Naci kérdés

Egy kilót nem híztam! Komolyan! Nem kamuznék, még nő létemre se!

Se a korom, se a kilóim nem tabuk, de most úgy érzem, mintha öt kilót felszedtem volna, azt is a hasamra.

Most fogalmam sincs mihez kezdjek.

Oké, fel tudok venni ruhát, az csini, és a gálán majd jól is mutat, de nem rohangálhatok kiöltözve, magassarkúban egy darab tönköly kenyérért a teszkóba!

Arról nem is beszélve, hogy néha a hasfájdalmaktól - semmi para, csak nyúlok itt-ott, akár az erobikos túlfeszített gumiszalag - menni alig tudok, illetve megyek, de távoli homályból is úgy tűnik, mintha be lennék tojva. Nos, ez magassarkúban, feszített dekoltázzsal sokkal komolyabb asszociációra adna okot, mintsem hogy "ez a nő ebben a cipőben menni képtelen"..azt meg nem szeretném, ha azon morfondíroznának a hátsómat szkennelve, hogy azt még az ülésen kívül mire használom..

Maci nacim nincs. Se oldalcsíkos márkás, se fényes suhogós. Valahogy nem az én stílusom, a fitneszes naciban megint hülyén festenék..csak jobban látszódna a hátsóm...

Egyelőre kismama nacit még venni nem szeretnék. Abban is röhejesen festenék azt hiszem. Azért ne játszam még az agyam, hiába 7.hétben vagyok.. 

De a nadrágjaimat minden súlymegtartásom ellenére sem tudom begombolni. Ha pedig mégis összeerőltetem a lyukat a gombbal, kényelmetlen, feszít, fáj. Aztán máris jeleznek odabentről, szúrkálnak, kopognak, puffadnak.

Eszembe jutott, hogy annó a coloros éveimből maradt egy-két hipsy nevezetű derékmelegítőm. Ezer éve nem vettem elő őket, itt az ideje.

Így nem marad más, vagyis egyelőre marad a farmer, a régi, kigombolva, ráhúzva a szűk derékmelegítő! Juppíj!!

A magassarok pedig marad csütörtökre, a csini rucival együtt!

Úgyhogy reszkess Teszkó, olyan kényelmesen sétálok rajtad végig, hogy öröm lesz azt nézni, fenék mustra ide vagy oda :)

A boldogok is sírnak..

Azt lehet, hogy én most csak úgy sírok?

Úgy lassan, észrevétlen, mindegy mikor, ha éppen ülök vagy vezetek? Torokszorítón, átitatva lelkem a boldogságtól? Némán, mosolyogva? Féltve, óvva, egyszerűen?

Ma nem vettek vért.

Ma ultrahangot néztek.

S mi a dokival ketten pedig egy aprócska pulzáló pontot, benn a 11mm-es petezsákban...

Most pihennem kell. Mert egy aprócska vérömleny ott éktelenkedik, s azzal vigyázni kell. Én pedig vigyázok. Jobban, mint eddig, mert csak az a pulzáló szívecske van szemeim előtt, ami most nekem a legszebb dolog az életben, s ami miatt most csak úgy némán, és egyszerűen kicsit pityergek...

Papagály

Most ez a legújabb.

Eddig Pocak volt, meg Pocakok, aztán meg Pöttyök, most éppen Papagáj, s én vagyok a kaltitka. Szép, mondhatom! :)

Hány jelzőt, nevet fog még kapni ez a gyerek!!

De most állítólag erre hasonlít..

Szegénykém :) 

Természetesen pénteken is voltam vérvételen. Megint látni akartam, s a hétfői kötelező túl messzinek tűnt.

De megnyugodtam, mert két nap alatt 1610 lett az eredmény!!

Igyekszem továbbra sem elszállni, mindent nyugiban és okosan csinálok, nem mocorgok túlságosan, a takarításban is csak a hajlás nélküli dolgokat vállaltam magamra, persze dirigálni így is simán tudok, nehogy valahol elmaradjon egy porcica :)

Az ablaktisztítás még várat magára kicsit, de ma végre a terasz is visszakapja tavaszi formáját, s ha a virágbeszerzésnek egymagam nem is állok neki még, azért már ki lehet majd ülni kicsit az éledező napfényre pokróc alatt.

Addig meg kötögetek, s ha lassan is, de végére érek a nyári darabnak. Azt se bánom, ha végül hordani sem tudom majd :)

Az émelygések megvannak, tegnap este például azt hittem, kifordulok az ágyból, annyira elkapott, de legalább bentről folyton üzengetnek, s ez hiába szúrkálódásban nyilvánul meg, én odavagyok érte, s nem bánok én semmit sem, azt sem, ha reggelenként majd a nagy fehér kagylóba kell belehallóznom!!

Csak meglegyen a válasz! :)))

Lewis 511

Szerintem nincs a földön még egy olyan hülye, aki annyit költött három nap alatt tesztekre, mint én.

