''''

2016. március 4., péntek

Fagyi

Egész nap dolgozom. Na, jó, csak módjával, amolyan tipikus ülő munkát. Könyvelek.
Hű, de utálom én ezt, de miután már annyi pénzt kidobtunk könyvelőre, meg a büntetésre, amit mégis kaptunk, hogy elegem lett. Úgy kell nekem!
Mindegy, haladok. A kedvem is jó.
Legfeljebb attól megy fel a pumpám, ha nekem szegezik a kérdést; csináltál tesztet?
Nem!
Miért?
Mért cseszed, mért, azért!
Komolyan nem értem? Azért mert egyeseknek csak úgy pikk pakk összejött a gyerek, már fogalmuk sincs arról, hogy készül egyáltalán?!
Azt hiszik, hogy attól, mert belém rakják, akkor már kész van és egyből kétcsíkos az a rohadt teszt?!
Megőrülök ettől, komolyan!
A falat tudnám kaparni, mikor így állnak előttem! Hogy most komolyan megint nekem és kb ötezredszerre kell elmagyarázni, hogy a virág meg a méhecske?

Mert tulajdonképpen én baromi szerencsés lehetek, hiszen nekem nem kell várni semmire, elmegyek, begyógyszerezem magam, megérek, aztán ki majd újra be, és már ott is vannak, és hát ugye izgulni se kell tulajdonképpen, mert tuti bent vannak és akkor mire reggel felkelek, azok a pici kis petesejtek felmásznak az égig érő paszulyon, azt már ott is vannak kérem, a király előtt, hogy megkoronázzák őket jól megérdemelt jutalomként, övék a fél királyság, meg én, sőt, mi több! máris pozitív tesztet produkálnak, egyből 200 HCG-t, de az is lehet már mind kalimpál bennem...

Na, mindegy, ehhez képest jól érzem magam.
Ha valaki érdeklődik, inkább hallgatok, vagy előre jelzem, meg ne kérdezd, mert kinyírlak! Vagy normálisan terelek és úgy csinálok, mintha szabin lennék.
Semmi dühkitörés, semmi sírás. Ma délutánig.

A fene tudja, mi történt velem.
Egyszercsak elkezdtem bőgni és az jutott eszembe, huh, de ennék egy jégkrémet!
De mikorra fog az én drágám hazaérni, s valószínűleg tök hülyének is fog nézni, hogy nekem jégkrém kell. Most március elején, mikor kint még alig 10 fok.
Aztán az jutott eszembe, talán még nyárról maradt valami mostanra jégbetonba fagyott maradék a jeges részben.
Több se kellett, odamentem a kis hűtőhöz és szabályosan feltéptem az ajtaját! Az sem érdekelt volna, ha a burkolat mögött lelek rá a fagyira, darabokra szedtem volna a fridzsit!
Nem kellett. Csak a leolvasztatlan mélyből jégcsákánnyal kivájni a kis ibriket.
Hirtelen elszánt és dögös Seron Sztónnak éreztem magam, aki képes hűtőt gyilkolni egy kis édes kéjért!
Sikerült!!

Vagy még negyed órát kellett kibírnom, míg kicsit kiolvadt! Mikróba mégse akartam tenni, aztán széjjel olvad nekem! Addig összeszedtem elhullajtott papírzsebkendőim tucatját, röhögtem magamon és megnyugtattam pocakom, semmi baj anyáddal, csak tiszta dili a várakozástól..

Aztán a kanapéra ülve piros kanállal simán benyomtam a cukormentes fagyit, naná, hogy csak 18gramnnyi szénhidráttal! Mert azért agyrém ide vagy oda, erre figyelek, kérem!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése