Csillagos ötös

Szóval az van, hogy nincs semmi..
Azon kívül, hogy most is éppen ver a víz. Persze felfoghatom én ezt úgy is, hogy legalább, ha eljön a valódi ötvenes klimax, már tudom, mi vár rám..

Ma egész nap az ágyat nyomtam. Már úgy feküdtem le este, hogy fájt a fejem. Valamikor éjjel is arra keltem, hogy ki kell botorkálnom a fiókos komódhoz, hogy lenyeljek egy algot. De az sem segített. Délelőttre már a fény is fájt, és úgy forgott a gyomrom, hogy két teljes kiőrlésű kisperec után feladtam a próbálkozást. Nem eszem.
Utána újabb, másik gyógyszer, s miután az sem hatott, "kimenőt" kértem, és aludtam.

S hogy mi van? Valójában fogalmam sincs, mert nem tudom. Már nem értem ezt az egészet, de csinálom. Fogalmam sincs mit, vagy hogy árt-e egyáltalán vagy használ. Senki nem tudja..

Szerdán úgy készültem a dokihoz, hogy megnézi az eredményem, megállapítja, kitartó vagyok, fegyelmezett, csak így tovább, s minden oké lesz, vagyis januártól jöhet a lombik..

Ehhez képest, megnézte az étkezési naplóm, majd azt mondta: szép, fegyelmezett, sőt, példa értékű, de fogalma sincs, mit fogunk tudni ebből kihozni..
- Ezt hogy érti? - kérdeztem.
- Úgy, hogy ha a leleteire nézek, felesleges minden egyes érték. Ugyanis ez az injekció, amit most kap, minden értékét elviszi a jó fenébe. Vagyis nem érdemes nézni a hormonokat, mert úgy sem azt mutatják, amit kellene. Ön most klimaxol, nincs petefészek működése, a tesztoszteron szintje is mínuszban van. Kívánja a szexet egyáltalán? Csinálhatunk terhelést decemberben, talán abból látunk valamit, de félek, tele lesz csillaggal. Igérje meg, hogy nem sírja el majd magát! Nem ön miatt lesz, hanem a szuri miatt. Pantomin lesz az egész..
- A sötétben?
- A koromsötétben. Ha meg elhagyjuk az injekciót, fél év, mire produkál valódi értéket. És visszajöhet az endo.
- Frankó - nyögtem ki - azt gondoltam, most ide jövök, végre kapok egy kis buksi simit, majd mosolyogva távozom. Egyszer végre, sok idő után.

- Buksi simit kap, mert ahogy csinálja, látszik, kitartó és nem hétköznapi, nincs miért megróni, és kitartást tudok kívánni. Aztán meglátjuk decemberben.

Mit is? De ezt csak magamtól kérdeztem, tudtam, nincs rá válasz.

Bevallom, elkeseredtem. Csinálok valamit, amiről fogalmam sincs, van-e értelme. Újabb időhúzás.

Azóta élem a napjaim. Valahogy nem érzem most azt a tolóerőt, ami korábban volt. Egyik napról a másikra vagyok. Hol erősnek tűnök, hol sírok.

Hallottam azt is, jól nézek ki, de látszik, hogy szomorú vagyok..

Olyat is, mikor fél órás spontán zokogás után őszintén jó kedvűnek, ragyogónak találtak..

Nincs most semmi sem. Csak a hétköznapok, s a hitem, hogy bírom erővel..egy kicsit még legalább..

Most

"Jól vagy?"
Ennyi jött ma a fészen..
Nem tudtam válaszolni. Ha olvas, már pedig olvas, akkor látni fogja, nem.
Nagyon nem.

Megint napok óta hatalmába kerít minden, ami nehéz, ami rossz, ami súlyos. Tartom magam, amennyire lehet.
De ma alig vártam, hogy négy után egyedül legyek. Míg mosogattam, a lesütött tepsiket, nem csak a csapból folyt a víz. Belőlem is.
Kitaszítva magamból minden boldogságot. Nem kellett senki sem. Sem vigasztaló szó, sem néma hallgatás előttem.
Elegem van. Egyszerűen kezd minden sok lenni, kezd megtelni a hócipő, és kiürülni a szívem.

Már 7 kiló mínusznál tartok.
Mostanában alig eszem, talán azért. Nem ízlik egy falat sem, s nem is tudom, mikor ettem utoljára jóízűt. Már a tejes kávé sem esik jól. Szinte az egészet kiöntöttem a mosogatóba.
Néha forog a gyomrom, akkor azért nem kell semmi, máskor meg egyszerűen nem jön az étvágy. Csak a hőhullám, hol alulról, hol fentről. Hirtelen, akár a cunami, elönt.
Ma is kétszer zuhanyoztam reggel..

Szabályosan semminek érzem magam. Képtelenül esélyésnek bármire, esélytelenül létezőnek.
Nézem az arcom. A ráncok alig látszanak. Ma is 34-nek néztek. Én meg csak mosolyogtam idiótán, ha tudnád belül már rothadok, csak túl sok bennem a tartósító, ezért nem bomlok..

Egykoron szerettem az életet.
Bármire képes voltam érte. Most meg azt várom, mikor csendesül el a nap..

A párom azt kérdezte, miért nem adom fel, ha ennyire szenvedek..
Nem érti, ha feladom, az életem adom fel, mert úgy már nem kell a létezés..

Negyven lettem..

Ha negyven lesz az ember, több mindenre kell már odafigyelnie..

Mondjuk, már reggel ne azzal kezdje a napot, hogy szívrohamot kap, mert majdnem elüti az autó ott, ahol egyébként korábban mindig körül nézett. Ennyi idősen már figyelmetlen, ugye..
Meg hogy ne felejtse el, másnap koncertre megy, amiről egyébként is hónapok óta beszél. Igen, ide kell a kavinton..mondta is Kata, én meg mondtam, jó, hogy Ő a fiatalabb, mert így mindig a nyomomban jár és tud figyelmeztetni.

Meg aztán az sem hátrány, ha van humorérzéke, mert így nem sértődik meg, ha sorban lebanyázzák.
Nekem van, szerencsére, s mivel az öniróniám is igen fejlett és rendszeresen gyakorlom is eme önsanyargatást, így tulajdonképpen megedzettem magam, tisztában vagyok azzal, eljött a "B" oldal.
Miután rongyosra hallgattam az "A"-t, élén a Brossal meg a NyuKidszOnTheBlokkal, jöhet a következő fejezet, csak kicsit hallkítva a hangerőn.
Mondtam is, nem kell nekem meglepi buli, öreg vagyok én már bohócnak :)

Iszonyú jó érzés viszont a sok jó barát, a sok üzenet és telefonhívás, az egy másik dolog, hogy ilyenkor alig haladok a munkámmal, de hát, ez van, nem nyávogok, meg amúgy is, van egy kis segítőm is, aki szépen követi utasításaimat, s tanulja a Virág-féle cukrászatot. Irigy sem vagyok, átadom én a tudást, s engedem is, hadd vegyenek le a vállamról, elvégre vén szatyorba nem pakolunk már sokat, mert leszakad a füle..

Ezért a mai vacsihoz - öt és fél év után sikerült azért :) - felvettem a fekete ruhám, na, nem azért mert gyászolom a múltam, hanem inkább, mert a fekete, mint tudjuk, az slankít, és ahhoz felvehetem a retro Beatles-es fülcsimet, így már totál jól festek, akár egy igazi dögös negyvenes.. :)

Jöhet az újabb 40 :)

Alvás előtt

Ma este konkrétan azt se tudtam milyen nap van. Simán úgy indultam az ágyba, hogy akkor holnap csütörtök..és totálisan megörültem, mikor rájöttem, még csak a keddet zárom le..
Valószínű olyan öröm volt bennem, mint abban a vendégben, akinek végül mégis elvállaltam a tortáját. Pedig majdnem nem. Mert utálom, hogy az utolsó napokban jut eszükbe, nekik torta kell, meg szép is, meg jó is, meg finom is, és az sem hátrány, ha én csinálom..mert én megcsinálom..mindig..mert hülye vagyok, pusztán azért..

Ma is hétig nyomtam. De valahol be kellett hozni a megint lecsípett délelőttöt, amit naná, hogy dokinál töltöttem. Most éppen megcsapoltak. Má' megint. De ha ez kell, hogy belém lássanak, akkor tessék, adom én a karom, kaszaboljatok!

Aztán bőgtem is. Most már ez sem maradhat ki a napi programból, akár sikerlistás is lehetne, olyan gyakori. Nem tudom, miért. Csak úgy jön. Nem kérdezi, akarom-e, meg azt se, van-e bajom. Neki ez tök mindegy!
Csak nekem nem.
De most klimax van, ezt kell szeretni.

Bírom az embereket, mert többségük jót mosolyog rajtam, pedig egyáltalán nem vicces, ha a műanyag flakont a falhoz vágom, vagy ha a semmi miatt zokogom vizesre a párnám. Próbálom könnyen venni, persze! Már amennyire lehet. Végül is, van egy jó oldala is; a legközelebbi, tényleges klimaxnál már nem ér meglepi. Mert nekem ebből is kétszer jár, kérem! Mint az endoból, a terhességből, az elvesztésből, a rákból..még jó, hogy a jobb az több azért.

Például holnap kezd az új kiscukrász nálam, akihez nagy reményeket fűzök, főleg hogy ezentúl nem kell esténként is bent dekkolnom, s így a második, otthoni műszak is hamarabb kezdődhet, no, és ne felejtsük, talán lesznek hétvégéim!
Igaz, ahhoz ma még szét kell szakadni, de no stressz, a fülembe ez ez izé, amit az akupunktúrás adott, állítólag oldja a streszt..úgy legyen, rajtam nem múlik!

S ha már az injekcióból nem kaptam felmentést, bízom benne, majd az ÁEK-ben kapok valami ellenjavallatot erre a magam számára is elviselhetetlen állapotra..
23:12..és akkor nyugovóra is tértem.. :)

Légy kreatív, oldd meg!

Tegnap voltam akupunktúra kezelésen, mert már ilyenre is járok.

Eljön az az idő,  mikor az ember mindent képes bevetni ahhoz, hogy jobban legyen, meggyógyuljon, s hogy egyáltalán közelebb kerüljön álmaihoz. Én már ott tartok, hogy lassan mindenben hiszek. Azt hiszem, magamban kellene a leginkább.

