Micsoda nő!!?

Azt hiszem, eljött az a nap, mikor eldöntöttem, nem kérek én többet ebből a "depot" injekcióból.
Aránylag hamar, alig három hetembe került, de eldöntöttem és kész!

Évek óta bombázom magam hormonokkal, gyógyszerekkel, ezeddig sikertelen. Hozadékuk volt bőven, csak épp eredményt nem produkáltak.

Mióta megkaptam ezt a "szart", szenvedek. Hol attól, hogy még selejtebbnek érzem magam, mint voltam, hol pedig a mellékhatásoktól.
Vasárnap egy egész napos igazi kiborulás vette kezdetét, ami egy több napos rosszullétes előzetessel köszöntött be. Akár a vénasszonyok nyara..puff neki.
Szabályosan szenvedtem a hányingertől, harcoltam is vele, de jobbára ő győzött. Fájt a búrám is, és egyszerűen rossz kedvem volt és kész. Aludni már vagy egy hete nem alszom, talán csak megszakítva néhány órákat, de rendszerint rossz álomból riadok és akkor onnantól kezdve lőttek az éjszakámnak. Képtelen vagyok visszaaludni, ha pedig mégis sikerül, tuti pár perc múlva csörög a vekker..vagy lever a víz, mintha negyven fokban kapálnék, vagy vacogok, mint árva malac a szalmátlan alomban.
Bent koválygok, nehezen megy minden, de főleg az evés. Kínlódás minden gramm szénhidrát, mert ahogy beviszek valamennyit, az tuti ki akar jönni. És semmi nem esik jól. Legfeljebb az eső.
Edzéshez sincs erőm, de hogy is lenne, alig élek..

Tegnap pedig már azon kibuktam, hogy útban volt egy üres műanyag flakon, vagy hogy két sorral többet töröltem ki az excelből, mint szerettem volna. Nem mondom el, milyen hiszti lett úrrá rajtam, de a lényeg, hogy magamtól is megijedtem..

És itt jött el az a pont, amikor azt mondtam, bevállalok én bármit, csak ne klimaxoljak! Még ne! Legyen még legalább 10 évem addig, vagy több! Menstruálni akarok, mint rég, ugyanolyan totál pontosan, az sem érdekel, ha fáj! De legalább ezt ne vegyék el tőlem, legalább ez juttassa eszembe néha, hogy még nő vagyok, termékeny egyede a társadalomnak!
Eldöntöttem, nem érdekel, ha megvonják még a liszt és cukor mellett a tejterméket, a felvágottat, még a laktózmentes cuccokat is, nem számít, ha szúrkálnak heti rendszerességgel, ha majd tűk állnak ki belőlem mozdulatlan feküdve! Nem érdekel, ha este is már csak zöldséget ehetek, vagy ha nem ehetek már semmit, de nem akarom ezt, nem akarok vén szatyor lenni, nem akarok rettegni éjjel, sem sírni, zokogni "indokolatlan", s gyomorgörccsel kelni, lenni egész nap, képtelen lenni bármire, ami normális, emberi és hétköznapi!

Egyszerűen vissza akarok valamit kapni a régi kis életemből, egyszerűen csak nő szeretnék lenni, aki kihúzva magát tud még ragyogni, s nem pusztán szürke foltja, s csupán átvészelője a hétköznapoknak..

Újabb harc, újabb küzdelem, ismét egy nehezebb út, de nem érdekel, vállalom..!

Erre - természetesen ritkaság ez is -, de 18 napra megjött a mensim..gratulálok! Most akkor mi vaaaaan?