Más-kép

Azt hiszem, jobb lenne, ha itthon mardnék, mert akkor valahogy sokkal könnyebb volt nem bosszankodni.... :)

 

Miután a hétfő esti spinningen megint felfordult a gyomrom, úgy döntöttem, inkább kihagyom a másnapi reggeli edzést.

Vicces ez a "diéta"..
Mióta megtudtam IR-es vagyok, máshogy kell élnem, odafigyelnem és táplálkoznom. Szinte órára pontosan  naponta ötször, pontosan kiszámolva mindent, hogy meglegyen a CH, mellé a kalória, a fehérje és zsír. És a torna és a kellő folyadék. És nem ehetek akármit, s az akármit sem akármikor. Egyébként élvezem, mert külön kreatívnak kell lenni, hogy ne legyen unalmas, azt meg én megoldom, ugye :)

Korábban, mikor számomra "normálisan" ettem, sosem voltam rosszul, sem edzés közben, sem utána vagy esetleg csak úgy egy-egy kaja után. Most pedig kész röhej, hogy ha több időt hagyok ki, lever a víz, felfordul a gyomrom, edzés közben is, ha feljebb van a pulzusom, húsz-harminc perc után kavarogni kezdek. Mint valami úri kisasszony a szoros fűző alatt..

S vicces az is, ha megemlítem, "mi a bajom", majdnem röhögnek..azt hiszik, valami úri betegségem van, mert éppen nincs jobb dolgom..

IR.
Egy kívülálló számára ez a két betű iszonyúan jól hangzik, mert úgy tűnik, mintha valami szuper dolog lenne. Vagy egy betűk mögé rejtett foglalkozás, mint mondjuk a HR vagy éppen egy divatos gazdasági fogalom, akár a PR. Olyan marketinges..
Végül is, magam is az vagyok. Jól eladom magam különböző orvosoknak, jó pénzért..nem is kevésért..

Most is épp itt ülök egy magánklinika rendelőjében, várom a számlát. Én pedig azt átveszem és soha többet nem jövök ide. Sőt, messziről elkerülöm, és ha bárki ismerősöm erre akarna tévedni, még jól el is agyabugyálom, hogy eltántorítsam céljától!
Ez a doki - előre bocsánatot kérek -, egy paraszt. A fagyit is bicskával eszi, ez már tuti!
Behív, bemutatkozik, kezet fogunk, és jópofizik. Dícsér, hogy nem is vagyok olyan öreg, meg jól nézek ki, kicsattanok. Gondolom is magamban, jól van már, elég lesz az ömlengésből, tisztában vagyok a külsőségeimmel, van földig érő tükröm, térjünk a tárgyra. Aztán közli velem hümmögve, hogy a kolléganő jól mondta, ez bizony rossz indulatú bőrrák, és egy rakat fibróma, amit nagy valószínűséggel a hormonkezelés okozott. Előfordul. Semmi baj, az egyiket altatásban, a másikat helyi érzéstelenítésben kimetszük, leégetjük, nyoma sem marad, csak kontrollra kell járni, meg a tenyésztés után adnak valami kezelést.
Mosolygunk, nevetünk, elvégre ilyenkor már mit tudunk tenni, előre kell nézni, ahogy eddig is..

Aztán közli, hogy ez pénzben kb. 450ezer. Úgy mondja, mintha 15ezerről lenne szó.
Mint egy lombik, szinte. Mondom magamban. Nyelek.
Vegiggondolom az elmúlt néhány évet, a betegségeket, a fájdalmakat és az elvesztett reményeket. Néhány másodpercben. Annyi elég volt.
"Mi legyen?" néz rám hervadt mosollyal.
"Árthat ez nekem, vagy a babának?" kérdezem.
"Ezt döntse el maga. Ritkán rossz indulatú, ritkán ad áttétet, de jó lenne" válaszolja mosolytalan, én pedig visszamosolyogva, épp úgy ahogy bementem, szépen megköszönöm. Nyújtom a kezem, hogy elköszönjek. Nem nyújtja vissza. Nem is mond semmit. Az ajtóhoz lép, és kinyitja.
Legalább kienged maga előtt..
Alig hallhatóan köszön vissza, azt is hátat fordítva, mikor a kollégák előtt újra ráköszönök..

Nem hagytam ott a pénzem. Neki nem. S abban a pillanatban, ahogy erre rájött, már érdektelenné váltam, akár egy selejt áru, egy mondjuk kéregető koldús, aki mellett jó nagy kerülőt téve megy el.
Pedig fizettem. A konzultációért, ami alig tartott 9 és fél percnél többet, 15ezret. És a számlára vagy hatszor annyit vártam, mint ameddig az egész tartott. De legalább a recis kedves volt, mondta feljegyezte az összeget, ha esetleg meggondolnám magam, és elnézést kért a várakozásért.

Hát, igen, a bejáratra csak az van kiírva, "kérjük, ne csengessen, azt ajtó nyitva van", de azt már nem közlik, "ha nincs pénzed, inkább be se tedd a lábad!"...