 

Itt van mellettem legújabb szerzeményem, a lenmagos kenyér. Csomagban van, de mégis tudom, mert érzem az illatát, vagy inkább nekem szagát, mert valahogy bántja az orrom. De itt van, hogy legyen valami szénhidrát. Hogy megfeleljek a 160 grammos diétának, ami nekem inkább 140, és hogy a paleónak is.

Ugyanis azt tervezem, elhagyom az injekciót, azt, amitől most a lelkiek mellé még jobban szenvedek. Hangulatingadozások, magány érzése, "szarnak lenni" érzés, hőhullámok, alvatlanság, sírás, gyomorgörcs, idegesség..ezek járnak vele, s ezt kapom a TB támogatott gyógyszer mellé. Mert valahogy meg kell magam védeni az újabb endótól.

 

Nem akarok többet. Ebből nem. Mert ha így élek minden hónapban, mire eljutok oda, hogy elkezdjem a harmadik lombikot, totál kikészülök. Persze ezt sokan nem látják. Legfeljebb, aki meghallgatja éppen aktuális bánatom, vagy a párom, aki közvetlen közelről éli meg tehetetlenül az egészet. De legalább tudja már, mit kell tenni; nem mondani semmit, csak mikor elállt a szipogás, szorosan átölelni és hallgatva ölelni tovább..itt nem segít más..

De ahhoz, hogy az injekciót elhagyhassam, minden olyan tápanyagot is meg kell vonnom magamtól, ami hozzásegíti szervezetem a gyulladáshoz, vagyis minden fehér lisztet, cukrot, és most már a maradék magokból is jópárat, és a teljes tejtermék palettát..

 

Nem könnyű. Őszintén kimondva baromi nehéz. Nekem főleg, hogy imádom a kefírt, joghurtot, tejfölt, túrót. Nekem, aki már egészen jól megszokta, hogy betartja a 140-es diétát, hogy mit mikor és miből mennyit, s hogy a tizórai vagy uzsi nagyon jól eltelt egy joghurttal.

Most ez nincs, ez sincs.

 

Az első újabb sokk után drága kollégáim azzal térítettek magamhoz, és nyújtottak segítő kezet, hogy megleptek két paleós szakácskönyvvel. Tegnap este azt böngésztem, ötleteket gyűjtve. Néha tovább lapoztam, aztán vissza, majd a telefonban kutattam infók után, hogy összehozzam azt, amit az egyik enged, de a másik nem, ami nekem jó, és egyben megfelel mindekettőnek.

Még egyelőre nem jutottam ki az útvesztőből..most egy kicsit még el vagyok keseredve, s abban bízom, napok kérdése és megtalálom a középutat.

 

Ma a dietetikus is csak annyit mondott: Csak kitartást tudok kívánni hozzá, mert ez így nagyon nehéz..

Nekem mondja?!

Napok óta zöldséget eszem este. Mert a paleo szerint az a jó. És a dokinő is azt mondta, azt egyek már este, semmi kenyeret. De ha meg nem eszem kenyeret, nincs meg a CH, és akkor az inzulin is beindul..de annyi zöldséget képtelenség enni..arról nem is beszélve, hogy egy óra múlva kopog a szemem az éjjeliszekrényen..

A paleo sok gyümölcsöt ír, sok maggal és aszalt gyümölccsel, de a 160grammosban gyümölcsöt csak alig, azt se akármikor, a magokat szinte egyáltalán, az aszalt gyümit inkább soha...

A paleóban kevés a CH, viszont rettentő sok a zsír. Nekem pedig inkább kell a "több" CH és a kevesebb zsír. No, és a fehérje. De ha meg sok húst eszem, az sem jó..

 

Komolyan, kikészülök. Ma is olyan depi voltam, hogy majdnem öngyi lettem..

Nem lehetne csak egyszerűen úgy, hogy mindenki ugyanazt mondja, és vallja? Vagy hogy jó legyen úgy, ahogy éppen csinálom? Esetleg azt lehet kérni, hogy holnap úgy ébredjek, semmi bajom, nincs endó, sem inzulin, és a hasam is csak azért fogom, mert mocorog benne valaki...?

 

Ami pozitív.

Hivatalosan is fogytam három és fél kilót egy hónap alatt.

Kitartó vagyok, eddig még leteperhetetlen - bár lehet, ez csak percek kérdése csupán.

Holnap lesz a paleó boltban TOTU túró, és "tejföl".

Eszem megáll, hogy tojásfehérjéből is lehet "tejterméket" előállítani...!

Kíváncsian várom.. :)

 

 

 

 

 

 

Micsoda nő!!?

Azt hiszem, eljött az a nap, mikor eldöntöttem, nem kérek én többet ebből a "depot" injekcióból.
Aránylag hamar, alig három hetembe került, de eldöntöttem és kész!

Évek óta bombázom magam hormonokkal, gyógyszerekkel, ezeddig sikertelen. Hozadékuk volt bőven, csak épp eredményt nem produkáltak.

Mióta megkaptam ezt a "szart", szenvedek. Hol attól, hogy még selejtebbnek érzem magam, mint voltam, hol pedig a mellékhatásoktól.
Vasárnap egy egész napos igazi kiborulás vette kezdetét, ami egy több napos rosszullétes előzetessel köszöntött be. Akár a vénasszonyok nyara..puff neki.
Szabályosan szenvedtem a hányingertől, harcoltam is vele, de jobbára ő győzött. Fájt a búrám is, és egyszerűen rossz kedvem volt és kész. Aludni már vagy egy hete nem alszom, talán csak megszakítva néhány órákat, de rendszerint rossz álomból riadok és akkor onnantól kezdve lőttek az éjszakámnak. Képtelen vagyok visszaaludni, ha pedig mégis sikerül, tuti pár perc múlva csörög a vekker..vagy lever a víz, mintha negyven fokban kapálnék, vagy vacogok, mint árva malac a szalmátlan alomban.
Bent koválygok, nehezen megy minden, de főleg az evés. Kínlódás minden gramm szénhidrát, mert ahogy beviszek valamennyit, az tuti ki akar jönni. És semmi nem esik jól. Legfeljebb az eső.
Edzéshez sincs erőm, de hogy is lenne, alig élek..

Tegnap pedig már azon kibuktam, hogy útban volt egy üres műanyag flakon, vagy hogy két sorral többet töröltem ki az excelből, mint szerettem volna. Nem mondom el, milyen hiszti lett úrrá rajtam, de a lényeg, hogy magamtól is megijedtem..

És itt jött el az a pont, amikor azt mondtam, bevállalok én bármit, csak ne klimaxoljak! Még ne! Legyen még legalább 10 évem addig, vagy több! Menstruálni akarok, mint rég, ugyanolyan totál pontosan, az sem érdekel, ha fáj! De legalább ezt ne vegyék el tőlem, legalább ez juttassa eszembe néha, hogy még nő vagyok, termékeny egyede a társadalomnak!
Eldöntöttem, nem érdekel, ha megvonják még a liszt és cukor mellett a tejterméket, a felvágottat, még a laktózmentes cuccokat is, nem számít, ha szúrkálnak heti rendszerességgel, ha majd tűk állnak ki belőlem mozdulatlan feküdve! Nem érdekel, ha este is már csak zöldséget ehetek, vagy ha nem ehetek már semmit, de nem akarom ezt, nem akarok vén szatyor lenni, nem akarok rettegni éjjel, sem sírni, zokogni "indokolatlan", s gyomorgörccsel kelni, lenni egész nap, képtelen lenni bármire, ami normális, emberi és hétköznapi!

Egyszerűen vissza akarok valamit kapni a régi kis életemből, egyszerűen csak nő szeretnék lenni, aki kihúzva magát tud még ragyogni, s nem pusztán szürke foltja, s csupán átvészelője a hétköznapoknak..

Újabb harc, újabb küzdelem, ismét egy nehezebb út, de nem érdekel, vállalom..!

Erre - természetesen ritkaság ez is -, de 18 napra megjött a mensim..gratulálok! Most akkor mi vaaaaan?

Újra :)

Tudom, tudom, már több mint két hete nem...

De nem is karkötőzöm most, így nincs miről hősködnöm :) amúgy meg majd minden nap bosszankodnom, nem is értem, de mindig kicsúszik valami a számon.. :)

Meg aztán bejáratos voltam a NAV-hoz. Már rég voltunk porondon, most úgy látszik, megint eljött az ideje. De azt is megoldottam, meg sok minden mást.

Az edzés folyamatban van, a diéta is parádésan megy, de majd jól megmondja a doki jövő héten, elvégre ő jobban ért hozzá, én még csak kispályás vagyok..

Tortát is csináltam jó párat, ebből eszembe is jut, hogy újabb vicces dolgok történtek nálunk..

Néha meg vagyok győződve arról, hogy ez a hely, ahol önkizsákmányolásomat gyakorolhatom, egy kisebb fajta tündérország, ahol mindig történik valami egészen varázslatos dolog. Pontosabban helyesbítenék: ez a hely egy kimondottan furcsán, már-már szürreálisan abnormális, GPS koordinátával kijelölt pont, ahova mindig beesik valami idióta, vagy ahol minden napra jut egy népmese..

Nem tudom, miért van, de az áfonyás kekszeimet - főleg a munkás szerkóba bújt fazonok - rendszeresen fasírtnak nézik..lelkesen mustrálják, szerintem már szagot is társítanak hozzá, s mikor megállapítást nyer a tény, hogy tévedtek, nagy nyelések közepette kullognak az éttermi részbe, hogy tápanyagot vegyenek magukhoz..
Ha másra nem is, de arra jó, hogy felizgassuk a gyomornedveiket, s ezzel növeljük kis helyünk forgalmát...

A másik megint a süti.
Vannak lelkes vásárlók. Okoskodók is akadnak bőven, de azokat bírom a legjobban, akik úgy csinálnak, mintha értenének a sütéshez, pedig valószínű még egy rántottát sem tudnak összedobni, otthon is csak távolba néznek legfeljebb, mást nem csinálnak..
Na, ezek azok, akik megkérdezik a 10 órakor kitett - hozzáteszem díszített, több krémes, több lapos, esetleg zselatinos süteményre mutogatva, hogy "ez akkor mai ugye tessék mondani mert ha tegnapi akkor nem kérek belőle csókolom mert az nem friss ugye".
Erre a kolléganőm már rutinosan hevesen bólogat és mondja is jó hangosan "persze, hogy mai, most készült, még meleg a piskóta is szinte, vegyek csak bátran!" Azok meg mosolyogva tök nagy értelemmel a fejükön eszik, sőt, csomagoltatnak is, és esküszöm még valóban érzik a langyos piskóta és krém bukéját is...és éppen ezek azok a vendégek, akik ugyancsak lelkesen mennek a Tescóba, hogy gyerekeik szülinapjára megvegyék az 1500 forintos oroszkrémet, mert az megéri az árát..hát akko' egyed!

