''''

2017. július 15., szombat

Esti

Fizikai fájdalom miatt ritkán sírok. Nem emlékszem, mikor volt utoljára.
De most fáj, csessze meg, s most bőgök, szégyen, nem szégyen. 
Várom a fájdalomcsillapító hatását, nem úgy, mint az éjszakát. Mert valószínű ma sem alszom sokat. Talán éppen annyit, amennyit eszek. Na, az se sok. Ha egy kevés le is csúszik a torkomon, a hányingerrel küzdök. Semmi nem kell. Még a jeges kávé sem, még a csipsz sem.
Délután aludtam három és fél órát, azt hiszem, az most hiányozni fog az éjszakából.
Szombat van. Rendszerint ilyenkor tetőzik a mellékhatás, nem is értem, mit nyavajgok, hiszen tisztában vagyok vele.
Nonó alszik. Egészen könnyen ment.
Olyan szép..nézem a kis ujjait, ahogy meg-megrándulnak, az apró kis testrészeit, milyen nyugodt. Milyen messze van még neki a Világ gondja! Nem is akarom, hogy elérje! Ráér még vele. Pedig úgy tud néha sírni, zokogni, mintha össze akarna dőlni minden.
Édes Kincsem! Néha ma sem hiszem el, hogy Ő az enyém..s hogy neki kellek. Igazán, akár a levegő. Minden nap ugyanúgy, nem kicsit és nem kevésbbé. Kár, hogy a szerelmek nem ilyenek..
Száraz a szám. Iszom valamit, aztán odakuporodom mellé, egészen szorosan, hogy érezzem az illatát, s aztán elérjen az álom engem is.
Holnap már vasárnap. Jobb lesz, tudom, s azt is, hogy jobbnak kell lennie.
De most még szar. És fáj. Most egy kicsit szégyen ide vagy oda, de sírok egy kicsit.
Titokban csak, semmi hiszti, meg aztán úgy sincs senki, aki megsajnálna, vagy átölelne. Olyan természetes, hogy erős vagyok. Kész röhej! Már gyengének lenni sem könnyű..

2 megjegyzés:

  1. Imádtam én is nézni, ahogy alszik. Én még meg is csiklandoztam időnként, mert olyan édes volt, ahogy reagált rá. Rengeteg képet csináltam az alvó fiacskámról. Most, hogy már nagy gyerek is szeretem megnézni. Az alvó gyerekarcnál nem sok mi szebb. És egyébként is mivel rólam szinte alig van kép, és hiányzik, róla nagyon sokat készítettem. És erre-arra a lakásba ki is tettem hol ilyen hol olyan keretbe. Szeretem a szép és szeretem a kedves fényképkereteket. Mivel nem nagy rajzoló, ha ünnepekre rajzolt valamit és az nem összecsapottnak készült, azok is keretet kaptak - sajnos azért nem sok van ilyen :) - és falra kerültek. Persze nem lóg mindenhol kép, de nagyon szeretem őket, jó rájuk nézni. És van egy örök kedvenc, egy sok tagú zenekar. Ma sem értem, hogy honnan szedte az ötletet, még elég kicsi volt és annyira vicces és tökéletes is mégis.
    És nekem is volt sokszor furcsa - még ma is -, hogy belőlem van, az enyém és persze én az övé.
    Én úgy gondolom, hogy a szerelmek mindig elmúlnak. Talán nem is baj, nem lehet örökké égni és jó a lenyugvás is. A baj az, ha nem marad utána semmi. Ha nem olyan a szerelem, hogy mellette kivirágozzon a szeretet, az elfogadás, a tolerancia, az "együtt" érzése. De lehet, hogy rosszul gondolom...
    Édes Virág, remélem ma, vasárnap már jobban vagy. Nem baj, ha sírsz. Nem szégyen. Sem a testi, sem a lelki fájdalmaknál. Hoz egy pici megkönnyebbülést talán.
    Erősnek lenni.... mennyiszer hallottam. Mit jelent vajon, sosem tudtam. Én csak túléltem, nem estem össze, csináltam és mentem előre. Ha ez az erős, hát akkor igen, erős az ember. De belül, olyan gyenge és összetört ugyanekkor, és azt senki, de senki nem tudja, nem érzi, sőt talán nem is érti...
    Sok-sok szeretettel ölellek és nagyon sokat gondolok Rátok...
    Betty

    VálaszTörlés
  2. Drága Betty! A fene hogy megint a spamak közt tette ez a nyavalyás a hozzászólást.. :( bezzeg a fészbukon nincs ilyen probléma :))
    Nagyon köszönöm kedves kis emlékeid, hogy megosztottad velem :) mi még nem rajzolunk de biztos nálunk is a falra kerül, ahol szépen, lassan gyűlnek a családi fotók is :)
    Nagyon köszönöm a biztatást is, jól esik, jól jön, főleg az újabb három hét előtt, de most valahogy erősebb vagyok és egy kis plusz motivációval elveszem a figyelmem :) no és itt az elsődleges motiváció, Nonó ugye, aki napról napra ügyesebb és igazi mosoly ország, nagyon kis boldog fickó :)))) Ölellek magam is és vigyázzatok Magatokra!

    VálaszTörlés