A párom már nevetett rajtam, de nekem muszáj volt reggel is, meg este is, hogy lássam cseppet sem halványodik. Nem is, szerencsére! Mára is erősebb volt, de mindaddig nem hittem egyiknek sem, míg nem mond valami konkrétabbat a HCG.

Bevallom, nem sokat aludtam a hétvégén, ezen a nagyon hosszú hétvégén! Enni sem sokat ettem, de ebben segítségemre volt a folyamatos émelygés, ami szerencsére ma nem hosszan kísért! Helyette volt izgalom, "körömrágás", dugóban ülés, de lagalább volt időm gondolkodni, ha most mégsem, akkor hogyan tovább..

Nem jutottam dűlőre, mert belül biztosra akartam menni, biztosnak lenni, így valahogy sosem lyukadtam ki másik megoldásra. Tehát arra jutottam, tök magamtól, itt nem lehet másik eset!

Az ebéd is nehezen ment le, csak a minimum CH-t dobtam be, de egyszerűen többre képtelen voltam, mivel láttam, mindjárt kettő óra..

Mikor mondták, azonnal utánanéznek mit produkáltam az elmúlt öt nap alatt, megint a torkomban dobogott a szívem. Remegett a lábam, tuti 37-ről a hőm is feljebb kúszott, de amikor az asszisztens kimondta a számot, bőgni kezdtem.

Arcomat tenyerembe temettem és ontottam a sós vizet. Zokogtam. Levegőt sem kaptam, egyszerűen megnyílt bennem valami láthatatlan ajtó, amin kizúdúlt minden korábbi feszültség, mint egy telepakolt óriás szekrény.

- Miért sírsz, de hiszen ez jó!

- Tudom, hát éppen ezért bőgök - és zokogtam tovább.

511.

Azt hiszem Lewis farmerben van ilyen..

Van? Akkor tuti venni fogok egyet, gombosat, nem érdekel, ha 20ezer, akkor sem!

Ugye hallottátok a követ?

Nekem pont a lábamra esett, de nem érdekel! A tesztek nem csaltak, a kicsi a lemaradást behozta, s még rá is tett egy kicsit! Ha átléptem az ezret, jobb lesz. Ha hallom a szívhangját, szebb minden. Ha majd megszületik, akkor nyugodt.

Bár Éccsapa szerint akkor leszek csak igazán nyugtalan :)

Úgy legyen...

Teszt 2.

Mióta közölték velem, hogy tulajdonképpen nem úgy fejlődünk, ahogy kellene, ha nem is adtam fel, de lelomboztam. Nem kicsit.

Azon járt és jár az agyam, hogy annyira biztos voltam, annyira pozitív és erős! Annyira klappolt minden. A naptár, a Hold, a számok. Nem volt bennem fikarcnyi félelem, semmi negatív érzés vagy gondolat foszlány sem, semmi! S hogy ha ez most nem, ha mégsem, akkor nem tudom, valóban nem tudom, hogyan tovább.. Fogalmam sincs merre lépjek, mit tegyek még, hogy ne így legyen..

Pontosan be tudtam határolni a napot, az órát, mikor kicsit máshogy fájt a hasam, mikor kicsit szaggatva szúrkált. Csak akkor és ott szakadhatott meg valami. Csütörtök délután.

De aztán pénteken is fájt, mintha meg akarna jönni. És még szombaton is hányingerrel küzdöttem.

Aztán azon gondolkodtam, csak legalább méhen kívüli ne legyen! Csak azt ne, az nem hiányzik!

Mert emlékszem, mikor méhen kívülim volt, hányingerem volt, és a melleim sem fájtak. Mikor babás voltam, a melleim leszakadtak, de hányinger semmi.

És most ugyanaz. Nincs mellfeszülés, csak hányinger.

Azt gondoltam, csinálom tovább a teszteket. Megnyugtatom magam.

Ha már az Élet úgy döntött, most sem, akkor legalább lassan, ahogy halványul, ahogy szalad ki belőlem a HCG, legalább fel is lélegezhetek; nem méhen kívüli..

De a tesztek nem halványulnak. Két nap után sem. Egy kicsit mintha még..talán csak beképzelem.

A teszten továbbra is ott a második csík, cseppet sem halványabban, vagy elmosódva..

Ugyanúgy csinálok mindent. Szedem a gyógyszereket, vitaminokat, lövöm magam a vérhigítóval, és vigyázok.

Ha legalább el tudnék menni vérvételre, de ebben a hülye négy napos ünnepben még azt sem lehet!

Tiszta ideg vagyok, tanácstalan, meg hülye idióta is! Valószínű most rajtam röhög a blogolvasók sokasága is, hogy mi a fenét agyalok, miért nem ülök a fenekemen és várok. Szerdáig.

Szerdáig?! Ráadásul délutánig!!

Tudjátok mennyi idő az?? Sok. Nagyon, nagyon sok egy kétségbeesett harmadik lombikosnak!