Azt is bírom, amikor tortát rendelnek..
Nem érti, mi a fene kerül a 16 szeletes szabolcsi almás-mák tortán - amit amúgy egy másik cukiban simán 20 szeletbe vágnak - x Ft-ba, hiszen csak mák és alma van benne, meg egy kis puding..
Én pedig mosolyogva olyankor arra gondolok, hogyan nyomom az arcába a sárgakrémmel, mákos almaszeletekkel díszített tortát jól az arcába, hadd élvezze az ízek egyszerűségét a drága!

...vagy ő szeretne egy formatortát. Mondjuk egy autót. Sportautót, mint a hozott fényképen. Kb 20 szeletben..Full feketét, tetején ostyával az ünnepelt arcképével, csillogó felnikkel, üveghatású ablakokkal, mondjuk Eszterházy tortából.
Máshol valószínű már ilyenkor elküldik a jó fenébe azzal, "vagy kell a csokitorta pirosan amit mi szoktunk csinálni, vagy menj máshova", de nem, én nem! Én még bevállalom az Eszterházyt is, pedig megfogadtam a repcsinél, utoljára és soha többet, tarthatnak pisztolyt a fejemhez akár, akkor se, aztán amikor mondom az árat 11ezer, kiakadnak a szemek. Kolléganőmé azért, mert már megint keveset mondtam, és nem a Jézus Szíve Kft vagyunk, a megrendelőjé pedig azért, mert soknak találja. Mondom neki, ha dió kell, diót kapsz, ha feketét, akkor azt, ha csillogót, akkor olyat, de ez sajnos pénzbe kerül..
Erre felajánlja, hogy mi lenne, ha ő hozna hozzá diót, darálva persze, mert a szomszéd nénitől veszi, meg marcipánt, de a piskótát is lesüti, ha megmondom mekkora kell.
Én meg erre röhögve odébbállok...

De a legjobban azt szeretem, mikor 8 szeletes tortából akarnak három tornyos kastélyt királylánnyal és hat holdas pagonnyal.. :)

 

Bikák

Ma a korall piros ruhámat vettem fel, s úgy látszik ez a mai napnak nem tesztett, mert mint egy bikát, folyton ingereltem vele..

A kötényemet úgy összekentem, hogy muszáj kimosnom..igaz, legalább megvédte ruhámat a nagyobb adag csokoládé krémtől..elvileg ez a célja!

Erről jut eszembe, a formatorta alapja parádésan szétcsúszott, mert persze a hétnyelvű csokikrémet nem tettem be a hűtőbe dermedni..mintha nem ezerszer csináltam volna már..

A gyógyszeres adagolómat - fogalmam sincs, mert nem emlékszem, s kavinton nincs amúgy sem közte -, valamikor bedobtam a kukába, amiből persze kiborult az összes bogyó a vajas papírra, innentől kezdve maradt is ott..

Lesütöttem az új próba paleós kókuszos-áfonyás kekszet és hókiflit, amit meg sem kóstolhatok, mert nem fér bele a keretbe..jah, és Katámtól is biztos kapok, mert Őt meg nem hívtam, hogy kóstoljon..

De a nap csúcspontja a depósok szerelése! Hihetetlenül nem értenek semmihez, komolyan!
A jó múltkor - márciusban talán - szétment a hátsó kézmosó csapja, illetve még a falból is folyt hozzá a víz. Most sikerült megcsinálni.

Mondhatnám azt, jó munkához idő kell, de ez itt már elméleti szinten is megbukott..

A víz folyik belőle, azzal semmi gond, de a csap alá, jó, ha az ember egy vödröt is tesz, mert a szerencsétlenek olyan hosszú csapot szereltek oda, hogy tulajdonképpen bármerre forgatom azt, a víz mindenhova folyik, csak éppen a csapba nem..

Azért szívesen belelátnék a fejükbe, hogy mi játszódik le odabent, mikor fel sem tűnt nekik..

Eszem megáll, komolyan! De legalább jót röhögtem a nap végére... :)

  

Mérleg

Ma is kicsit nehezebben ment a mosoly. A korai stressz viszont iszonyú jó ébresztő, mivel egyből felviszi a vérnyomásom. Jutott belőle..
Valahogy le kellene szoknom arról, hogy felhúzom magam olyan dolgokon, amiket amúgy simán megoldok. Nem is tudom, azt hiszem ezt is valahol útközben rángattam magamra, akár az álarcokat..

A reggeli Speed megvolt, igaz, annak is bőgés lett a vége, de hát, az embernek mindig fáj az igazság. De legyűrtem, még akkor is, ha most hasra nem gyúrtunk, jobb volt így mindenkinek.. :)

Még mindig hatása alatt vagyok az elmúlt napoknak és újabb eseményeknek. Néha nem tudom, miért csinálom, aztán meg teljesen biztos vagyok benne, csak ez az út lehet..

Ma sincs okom panaszra, hiszen végeztem az eltervezett munkámmal, a csajok örültek az ajándékoknak, a megfelelő CH is megvolt, a kocsimat se zúzta össze az a hülye idióta, aki a belvárosban Fittit játszott, végre találtam egy normális dokit, a délután is jól telt és izomlázam is van. Mit van! Konkrétan fel se tudok állni, ha kicsit hosszabb időre leülök.

De sajnos ma is panaszkodtam, az emberi hülyeségek miatt főleg, de bevállalom, s mivel panasz volt, karkötő marad, én pedig így ma is kimaradok a dobásból :) na, majd holnap! :)

Hatosra várok..

Ma hányszor cseréltem?
Meg se számolom! Már ki sem írom, szégyellem magam inkább :) lehajtott fejjel kullogok a sarokba..
Mondtam is a csajoknak, inkább hallgatok róla, mert csak kiröhögnek..
Erre Katám közli, ő, mióta elkezdtem azóta röhög rajtam..na, gratulálok! :)

De néha - mostanában gyakran - van, hogy nem megy. Egy kicsit sok volt a rosszból megint. Jó, jó, tudom, ami nem öl meg, az megerősít, de én már olyan baromi erős vagyok, hogy szinte attól elgyengülök!

Tegnap is bementem, hogy majd "na, most végigsütöm az estét, meg az éccakát, jó lesz az nekem, jobb mint itthon egyedül", aztán tessék. A második adag tejszínt már nem tudtam felveretni a géppel, s nem csak azért mert forgott a gyomrom szüntelen, hanem mert úgy bőgtem, mint egy gyerek. Nem tudtam leállni.. Fájt abban a pillanatban minden, még a hajam is!

Most duplájára kellett emelni a Meforalt, ami a bélflóráimnak sem tett igazán jót, kimozdulni is alig tudtam. Ez a hascsikarás pedig nekem nem volt jó, mert megint csak ostobának, gyengének és szerencsétlennek éreztem magam. Már szinte éreztem, ahogy ver a víz. Azt vártam, melyik pillanatban kezdek klimaxolni..mintha ez percre pontosan történne..
De a vérzésem viszont pillanatok alatt múlt el, mintha meg sem jött volna, így sokkal több betétem is maradt, mint gondoltam..legalább több lesz az ajándék..

Ingerült voltam mindenre, még a csapnak is beszóltam, mit csöpög, hiába én nem zártam el. Az újabb adag pilóta keksz tésztára meg aztán még mérgesebb voltam, mert lágyabbnak tűnt, mint korábban, persze rájöttem, a porcukor kimaradt..
Agyamra ment a diéta, azt hiszem.
Vagy ez az egész. Nem tudom.

Itt állok napok óta a START mezőn, és azt várom, mikor lesz hat pötty a kockán...

De legalább fogytam három kilót..

Az is valami.. :)

Attól függ, honnan nézem..

Nőgyógyászati szakambulancia.
Most pont erre van szükségem..
Csak kismamák vannak. Még a nővér is babát vár. S miközben várakozom, hallom az UH-on a baba szívének ütemes dobogását.

Csak én vagyok kívülálló.
Endometriózis elleni gyógyszert kell feliratnom, mert ugye a lombik halasztva. Januárig mindenképp.

Fasza.
Már tegnap is, amíg kerestem a korábbi leleteim, előbukkantak a korábbi UH képek. Az elsők. Aztán a mosolygós sárga fotó. A szívem szakadt meg, némán, halkan újra, de nyelve egyet inkább fürödni mentem.
Ezt az idióta helyet is alig találtam meg, mert persze hiába mondtam el 8 alkalommal, mi a fenét szeretnék, mindenki máshova küldött. Nem adtam fel, mondtam én nem megyek el addig, amíg meg nem kapom, mert tegnap tudtam meg, és azt ma kell elkezdenem szedni..nem érdekel az sem, hogy csak szerdánként írják fel. Nekem most jött meg, és nem jövő hét szerdán fog. Ennyi.

Még öt ajtó, még vagy húsz kopogás és órányi várakozás a kanapén, mire még mindig nem kaptam semmit.
Kérdések tömkelege, amire torokszorítóan kellett válaszolni; miért, mikor, hányadik. Megszülte? Ó, jaj, hogy bírta? Kitartó, erős blablabla. Ezt adjam, amaz nincs, le kell kérni. Üljek ki, amíg megérkezik, aztán jöjjek vissza..
Fél óra. A fejem is fáj, a lelkem is megint.

Aztán kiderül, odaát nem vagyok a gépben - nem is értem -, hiába odaát az igazság. Jön a manuális keresés, s nekem újabb fél óra.
Majd közli velem a doki, a Visanne nekem nem jó, halottnak a csók. Kezelés kell, injekció, de a papír kell, mert amúgy 40ezer/adag.
Hát, akkor a papír kell és kész, várok, mit tehetek?

Aztán megjött az is. Akár ez a havi utoljára. Mert egy darabig most nem fog. Megkapom az injekciót, amit majd havonta mindig, és egyből, varázsütésre egy ötvenes vén szatyor lesz belőlem, akiben nem érik pete, akinek leáll a petefészke, és egyszerűen klimaxol. Király!

Eddig is csorbát szenvedett nőiességem attól, hogy "képtelen" vagyok gyermekre szert tenni, hogy nem úgy működöm, hogy csak lombikkal működöm, most meg az IR mellé itt van a bőrrák és ez is..
Nem akar valaki még valamit közölni esetleg velem, amitől aztán végképp selejtnek érzem magam?!

