kis tüneményt, és közben potyogni fognak a könnyeim..

 

Korábban sokszor gondolkodtam el azon, vajon miért jön ilyen nehezen, és miért kell ennyi mindenen átmennem - arra nem is gondolok, hogy nem jutok el a célig, aztán egy beszélgetés azt hiszem, megvilágosított bennem valamit; talán azért, mert engem Anyum annyira "nem tudott szeretni", s hogy ezt a hibát magam ne kövessem el..

Hát, nem fogom...s talán éppen ezért szeretnék inkább egy kislányt..

Bár már azt se bánom, ha ketten lesznek, akár fiú, akár lány, harmadik nemű úgy sem lehet, csak legyen már..

Addig meg számolgatom a CH-kat, a kalóriákat, hogy letornázzam nem csak a kilókat, hanem ezt az átkozott inzulint is.. :)