''''

2015. augusztus 4., kedd

Sütinap (14)

Megint kezdődik a meleg.
Amíg otthon voltam, aránylag jól el is viseltük egymást, de itt bent iszonyat.
Szabályosan folyik a víz minden közösömben. Nyavalygás nélkül biztos nem én vagyon az egyetlen, ezért némán tűrők és viselek. Még ez a szerencsém.
Hiába kapcsolom be a klímát a műhelybe, az előkészítőben akkor is meleg van, amire csak rátesz a sütő is. Ennek ellenére ontom magamból a sütiket. Oly régóta most ettem először egy brüsszeli krémest, egyenesen rá a rántott csirkecombra. A legjobb fojtó :)

És még jól is esett. Nem foglalkoztam én a cukorral, szénhidráttal, inzulinnal meg pláne. Hogy lassú vagy gyors a felszívódás, és hogy mennyire árt magasról leszartam..
Rezisztencia szűrésre holnap megyek, azt hiszem egy darabig úgy is elegem lesz az édesből. Azzal ijesztegetnek, hogy tulajdonképpen cukorszirupot fogok kortyolgatni, de hallgatok a jó tanácsokra, viszek magammal citromot..

Megjött a véreredményem is. Egyenként néztem végig a vagy harminc tételt, és semmi különlegeset nem találtam. A TSH-m is 1,2 - nem is értettem, valamiért kiugróan rossz eredményre számítottam. Korábban már elbeszélgettem Dr. Google-val, és meg voltam győződve, itt a bibi. Jó, persze nem orvos vagyok én, mit találgatok, olvastam én már annak idején, mikor csak gondoltam, hogy méhen kívülim lehet, hogy a tüneteim alapján tartós tejet ne nagyon raktározzak be, azt' mégis élek!

Igaz, ma már kaptam egy kisebb szívrohamot, mikor hajnalban, amikor keltem, még félálomba tudtam meg, nem szombatra kell a formatorta, hanem szerdára. Ezt úgy félregondoltam, hogy olyan gyorsan régen mostam fogat, mint ma, az öltözés is hipp-hopp ment, nem kellett válogatni a ruhák közül, aztán indultam is be, hogy amit a speed utánra terveztem, azt még előtte megcsináljam, mert utána össze kell magam szedjem, ha nem akarok porrá égni az új megrendelő előtt. Azt meg ugye Virág nem engedheti meg magának, mert ez az élete és különben is fehér bőrű, könnyen leég..
Na, ebből kifolyólag úgy nekilendültem, hogy lesütöttem a jövő hetet is, s hogy még véletlenül se unatkozzak, munkaidő után lesütöttem pár mézes lapot is.

Tehát, ma abszolút elgurult a gyógyszer..van ideje ilyenkor az embernek panaszkodni? :)


2 megjegyzés:

  1. Ezeket a sutiket te keszitetted?? gyonyoruek, akkor is, ha nem Te:) a masik blogodban lattam mar munkdat, szepek voltak. En csak joizut tudok, soha nem szep:)

    VálaszTörlés
  2. Nem, ezeket nem én :) csak szép színesek és jól mutatnak :) de hamarosan teszek fel sajátot is :) Az a lényeg, hogy finom legyen és ha elfogy, akkor semmi gond :))

    VálaszTörlés