Rájöttem, hogy a dugók és az ilyenkor tartó hosszú utak arra jók, hogy jól kibőgjem magam, hogy mire a célba érek, jó esetben újra mosolyogjak. Most egy kicsit tovább tartott, de délután már volt vigyor az arcomon.
Elvégre még bármi lehet. Talán nem lesz baj, az IR "elmúlik" decemberre és a petefészekműködésem is sikeresen visszaáll..legalább az endom nem jön így vissza, elvégre ez a cél..azt a négy csomag betétet, amit most vettem a DMben majd Mikulásra elosztogatom a csajoknak, vagy repülőket hajtogatok belőlük, úgy is szárnyasok, aztán kidobom őket a Kékgolyó legfelső emeletéről, hadd szálljanak akár a békegalambok!

Na, ha most valaki azt meri a szememre vetni, hogy ma mi a fenének panaszkodtam, akkor annak a karkötőt a gigájára húzom, de alulról kezdem, hogy megfelelően szorítson mindenhol, mielőtt a nyakát szorítja el teljesen..

Ámen!

Más-kép

Azt hiszem, jobb lenne, ha itthon mardnék, mert akkor valahogy sokkal könnyebb volt nem bosszankodni.... :)

 

Miután a hétfő esti spinningen megint felfordult a gyomrom, úgy döntöttem, inkább kihagyom a másnapi reggeli edzést.

Vicces ez a "diéta"..
Mióta megtudtam IR-es vagyok, máshogy kell élnem, odafigyelnem és táplálkoznom. Szinte órára pontosan  naponta ötször, pontosan kiszámolva mindent, hogy meglegyen a CH, mellé a kalória, a fehérje és zsír. És a torna és a kellő folyadék. És nem ehetek akármit, s az akármit sem akármikor. Egyébként élvezem, mert külön kreatívnak kell lenni, hogy ne legyen unalmas, azt meg én megoldom, ugye :)

Korábban, mikor számomra "normálisan" ettem, sosem voltam rosszul, sem edzés közben, sem utána vagy esetleg csak úgy egy-egy kaja után. Most pedig kész röhej, hogy ha több időt hagyok ki, lever a víz, felfordul a gyomrom, edzés közben is, ha feljebb van a pulzusom, húsz-harminc perc után kavarogni kezdek. Mint valami úri kisasszony a szoros fűző alatt..

S vicces az is, ha megemlítem, "mi a bajom", majdnem röhögnek..azt hiszik, valami úri betegségem van, mert éppen nincs jobb dolgom..

IR.
Egy kívülálló számára ez a két betű iszonyúan jól hangzik, mert úgy tűnik, mintha valami szuper dolog lenne. Vagy egy betűk mögé rejtett foglalkozás, mint mondjuk a HR vagy éppen egy divatos gazdasági fogalom, akár a PR. Olyan marketinges..
Végül is, magam is az vagyok. Jól eladom magam különböző orvosoknak, jó pénzért..nem is kevésért..

Most is épp itt ülök egy magánklinika rendelőjében, várom a számlát. Én pedig azt átveszem és soha többet nem jövök ide. Sőt, messziről elkerülöm, és ha bárki ismerősöm erre akarna tévedni, még jól el is agyabugyálom, hogy eltántorítsam céljától!
Ez a doki - előre bocsánatot kérek -, egy paraszt. A fagyit is bicskával eszi, ez már tuti!
Behív, bemutatkozik, kezet fogunk, és jópofizik. Dícsér, hogy nem is vagyok olyan öreg, meg jól nézek ki, kicsattanok. Gondolom is magamban, jól van már, elég lesz az ömlengésből, tisztában vagyok a külsőségeimmel, van földig érő tükröm, térjünk a tárgyra. Aztán közli velem hümmögve, hogy a kolléganő jól mondta, ez bizony rossz indulatú bőrrák, és egy rakat fibróma, amit nagy valószínűséggel a hormonkezelés okozott. Előfordul. Semmi baj, az egyiket altatásban, a másikat helyi érzéstelenítésben kimetszük, leégetjük, nyoma sem marad, csak kontrollra kell járni, meg a tenyésztés után adnak valami kezelést.
Mosolygunk, nevetünk, elvégre ilyenkor már mit tudunk tenni, előre kell nézni, ahogy eddig is..

Aztán közli, hogy ez pénzben kb. 450ezer. Úgy mondja, mintha 15ezerről lenne szó.
Mint egy lombik, szinte. Mondom magamban. Nyelek.
Vegiggondolom az elmúlt néhány évet, a betegségeket, a fájdalmakat és az elvesztett reményeket. Néhány másodpercben. Annyi elég volt.
"Mi legyen?" néz rám hervadt mosollyal.
"Árthat ez nekem, vagy a babának?" kérdezem.
"Ezt döntse el maga. Ritkán rossz indulatú, ritkán ad áttétet, de jó lenne" válaszolja mosolytalan, én pedig visszamosolyogva, épp úgy ahogy bementem, szépen megköszönöm. Nyújtom a kezem, hogy elköszönjek. Nem nyújtja vissza. Nem is mond semmit. Az ajtóhoz lép, és kinyitja.
Legalább kienged maga előtt..
Alig hallhatóan köszön vissza, azt is hátat fordítva, mikor a kollégák előtt újra ráköszönök..

Nem hagytam ott a pénzem. Neki nem. S abban a pillanatban, ahogy erre rájött, már érdektelenné váltam, akár egy selejt áru, egy mondjuk kéregető koldús, aki mellett jó nagy kerülőt téve megy el.
Pedig fizettem. A konzultációért, ami alig tartott 9 és fél percnél többet, 15ezret. És a számlára vagy hatszor annyit vártam, mint ameddig az egész tartott. De legalább a recis kedves volt, mondta feljegyezte az összeget, ha esetleg meggondolnám magam, és elnézést kért a várakozásért.

Hát, igen, a bejáratra csak az van kiírva, "kérjük, ne csengessen, azt ajtó nyitva van", de azt már nem közlik, "ha nincs pénzed, inkább be se tedd a lábad!"...

 

 

Csere, csessze meg!

Ma karkötő csere kétszer is..
Az elsőnél erősen elgondolkodtam, hogyan is fogom csinálni, hogy az új "ördöglakatot" áttegyem egyikről a másikra, de aztán ahogy jött a második bosszankodás, egyértelmű volt, megúsztam. Marad ott, ahol van :)

Tegnap majd' meghaltam éhen este, hiába nyomtam be 2 mekis salátát és 5 Korpovit kekszet, mintha ki akarna lyukadni a hasam. Most meg küzdök a kajával rendesen, ahol csak tudom, leveszem a maradékot..azt se tudom még, hogy fogok vacsorázni..
Mármint azt tudom, csak este nyolcra spinningre megyek - normális vagyok, semmi baj, csak ki akarom próbálni az új cipőmet és nem tudok várni a holnap reggeli óráig -, és nekem elvileg hétkor csörög az óra, de ha akkor eszem, tuti lefordulok a cangáról, ha meg előbb, akkor félő, nem fogom tudni megenni. Már most televagyok..

..az éppen aktuális kisegítő fiú, aki amúgy dolgozni akar, kijelentette, hogy csak 11-re tud jönni dolgozni, mert előbb nem tud felkelni...neki ennyit muszáj aludnia...mi van??

..a párom pedig 11 után jelentette be, hogy neki holnapra milyen süti kell..én pedig egyre már máshol lettem volna..voltam is :) csak morogtam kicsit, hogy má' megint mé' ilyen időben?

Igazi jó pont a mai napra:
Jött egy vendég, aki kérdezte:
- Mikor lesz országtorta?
Kolléganőm mondta, hát, nem tudja majd ha én megcsinálom.
- Hú, az valami istentelen finom volt, jó lenne, ha lenne..
- Hát, nem tudom, én is kóstoltam, de szerintem minősíthetetlenül rossz.. - mondta kolléganő.
- Az??? Pedig az isteni! - a vendég
- Az a barackos??!
- Milyen barackos?? Nem aaaaz! A Ti országtortátok, amivel indultatok!

Jah, kérem, az elégedett vendég a legjobb! Nekünk pedig hízik a májunk, hogy nem csak neki ez a véleménye, a "MI" okleveles tortánkról.. :)

Indulás

El kellett indulni, aminek most valahogy nem örülök. De nem fogok olyan "hisztit" rendezni, mint annak idején párom a reptéren az első közös téli nyaralásunk után.. :) de erről most nagyon hallgatok, mert biztos megkapnám a magamét..

Tegnap nem sikerült írni, egyrészt mert a wi-fi sem wi-fi itt igazán, sok mindent nem is lehetett vele kezdeni, másrészt estére kissé fejfájósak lettünk, lehet a naptól?

Reggel még szépen kitettük a türcsinket, könyvet a napágyra, ahogy kell, majd mikor a reggeli séta után visszatértünk, édes kis fekete gringók heverésztek benne csuron vizesen, röhögve..

Persze egyből 180 lett a cukrom meg a vérnyomásom is, aztán elmagyaráztam nekik angolul meg némi activityvel, hogy ugyan már szedjétek össze magatokat nagyon gyorsan, azt' keressetek magatoknak green ágyat másikat, mielőtt még beborulna az ég az én okos agyamba, s akkor olyan vihart rendezek, hogy olyat még nem láttatok!

Szerencsére a Virág féle kemény nézés, meg a sok évi barátokkal játszott játék gyakorlata meghozta gyümölcsét, és odébbálltak.

Utána nem jött más, mint az egész napra kitartó napsütés és hevenyészet, megspékelve a szükséges tízóraival, ebéddel és uzsonnával, na, meg persze többszöri süllyedéssel a medencében.

Iszonyú jó volt!

Estére pedig jutott egy kis séta, ajándék vásárlással, majd egy kis autókázás Sibenik városába, amit jól megszívtunk, mivel épp egy esküvő kellős közepére vitt az út, s így bent ragadva a tömegben vagy fél órát álltunk, mire kijutottunk a zsákutcából.

Most pedig úton vagyunk, elhagyva már a tenger kékjét. Igaz, miután azt hittük már semmiért sem kell fizetni, kiderült még kiszámlázták a parkolást és a taxot. Naná, hogy erről sem volt szó korábban..mint ahogy arról sem, hogy itt az All inclusive azt jelenti, van reggelid, ebéded, vacsorád, de azon kívűl semmi..

