Most

"Jól vagy?"
Ennyi jött ma a fészen..
Nem tudtam válaszolni. Ha olvas, már pedig olvas, akkor látni fogja, nem.
Nagyon nem.

Megint napok óta hatalmába kerít minden, ami nehéz, ami rossz, ami súlyos. Tartom magam, amennyire lehet.
De ma alig vártam, hogy négy után egyedül legyek. Míg mosogattam, a lesütött tepsiket, nem csak a csapból folyt a víz. Belőlem is.
Kitaszítva magamból minden boldogságot. Nem kellett senki sem. Sem vigasztaló szó, sem néma hallgatás előttem.
Elegem van. Egyszerűen kezd minden sok lenni, kezd megtelni a hócipő, és kiürülni a szívem.

Már 7 kiló mínusznál tartok.
Mostanában alig eszem, talán azért. Nem ízlik egy falat sem, s nem is tudom, mikor ettem utoljára jóízűt. Már a tejes kávé sem esik jól. Szinte az egészet kiöntöttem a mosogatóba.
Néha forog a gyomrom, akkor azért nem kell semmi, máskor meg egyszerűen nem jön az étvágy. Csak a hőhullám, hol alulról, hol fentről. Hirtelen, akár a cunami, elönt.
Ma is kétszer zuhanyoztam reggel..

Szabályosan semminek érzem magam. Képtelenül esélyésnek bármire, esélytelenül létezőnek.
Nézem az arcom. A ráncok alig látszanak. Ma is 34-nek néztek. Én meg csak mosolyogtam idiótán, ha tudnád belül már rothadok, csak túl sok bennem a tartósító, ezért nem bomlok..

Egykoron szerettem az életet.
Bármire képes voltam érte. Most meg azt várom, mikor csendesül el a nap..

A párom azt kérdezte, miért nem adom fel, ha ennyire szenvedek..
Nem érti, ha feladom, az életem adom fel, mert úgy már nem kell a létezés..