Ezek után csak egyet bántunk, hogy nem ittuk ki a minibár tartalmát, mert azt meg sem kérdezték, meg sem nézték..na, mindegy, azért annyira rossz nem volt, várjuk az következőt! :)

Vasmacska (3.)

Nem evett meg a cápa. Még csak nem is láttam olyat kérem, pedig aztán igazán meresztettem a szemem! De egy sem jött arra, hogy a fene egye meg! Nem akartam én magam megetetni vele, csak gondoltam, legyen valami izgalom ezen a nyugis tengeren.

Aztán volt is...

Kilenckor volt az indulás egy harcedzett békebeli kis motoros járgánnyal. Nekem nagyon tetsztett. Párom egyre mondogatta, az 1200 kunásat kellett volna, pedig szerintem, és ezt többször hangoztattam is, ez is tökéletes volt! Volt árnyékoló, lehetett napozni rajta elől-hátul, volt motorja, mentőmellényei, és vasmacskája!
Na, éppen ezzel gyűlt meg a bajunk!

Az első kis szigetnél, gondoltuk kikötünk. Nagy hullámok révén próbáltunk nem túl közel a parthoz, nehogy neki vágjon a sziklának - bár volt vödör is arra az esetre, ha léket kapnánk, de mégis közel annyira, hogy aztán a köveken ki lehessen lépkedni.
Nem sikerült. Egyszerűen nem akart beakadni a vasmacska egy kőbe, sziklába sem. Dobtuk jobbról, aztán balról, dobtuk közel és súlylökőként egészen távolra, mind hiába. Közben meg a hajó orrát néztem a TAT-ról, és hol "vissza, visszaaa!", "nekimegyüüünk!", "mitcsinàáász?!" kiáltásokkal próbáltam aggodalmamnak hangot adni, szerencsére sikerrel..
Hiába néztünk ki egy-egy elhagyatott kis öblöt, csak nem jutottunk a közelébe, pedig én már azt is elgondoltam, hogyan vetem bele magam a zöld vízbe minden félelem nélkül, s küzdök meg a tengeri sünökkel meg mit tom én, milyen állatokkal..
Aztán egy csendesebb öbölben találtunk egy megfelelőnek - már majdnem mindegy volt, mert aztán meg kifogy a benzin - tűnő kis helyet, és lám, a vasmacska is megadta magát, beakadt!!

Kimásztunk. Természetesen először a kapitányt küldtem, térképezze csak fel a területet, elvégre a legénysége szükség van később is! Majd magam is kimerészkedtem.
Egy kis naptej, egy kis nap, és már is minden rendben ment. Csak aztán egyre gyűlni kezdtek az emberek, egyre többen lettünk, gondoltunk, továbbállunk, legalább itt ne legyünk egymás szájában..

Indultunk volna, már a motor is berregett, de az a hülye vasmacska csak nem akart kiakadni. Próbáltuk elölről, oldalról, aztán tolatva, ráengedve. Szépen, óvatosan aztán rángatva, idegesen.
A parton már valószínű röhögtek rajtunk - két ekkora balfasz! Idejön a városból azt' azt hiszi, ők a Janik..
Már azon gondolkodtunk, ki merül alá a hideg víznek, mert ha még ki akarunk kötni valahol, kevés lesz a nyiszatolt kötélvég..
Hiába én voltam a másodtiszt, nőnek vallottam magam, így bőszen mutogattam a kapitánya, aki sapkája alatt már vakarta a fejét..
Aztán mintha az égiek meghallgattak volna, odaszólt egy kb 15 éves srác, hogy segít. Lazán magára kapta szemüvegét, bevetette magát a vízbe és kb 10 másodperc alatt felhozta azt a rohadt dögöt!
Hálából integettünk neki még egy darabig és porrá alázva odébbhajóztunk..

Később többször próbáltunk kikötni, de ha kétszer nem akadt meg, inkább hagytuk a fenébe, nem akartunk mi úszni, ha nem muszáj!
A kikötőben töltő idő alatt a hullámok is alábbhagytak, így egy kevésbbé haragos vízen folytathattuk utunkat a következő célpontig.
Addigra persze már az összes szelíd öblöt elfogalták, így maradt az partközeli horgonyzás.
Na, itt már egészen közel merészkedtünk, egyrészt mert már nem csapkodtak minket sem a hullámok, másrészt jobbnak láttuk, ha mégis merülni kell, inkább legyen másfél méter, mint három..
A macska beakadt, mi pedig partra szállás nélkül ringtunk a vízen. A kabócák valami iszonyatos nagy koncertet adtak, a sziget szinte kiabált tőlük.
Kipihenve magunkat, nekivetkőztünk a nagy feladatnak.
Motor be, kötél enged, lassan tolatás hátra, egy kis mozgatás...és a macskát már húztam is kifelé a vízből! Olyan boldog voltam, hogy táncot jártam a feldélzeten, s biztos voltam benne, ez csakis a fél napos gyakorlásnak köszönhetjük, meg annak, hogy egyszerűen szerencsénk volt..

Az ötvenes napkrémnek köszönhetően porrá sem égtem, szépen barnultam és úgy elálmosodtam, hogy majdnem belehajtottam egy horgász damiljába.

Simán el tudnék így tölteni napokat is!
Még most is érzem, ahogy hullámzik velem az ágy, hallom a szirtekre csapódó vizet, a fülsiketítő kabócákat..
S a kintről behallatszó, partot érő hullámoktól megint pisilnem kell..igen, rájöttem, ezért járok éjjelente annyiszor a mosdóba.. :)

Šećer (2.)

Imádom ezt a helyet, komolyan! A kék vizét, az apró kavicsait, a perzselő napot. A sós vizet még a medencében is, és azt hogy az ember szinte lebeg a felszínén. A nyüzsgő esti tömeget, igaz, azt inkább messziről szemlélve, nem vágyom már bele. A halpiac illatát, hogy végre azt látja az ember élőben, amit amúgy a filmeken, a sok valódi friss halat jegháton elterülve. A kőből épített házakat, lakokat, apró teraszokkal és erkélyekkel, és a szűk kis utcákat.
A sok hajót, vitorlást, ahogy siklanak az égkék vízen és festik a habokat. A reggeli hullámokat és a tenger illatát..

Egyetlen dolgot nem szeretek, és az egy szó, ami szinte minden terméken szerepel. Ez a Šećer. Ezt ki nem állhatom, mert ez nekem nem jó, tilos.

Bosszúból most behajózok, körbe járom a szigeteket, és az egész napra nem viszek magammal mást csak bikinit, naptejet, kalapot, türcsit és ásványvizet.

No, és persze némi élelmet, amiben nincs cukor.. :)

Ha nem jövök vagy porrá égtem és jajgatva locsolom magam hideg vízzel vagy felfalt egy zsírra éhező cápa valamelyik öbölben...

Ördöglakat

Na, ma kipanaszkodtam magam rendesen..
Alig vártam, hogy leérjünk végre, nem csak azért mert hulla fáradt voltam, vagy mert már ketyegett az óra és ennem kellett volna, vagy mert iszonyúan feszült a hólyagom, esetleg mert amúgy is szakadt az eső, s gondoltam, jobb lesz végre a szobában, hanem pusztán sok volt az út.

Kettő előtt be sem csekkolhattunk, még csak szóba sem álltak velünk, mi meg mehettünk a Lidl-be valami CH után nézni. Már akkor stresszeltem magam, hogy idő van, idő van - ezt a muszáj pontosságot utálom az IR-ben.
Kaja után, mint a jól lakott napközis, aludtam a kocsiban majd egy órát. Zorán és az eső kopogása altatott el, no, meg hogy fáradt voltam.
Kettőre vissza is értünk a szladiba, de közölték velünk a szobánk még nincs kész..
Remek. Lassan uzsi, igaz, joghurt lesz, az meg a tatyóban.
Aztán elindultunk a lakunk felé. A melléképületbe..

Nem tudom, én azt vettem észre, hiába foglalunk "jobb" szobát, valahogy a magyarokkal mindig kitolnak, vagy pusztán hülyének nézik őket. Jelen esetben minket..

Retró épület szép zöldre festve.
Amikor a liftet megláttam, már éreztem, két dolog történhet. Vagy a szoba szuper csúcs lesz és leesik az állam, mert most kivételesen pont olyan, kint a képeken, vagy über gáz.
A lift a régi bérházak felvonóit juttatta eszembe, talán ez is olyan régi lehetett. Az hagyján, hogy szűk, de az ajtajai csak két kézzel nyithatóak, vagyis ahhoz, hogy a bőrönddel beférj, tornázni kell; két kézzel megtámasztani és könyörögni a bőröndnek, sétáljon be, vagy terpeszben állva kitámasztani, és a lábak között becsempészni a táskát.

Két ember is csak heringre hasonlíthat, ahogy egy konzervdobozban feszülnek, olyan kicsi a hely. Na, de működött.

Amikor beléptem a szobába, melynek ajtaját már félve nyitottam ki, tulajdonképpen hármat léptem és máris a szoba másik végében voltam. Szekrény szinte semmi. Egy fesülködő asztal ugyan van, csak azt nem értem, miért oda szerelték a hajszárítót. A fürdőben meg egy konnektor sincs..

Ekkora mini LCD TV-t még életemben nem láttam, valószínű azért, mert nem is az. Nem mintha fontos lenne, itt az ember úgy sem nézi, de közel sem ilyen szobát íirdettek "superior" név alatt..állítólag kényelmes és meghitt, no és modern. Az ágyról még az én lábam is lelóg, ha nagyon kinyújtom. Hát, inkább jól összehúzom magam.. A meghittséget legfeljebb én tudom megteremteni, ha hozok némi tárgyat, ne visszahangozzon már a szoba. Kép nincs a falon, de legalább falfirka sem..

Felújított, az tény. Csak az ember ne nyissa ki az erkély ajtaját, vagy a szemét a kómásnál jobban..néhol egy logó vezeték, törött üveg, leharcolt teraszasztal, a medencéről nem is beszélve, ahol nem értettem, miért terül el a nálunk jól megszokott fű zöld, itt piros futószőnyeg, ami egészen körbe öleli. Így az eső után különösen nagy élményt ad, ahogy az ember papucsa cuppog, ha végiggyalogol rajta..bár Erikától megkaptam a választ, valószínű azért, hogy el ne csússzanak..végül is..

Ami különösen tetszik még, a fürdő eredeti hatása.. Kellő gondot fordítottak arra, hogy a felületre új csempe, járólap kerüljön, még a zuhanykabin is az, de hogy a tükröt, azt a sárga, kopott régit miért nem tudták lecserélni, ezt nem értem..azt már inkább külön egyedi dizájnnak vélem, hogy a tükör feletti három foglalatba nem sikerült egyforma izzókat tenni...

De végül is minden rendben. És különben is mit panaszkodom, itt vagyok a tengerparton..és még új karkötőt is kaptam, egy igazi horvát nemzetit..Amit a másik régivel jól át is raktam a bal csuklómra, s azt hiszem jobban járok, ha ezentúl nem hőzöngök, mert sem levenni, sem feltenni nem egy egyszerű dolog..amolyan ördöglakat..akár ez a hotel :))

Úton (4.)

Hajnalodik..
Lassan világosodik az ég alja és szinte észrevétlenül lesz egyre világosabb. Sosem tudom elkapni azt a pillanatot, mikor lesz éppen világosabb. Olyan ez, mint a fájdalom, az ember nem érzi azt mikor lesz enyhébb, mikor változik éppen, csak azt, most jobb..

Úton vagyunk. Most tudok írni, mert a tegnapi nap - szokás szerint persze -, rohanás volt reggeltől estig.
Már Dé sem ismeri a könyörületet, olyan könnyedén tekeri a Speed gombjait, hogy csak azt veszem észre, nem tudom csinálni a gyakorlatot. Ilyenkor két dolog lehetséges, az egyik, hogy rászólok, "ésszel a gombokkal", vagy röhögésben török ki minden egyes rázásnál. Vagyis csupa móka és kacagás, és az az imádott izomláz!
Tegnap elfelejtettem csere bugyit vinni, így a nadrág alatt egy óra múlva olyan hideg volt a popsim, hogy majd megfagyott..

Nadrág. Fura. Annak idején, mikor még a Color billentyűit koptattam, meg rendszeresen öntöttem nyakon a telefont kávéval, az volt furcsa, ha szoknyában láttak. Most meg olyan furcsán néznek rám, ha nadrág van rajtam..na, mindegy, ez csak eszembe jutott :))

Na, puff, most meg mosolyogni kellett volna, belefutottunk egy trafiba..hát, van ilyen, de szerencsére benne leszünk a 10%-ban..
Ez egy újabb kiugrás volt :)

Szóval, tegnap eljutottam a diatetikushoz (én csak így hívom, nem hülye vagyok :)) nagy hévvel mentem, hogy hű, akkor én most megint írtó okos leszek, tanulok, újúlok és bővül a tudásom! 

Aztán ahogy beléptem, a leányzó azzal kezdte, valójában azt látja az átküldött anyagomon után, hogy nagyon újat nem tud mondani, mert rendesen kiképeztem magam, s az étrendem is mondhatni tökéletes, csak az a fránya CH legyen mindig legalább 130!

Mint a vérnyomásom néha? - kérdeztem. Rám nézett, de láttam, lila köd lebeg a feje körül.

Tessék? - kérdezett vissza.

Hagyjuk. Legyintettem magamban. Ennek sincs humorérzéke..

A sótlan egy óra eltelt szépen. Nyaggattam a kérdéseimmel. Először jó néhány mondatát magamtól fejeztem be, "tovább, haladjunk" gondolattal, de aztán leálltam és úgy csináltam, mint egy eminens kisdiák. Hallgattam, okosan bólogattam és próbáltam visszafolytani az oxigén hiány miatti ásításom. 

Arra vártam, mikor jön el végre, hogy megmérnek keresztbe körbe, meg súlyoznak, átlagolnak, de csalódottan kellett távoznom, és egy új időponttal beérnem, na meg az aláírt számlával és jelentéssel.

Aztán még az eső is rákezdett. De legalább ezen is túl voltunk, újabb hét telt el, újabb heteket számolhatok.

A gazdaságosba már nem füllött a fogam bemenni. Miután láttam, hogy dugig a parkoló, egy jól irányzott kanyarral ott is hagytam. Jó lesz nekem az Aldi, abból is tudok bőven gazdálkodni!

Este még, mint valami anyuka, reggelit és tízórait készítettem elő gyermeki magamnak, mert ugye fél ötkor már reggeli..bepakoltam a higított kókusztejet, a korpovitot a gyógyszereimmel együtt, aztán egy kiadósnak nem mondható alvás, majd hajvasalás után, a fél lakást becsomagolva persze, elindult a miniszabi..

És most már világos van, hátulról már kel a nap, a fák suhannak, a reggeli már bennem. A szélvédő tiszta bogár, pisilni kell, mindjárt a határon, és most jó minden..

Azért sem (3.)

Ma már reggel úgy léptem ki a lakásból, naná, hogy zuhanyzás után, hogy már a liftnél folyt rólam a víz. Éreztem, ahogy a homlokom gyöngyözni kezd, és a ruhám ragadni. Ezt utálom, de hangosan mondtam magam elé; nem panaszkodunk, azért sem, holnap már jobb idő lesz!

 

Aztán az járt a fejemben, hogy hogyan ne stresszeljen magam azon, hogy már ébredés után reggelizni kell, én meg reggel rohanok, még egy strítfúd kaját sem tudnék bedobni, ahogy beérek, már szinte indulhatok is edzeni, arra meg nincs szükségem, hogy a speed közben színeset kiabáljak...meg gondolom Dének sem..remélem, a holnapi doki megmondja a frankót, és ad egy kis bíztatást, de addig azért sem morgunk, eszünk és kész!

 

A másik, hogy tulajdonképpen a napom nagy része arra megy el, hogy adminisztrálok, akár egy jó titkárnő, hogy mit eszem, mennyit, és elég legyen a CH, meg a fehérje is, de a zsír ne sok, és ugye a kalória se lépje túl a megengedettet. Én értem, és köszönöm a bíztatást, hogy ez előbb utóbb magától fog menni, meg végül is, nem véletlen jártam matekszakra, össze tudom én majd adni a fejemben is a számokat, közben meg mégis élvezem felvinni, mert ahogy beírom, és látom a napi eredményt, tényleg elhiszem, valóban fogyok..

 

Meg aztán a csoda mérleget is hiába vártam, nem akart az bejönni az ajtón, pedig kaptam vagy négy sms-t, vagy öt emailt. Aztán amikor meg hívtam a központot, közölték velem, hogy a futár nem talált a telepen..bár a címet jól megadtam, de úgy látszik a legszembetűnőbb dolog, a telefonszámom elkerülte az okoska figyelmét. Megkértem a központos fiatalembert, ha már annak idején Bell feltalálta ezt a vackot, használjuk ki annak értelmét, és ugyan csörögjünk már rá az ügyfélre, akarja-e a megrendelt árut, vagy vigyék a fenébe...de nem baj, végül is holnap is van nap, majd jön akkor..

 

A kérdéseket is összeírtam - háború és béke, az biztos, de addig el nem megyek holnap a rendelésről, míg meg nem tudok mindent, és ha ideje előtt végére érünk, és már über okos leszek, tuti, ha másról nem is, de az időjárásról beszélgetni fogunk a dokival, hogy kitöltsem azt az egy órát potom 12ezerért..

Össze se merem írni, mennyit költöttem én eddig magamra - Kata szerint kész csőd az egész, és szerintem is, csak nem merem végiggondolni. Korábban, még az első lombiknál szépen vezetni kezdtem; gyógyszerek, kezelések, vizsgálatok, vitaminok, aztán felhagytam vele, mert már követni sem tudtam,  meg valahogy nem is akartam. Drága lesz ez a gyerek, az biztos, de ha egyszer itt lesz, az tuti, hogy egy hétig csak nézem a kis tüneményt, és közben potyogni fognak a könnyeim..

 

Korábban sokszor gondolkodtam el azon, vajon miért jön ilyen nehezen, és miért kell ennyi mindenen átmennem - arra nem is gondolok, hogy nem jutok el a célig, aztán egy beszélgetés azt hiszem, megvilágosított bennem valamit; talán azért, mert engem Anyum annyira "nem tudott szeretni", s hogy ezt a hibát magam ne kövessem el..

Hát, nem fogom...s talán éppen ezért szeretnék inkább egy kislányt..

Bár már azt se bánom, ha ketten lesznek, akár fiú, akár lány, harmadik nemű úgy sem lehet, csak legyen már..

Addig meg számolgatom a CH-kat, a kalóriákat, hogy letornázzam nem csak a kilókat, hanem ezt az átkozott inzulint is.. :)

 

 

 

 

 

 

Fogyós (2.)

A mai napom sem volt könnyű, de nem panaszkodom, mert ma kivételesen nem voltam éhes, és megnyugat a tudat, hogy van a mélyhűtőben két doboz diétás, nekem való fagyi..hogy mikor eszem meg, fogalmam sincs, mert ma gyümölcs van soron. De van!!
Tény, hogy ma el is foglaltam magam sokkal jobban, mint csupán házi munkával, ezért sem éheztem. Még akkor sem, mikor sütöttem az újabbnál újabb lapokat, s raktam össze a sütiket. De legalább kipróbáltam egy lisztmentes, cukormentes - szerintem ez fog engem a sírba vinni -, mézes-krémest, ami nem is mézes, mert az tiltott, meg a tej is kókuszos, de holnap lecsekkolom az ebédhez, az biztos! Ha már sütöm, legalább egyszer egyek belőle, nem igaz?
Majd Erika meg kitalál neki valami nevet.. :)

A reggelit rettentő nehezen gyűrtem le, s mivel nem értem időben haza, hogy megfőzzem a CH-t lefoglaló köretet, így maradt a gyors saláta, és az az "isteni" Korpovit keksz! De tuti, ha a mai napomat meglátja kedden a diatetikus, fejbe fog kólintani, hogy ez túl kevés..pedig nem bánnám, ha végre megindulna a fogyásom!
Esküszöm, nem vágyom sokra, csak 6-8 kilóra, nem akarok én botsáska lenni, csak kicsit mennyyyyen már lejjebb!

Most még élvezem a napot, akkor is, ha csorog alám az izzadtság! Mit bánom én, ha jön az eső, néhány nap, és èn már itt se vagyok, meg sem állok a Horvát partokig!! 5 nap miniszabi egy medence mellett, ahol én is csobbanhatok végre, s ahol csak az asztalokig kell nyúlni a kész kajákért, aztán orrba-szájba ehetem a salátát hallal, csirkével, meg a tengeri kütyüket, már amelyik nem mozog!

Na, most mondta meg nekem a kalóriaokos a frankót: vagyis, hogy ma 0,84 kg-ot fogytam...haladás! :)

Fagyis boldogság (1.)

Miután tegnap "elszúrtam" a kókusztejet és a joghurtot, muszáj volt újabb mustra alá venni a bolt készleteit..vagyis újabb órákat töltöttem el pusztán bámészkodással..még jó, hogy az aldis biztonsági őr már ismer, így nem kúszott utánam, mi az istent csinálok én olyan sokáig egyetlen joghurttal a kezemben..?
Virslit is másikat vettem, MERT ABBAN NINCS CUKOR ugye. Még jó, hogy a párom ilyen megértő - piha!, próbálna meg nem az lenni!, csak annyit fűzött hozzá, "ne vedd annyira tragikusan", pedig azt hittem, azt fogja közölni, ne vegyem annyira komolyan..
Mondjuk jobb is, ha megértő, mert én meg igazán jófej vagyok vele..engedem jégkrémet enni, ha nekem nem is lehet, narancsos limonádét csinálok neki, pedig azt sem ihatok és még a hűtőt is telenyomtam neki való joghurtokkal. Tehát, ha ezek után nem érez együtt velem és nem támogat, a teraszon ágyazok meg neki..ott az éjjel esni fog, jegyzem meg halkan...

De sajnos ezt komolyan kell venni..én meg úgy veszem. Néha másból sem áll a napom, mint számolgatásból, összeállításból, miben mi van, mennyit lehet, mi gyors, mi lassú.. Könnyűnek tűnik..
Csak néha iszonyúan nehéz. Ezt Katámmal meg is vitattuk ma. Ő éhes volt..hát, én se lettem tele a 3db Korpovittal és uborkával...ő lángosra vágyott, én fagyira. Ő kevesellte a mennyiséget..én pedig egyetértettem..

Mondjuk így bő egy hét után már kezdem magam egészen profinak érezni.

Rájöttem magamtól, hogy ha nem eszem elég fehérjét, bizony éhes maradok. A hús meg ugye egy bizonyos mártékig nem számolós. Tehát, azt nyomhatom. Meg a tejterméket. Így azt hiszem, holnap jobban odafigyelek, és húst eszem hússal, illetve tejföllel, túróval, tojással. 

AKKOR BIZTOOS NEM LESZEK ÉHEEEES!

Délután még várt egy út, ahol fagyi után kutattam, hogy legyen mibe belemixelni a mirelit málnát és banánt, de csalódottan távoztam a harmadik üzletből is..nem találtam sehol, legfeljebb laktózmenteset, de az nekem édes kevés..így kénytelen voltam Norbihoz menni, pedig mostanában nem csípem annyira. De most legalább van két 200grammnyi fahéjas-szilvás vanília fagyim a hűtőben, ami csak az enyém!!

S bár nem ettem még belőle, sőt, bele sem szagoltam, de azt hiszem most egy kicsit boldog vagyok :)

 

 

Ui. A számozást a nagy éhségben nem tévesztettem el, azaz még mindig az első napon tartok, de úgy vagyok vele, inkább most bukjam, mint az utolsó napokban. Mit tegyek? Iszonyúan felhúzott, hogy délután nem tudtam pihenni, hogy egy átkozott méhecske folyton mellettem körözött - bár az is lehet, a dinnyés tál vonzotta (?), éhes voltam, fagyi sem volt, soroljam még??

A szülinapomig csak eljutok újra a 21.napig.. :)

 

Reggeli tegnapi (1.)

Most jöttem rá, hogy tegnap nem írtam blogot.

Na, nem történt semmi extra, csupán este vacsi után bedőltem, mint Maci a málnásba, a reggel fél hétkor tértem magamhoz, mikor keltett a telcsi, hogy be kell vennem a 1/2 thyrexet, mert hétkor reggeli..

Azon már túl vagyok. Szokás szerint nem eresztettem bő lére, de hát a CH az CH..

Tegnap épp ki is mosolyogtak, hogy mennyire nem életszerű, hogy az ember mikor ihat vagy nem ihat narancslevet.. Röhejes persze, de ez itt most nem tréfa, s aki tudja, mi fán terem az IR, annak magyarázni sem kell. Annak idején annyi dinnyét ettem, amennyi csak belémfért, most alig lehet 30dkg-t uzsira. Vagy néha néha megittam egy kólát, most marad a víz..

Tegnap még elmentem vásárolni délután - ami rendszerint nálam mostanában legalább egy, másfél óra, de muszáj feltérképezni mindent kérem! Néha még belenyúlok, mint most a szojás joghurtba, de majd megissza a párom..

Meg a kókusztejbe, ami most kókuszvíz lett, s a franc se tudja, mire lehet azt használni...

Tegnap valahogy nem is volt kedvem dolgozni, ez a meleg már kiszívja minden erőm, de még tűröm, viselem. Hol a mobilnetért mentem, hol laptopért, aztán villáért, majd kezelésre. Nem mondom, így a nap gyorsan elszaladt, nem is volt vele gondom semmi.

Az esti nyolcas spinningre már nem jutottam el, a francnak van kedve, mikor folyik a hátán (is) a víz, inkább öntöm magamba. Meg olyan fáradtság tört rám, hogy egy idő után bőrön át néztem a TV műsort. Azt se tudom, hogy kerültem az ágyba, de valahogy biztosan :)

Azt viszont szépen megálmodtam, hogy közelgő szülinapomra egy spinningcipőt kérek.... :)

Most meg itt az új nap, s bízom benne a "hideg" érkezésével nem kezd fájni a fejem! És hogy ezt a nehány nap meleget még kibírnom valahogy..majd facsarok citromot, lime-ot, és némi narancsot, na ezzel csínnyán kell bánni, hogy a fene egye meg :)

De legalább lesz új, abszolút rizs és cukormentes kókusztejem, amivel végre ihatok "tejes" kávét..mert az most elmaradt..

Lehet, ettől haldoklom kora reggel...? :)

Sok(k)

Semmi gond, az első nap holnap újrakezdve :)
Most még nem is érdekel annyira, végül is nem bukom sokat, de ma több minden miatt kicsúszott néhány keresetlen szó..

Az első akkor volt, mikor reggel a mérlegre állva közölte velem a digitális csoda, hogy ami eddig lement, az most vissza. Hát, nem fogadtam kitörő örömmel, de tök mindegy volt hogy állok rá, fél lábbal vagy oldalra dőlve, ugyanazt mutatta..
Ebből kifolyólag most nem fogom közölni az új adataimat. Nehogy rontsak az összképen! :)

A második akkor, mikor az újabb adag mézes krémes tésztát tettem az üstbe..liszt, kakaó, cukor, vaj, méz, tej nem kis mennyiségekben, aztán a tojások. Egy, kettő, három..négy. Ami full fekete záptojás volt.
Nem tudtam szó nélkül hagyni, egyrészt, mert melyik, ha nem az utolsó, és amúgy is rohadt melegem volt már a sok kisütött laptól.
Találkoztam már záppal, de ilyen durvával még nem! Olyan bűze volt, hogy öklendezve csak olyan hangokat tudtam kiadni magamból, amire kolléganőm bejött, mit csinálok, élvezek? Azt. Majd megfogta is kivitte a kukába. Hála érte!

Aztán jött az, amiért lecseszést adtam, de mivel ugyanaz a kolléganő követte el, aki megszabadított a zápkupactól, csak óvatosan, inkább kedvesen, csak magam orra alatt morogva.
Mert nem lett új tejszín betéve a hűtőbe a kivett helyett. És ha meleg, ugye, nem felverhető, nekem meg sok kellett volna. Még jó, hogy van mélyhűtő...ma meg spinningel, ott megkapja a magáét :)

Az amúgy sem túl rózsás napomra még rátett egy lapáttal, hogy ma közölték velem, tök frankó, hogy elkezdtem a diétát, meg sportolok, de az októberi lombikra ne is számítsak..talán január, de inkább február...talán..és tudják, hogy fogy az idő, meg ott az endo, de nincs értelme..

Az sok. Olyan sok...nagyon, de nagyon sok.. Másoknak csak fél év, de nekem újabb fél év..

Idehaza persze kiderült, a szemetesbe csak én vagyok képes beletenni a zsákot, nem tudom, miért, úgy látszik, ez egy iszonyú bonyolult feladat, a szemetet könnyebb kint hagyni az asztalon.

A víz is elfogyott, még jó, hogy tudták vásárolok..naná, hogy nem szóltak..

Semmi baj, biztos most érzékenyebb vagyok...

..most egy kicsit szomorkás vagyok, de nem sírok, úgy is mindegy, a lovacska elszaladt..

Holnapra minden rendben lesz :)

Hát, akkor replay (1.)

Csak ha még nem tűnt volna fel, közlöm, végigcsináltam a 21 napot :)

De semmi pánik, újra kezdem :) úgy gondoltam belevágok megint, hátha most egyszer sem bukom el :) igaz, a karkötőmet ma valahol elhagytam, de azt hiszem, keresek egy másikat!

És mivel többen kértétek és jeleztétek, itten maradok és beszámolok Virág néha - gyakran - parádés életéről, hülyeségeiről, inzulin küzdelméről, a fogyásról, az őt ért attrocitásokról, na, meg a harcról melyet azért folytat, hogy végre karjaiban tarthassa egyetlen, kettő vagy akár - mit bánom én már, ha úgy alakul - három porontyát!

Ma amúgy is nagyon jó napom volt, leszámítva, hogy oly régóta először elaludtam. Szundi helyett a leállítást nyomtam, s akkor keltem, mikor máskor már rég bent vagyok. Aztán még az sem izgatott fel, hogy azután sem értem be még mindig, mert full defektem volt, épp hogy elindultam, félre is álltam.

De legalább megmentettem barátnőm, Kata életét egyetlen cukormentes, lisztmentes 21 gramm CH tartalmú sütivel. És boldoggá tettem a három doboznyi neki való kekszekkel, a kókusztejjel és a barnarizses, meggyes tejberizzsel..

Igaz, a sok csomagjával négy óra után már úgy dobtam ki az étteremből, hogy hadd süssek végre, ne tartson már fel, van nekem fontosabb dolgom is, mint vele ücsörögni..

Ő ment, én sütöttem. És mindenki boldog volt.. :)

Számolós (21.)

A mai nap végre rájöttem, hogy tulajdonképpen nekem nem a diétával magával van bajom, hanem azzal, hogy enni kell.. Nem is keveset. Legalább is nekem nem az.
Az, hogy van tízórai és uzsi is, mint régen az oviban, teljesen kikészít! Már csak a délutáni szunya hiányzik. Az egy dolog, hogy be kell állítanom az órát, el ne felejtsem, de ennyit enni!!

Tegnap este összeraktam magamnak a vacsit. Egy tányérra halmoztam a cuccokat, purpur kenyér, zöldségek, virsli, egy kis sajt, aztár máris szabályos hegynek tűnt az egész.
Belevágtam, bár annyira éhes nem voltam. De muszáj, ezt mondják, mert ha nem viszem be a 90%-ot, megint kiszúrok magammal!
A felénél már inkább torokzáram volt, mint éhségem, alig tudtam nyelni. Nem nyavajogtam, toltam magamba a CH-kat, mint a rendes kislány. Igaz a végén egyenesen kipukkantam. Ma meg mire összeállítottam azt a nyavalyás 40-50g CH-t, azt hittem, beleőszülök! Kínomban kenyeret is vágtam, és két kicsit saját zabkekszet is odacsűrtem, csak hogy meglegyen a szükséges. Plusz még 2dl narancslevet. Előtte kész szópárbajt vívtam a csoporttal, vajon most a lecsó minek is számít? Gyors vagy lassú? Szamolós vagy nem szamolós? Azért én inkább számoltam..már csak azért is, mert ha azt a 20dkg lecsót nem számolom, fogalmam sincs, mit eszem még a csirkecomb mellé..
Aztán meg a kipukkadás végét jártam, s azt vártam, mikor durranok, szóródok szét apró darabokra, hogy Erika engem is felmosson, ne csak a paldlót..

Vagyis, amióta ezt a diétát követem, s bízom benne dicséretet majd kapok is a dokitól, egyáltalán nem vagyok éhes, s nem csak az étkezésem rendszeres..
A délutáni uzsit is át kellett tennem egy órával későbbre, hogy ne nyavajogjak; már megint enni keeeeeell?!?

A pajzsmirigyemet megnézettem ma, s igazolta a vizsgálat a korábbi megállapítást, miszerint egy kis alulműködésem van, de semmi komoly. 12 ezerért kaptam egy kis zselét, egy üres papírtőrlőt, három fényképet, és egy leletet, amivel mehetek a dokihoz.

Miután végeztem, még volt egy kis dolog - ez most még titok holnapig, bocsánat :) -, üzletről üzletre jártam. Bevallom, egy ruhaüzletbe is bementem. Nézelődtem. Aztán azt vettem észre két srác stíről. Szabályosan kellemetlenül éreztem magam. Biztos van rajtam valami, gondoltam, ami miatt bámulnak. Leettem magam a joghurttal. Vagy amikor kezet mostam, vizes lett a ruhám. Kilóg a hajam. Vagy nagy a hasam. Elkentem a szemfestéket. Basszus, nincs is festékem. Címke se lóghat rajtam, mert a ruhám nem új. Meg nem is mostam pervollal. Lehet ez a baj?
Néztem is magam egy kisebb tükörben, de nem láttam semmi különöset. Aztán miután láttam, még mindig rám sandít az egyik, elkaptam egy ruhát az állványról és bementem az öltözőbe.

Miután láttam, hogy rajtam semmi gáz nincs, észrevettem, hogy amit leakasztottam ruhát, egész jó. Felpróbáltam.

Majd egyszer csak azt hallom a szomszéd fülkéből:

- Szerinted igazi?

- Az tuti az!

- Fix?

- Biztos lehetsz benne, teljesen gyári.

- Megnézném közelebbről.

- Esélyed se lenne. Szoba se állna veled. Az egy nő.

- Az. És szeplős az átkozott.

- Meg idősebb.

- Ja, vagy tíz évvel. Sajnos.

- Szerinted ott is vörös?

- Kérdezd meg!

- Haha! De szerintem az szilikon. Túl kerek, túl egyforma.

- Az gyári öcsém. És ez a gatya milyen?

Aztán levettem a ruhát. Jó, jó, de mellben nem igazán. Ott kicsi, természetesen.

Visszaöltöztem, kiléptem.

És majd' belebotlottam az egyik srácba, aki az imént még kocsányon logó szemekkel nézett. Teljesen lefagyott a drága, s akkor már tudtam, rólam beszéltek.

Elmosolyodtam, majd odaböktem flegmán:

- Igazi, és ott is. Vegyél lottót drága!

Az meg csak lemerevedve szkennelt továbbra is.

- Cseszd meg! - mondta valószínű a függönynek, vagy annak aki mögötte volt.

Én meg büszkén sétáltam kifelé az üzletből. Hogy 40 év ide vagy oda, azért még nem jött el a B oldal.. :)

Hungaropesszimizmus (20.)

"Kossuth Rádió Budapest, híreket mondunk..."

Hányszor hallottam ezt annak idején, gyermek koromban. Meg a vízállást, meg hogy hajóvonták találkozása tilos. Fogalmam sem volt, mit jelent, de valahogy bennem van még most is az ezzel a mondattal járó akkori illat, hangulat, a szoba hűse, a békés csend..

 

Múlt héten megkeresett a Kossuth Rádió egyik riportere, Farkas Bea, és azt kérdezte, lenne-e kedvem adni egy pár perces kis riportot ezzel a 21 napos kihívással kapcsolatban. A hasonló elnevezésű, egyik közösségi oldalon lévő csoportban talált rám, illetve blogomra, melyet olvasott, olvas.

Gondoltam, miért ne? Végül is éppen azért vállaltam annak idején, hogy valami pluszt kapjak, hogy kipróbáljam magam ebben a "szerepben", s mivel a blogban is megosztom az ezzel, illetve hétköznapjaimmal kapcsolatos gondolataimat, sikereimet és kudarcaimat, így szívesen megosztom a hallgatókkal is.

 

Előtte és utána is beszélgettünk pár szót, s valójában fel sem tűnt, hogy riportot készítünk. Csupán beszélgettünk, közben mosolyogtunk és nevettünk is. Emlékszem, sütött a nap, az emberek jöttek mentek, s néhány galamb is megjelent.

Kellemes negyed óra, húsz perc volt, amiből az alábbi összeállítás született, s melyben így magam is benne vagyok :)

 

http://hangtar.radio.hu/share-1-20150810_103549#!#2015-08-10

Megjegyzem, már a 20. napon tartok és valójában fel sem tűnik, hogy nem panaszkodom. Sőt, inkább kicsattanok. De még hátra van egy nap, amit sikeresen akarok teljesíteni, sőt az azutániakat is. Aztán, hogy mi lesz később, majd az idő eldönti, no, és persze elsősorban én magam :))

Olyan könnyű.. (19.)

Iszonyúan gyorsan telnek a napok.
Már mindjárt vége a vasárnapnak is..aztán a nyárnak. És már a 19.napon vagyok...

Fogalmam sincs, miért érzem ilyen könnyűnek..talán mert akarom, talán mert vannak tervek, vagy mert megtanultam már. De az is lehet, most hogy megvan az eredményem, van egy újabb kapaszkodó; talán csak ez a baj, hogy nem sikerül..

13-án már megint okosabb leszek, de addig is tartom a diétát. Már mára is kimérten a 30dkg dinnyét uzsira, ennyi "gyors" kell. Érdekes, hogy már valahogy "többnek" látom a mennyiséget, persze az is lehet, csak kisebb dobozba tettem :)
És pozitív, hogy a centik is mennek lefelé és a kg is megmozdult!
Hurrá! A 21.napon be is számolok róla, addig még letornázunk belőle egy kicsit, ugye Bridget? :)

Ma reggelizni voltunk a Cserpes-ben. Katával lett volna, hmmm, de ő MEGINT lemondtaaaaa...mondtam is neki, a fene fog sütni neki legközelebb 40 fokban cukor-, meg lisztmentes kekszet, sírhat nekem, meg vághatja magát előttem ima pózba, akko' se aszt ennyi! (Ezért ingyen TNT koncert jár) ;)

Na, szóval. Érdekes, hogy kissé hülyének éreztem magam, mikor megkérdeztem, van-e teljes kiőrlésű cucc. Nincs. Csak részben.

Aztán hogy van-e cukormentes házi tea. Nincs. Csak forró. Azt meg kenjék a hajukra.

És joghurt? Abban legalább volt natúr, de ugye azt meg nem ehetek reggelire..

Nem kérdeztem tovább..

Persze, ez eddig fel sem tűnt. Hogyan is tűnt volna, hiszen nem foglalkoztam vele. Legfeljebb csak néha csináltam cukormentes sütiket, kekszeket a depóban. Azt meg úgy kapkodták el, hogy szinte azonnal elfogytak. De azt hiszem, már többször fogok készíteni. Nem magam miatt. Inkább azok miatt, akik hasonszőrűek, csak éppen imádják az édességet!

Ma már szinte mindenből van light, zeró meg cukormentes. Meg bio. Bár ezzel vitatkoznék, mert ha ugyanaz az eső esik rá, ami ugye a körforgásból felveszi a sok szennyet, majdnem mindegy. A lakosság 80%-a túlsúlyos, megannyi azt se tudja, hogy IR-es, meg azt se tudja, az mi fán terem. Öl a rák, a cigi, az alkohol. A kokain, meg az emberek. A folyók szennyezettek, a jéghegyek omlanak, mint a kártyavár. Az utcák gyilkosak, s a holttestek sem bomlanak..

Nem túl szép kilátások a jövőre nézve..

Én meg próbálok mindezek ellenére bízni valamiben, legalább magam miatt. Építek terveket, emberi lelkeket, meg tortákat is. Akkor vagyok boldog, ha ezek sikerülnek. Az se baj, ha én omlok, de úgy hiszem, ha a környezetem egészben, akkor nekem is könnyebb.

Talán éppen ezért nem zuhanok össze. Mi lenne az erős és kitartó Virágból, amit annyian látnak és hisznek? Csak gaz és gyom.

Ebben a gyenge világban viszont erősnek kell lenni. Minden téren. Nem számít az erőszak, a rák, a sok kudarc, elvesztett gyermeki életek. Nem számít az IR, sem a meddőség, sem az elveszett szerelem. Sem a pénz, az idő, a könnyek.

Talán van még egy fél élet, ami lehet még kerek egész.

Nem könnyű. Nem csak nekem, tudom. De amikor azt mondja nekem valaki, mindegy, hogy ismerem vagy sem, hogy felnéz rám, hogy csodálja a kitartásom, a hitem, vagy csak úgy odajön és némán megölel azt súgva; "jól csinálod", akkor kapok újabb erőt és akkor érzem azt, nem is olyan nehéz, hogy mégis olyan könnyű...