Napos

Komolyan mondom, ez már felháborító! Kint süt a nap, a madarak csiripelnek, de a hó sehol.. A fejem már kezd sajogni, ami azt jelenti valami hideg közeleg..talán mégiscsak lesz szerencsém..

Innen bentről úgy süt, mintha nyár lenne. Legszívesebben kiülnék a teraszra, hogy élvezzem a melegét. Na, ja, majd pár hónap múlva! 

Tavaly márciusban költöztünk ide, akkor volt az első lombikom.

Most lesz a harmadik, majdnem márciusban..ha belegondolok, ijesztő hogyan szalad az idő. S mindig mennyi minden tud történni az emberrel..

Ma is összefutottam egy régi ismerőssel a gazdaságosban. Kicsit loptam az időt, na, a fenének van kedve állandóan tanulni..monopolhelyzet, makrókörnyezet, PEST elemzés és a többiek..kiver a víz ettől is, nem csak klimaxtól. Meg aztán néha csak elfogy a sminklemosó, új szivacs is kell, soroljam még? 

Tehát, összeszaladtunk, szinte szó szerint, mert a húzható kosaraink tévedtek egymásnak, hiába próbáltam kikerülni, pedig már messziről kiszúrtam. El akartam kerülni, nem jött be. Ő viszont belém igen.

De régen láttalak! "Ja, igen"

Milyen jól nézel ki! "Hát, ha ez neked jó?"

Életkedv, vidámság, öröm rádnézni "Ez most komolyan, vak?!"

Neked bejött az élet! "Be vazze, be!"

Alig tudtam szóhoz jutni, csak mondta, mondta, s esküszöm áldás volt, hogy becsörgött egy megrendelő, aki találkozni akart velem, mert le tudtam lépni.

Fogalmam sincs, az emberek honnan veszik, hogy olyan jó nekem minden? Legszívesebben lekevernék nekik két pofont, hogy álljon már helyre az agyuk, meg a szemük, s hagyjanak békén ezzel a sláger dumával! Oké, nem plakátolom ki sehova, nincs a homlokomra írva se, de nem húzok magam után madzagra kötözött üres fémdobozokat sem, hogy felhívjam magamra a figyelmet.

Néha legszívesebben elbújnék inkább, de ezek akkor is megtalálnak, ha két sorral arrébb lököm magam, mondjuk a piás sorba, mert arra nem nagyon járnak.

Eszembe juthatott volna, régen is szerette a rövidet..magamból indultam ki má' megint!

De van valami jó is abban, ha az emberek azt látják, amit mondanak, vagy éppen valóban csak udvariasságból beszélnek ilyen hülyeségeket; elgondolkodom rajta, s képes vagyon egy órán át kattogni azon, hogy most akkor én látom magam ilyen siralmasnak, a helyzetem tragikusnak, vagy valóban van bennem valami, meg a hétköznapi farmeromban és kinyúlt pulcsimban, leszopott hajamban, sminkeletlen fejemben, amitől mások számára úgy ragyogok, akár Kiszel Tünde a júniusi naptárlapon?

Na, ilyenkor csak elhiszem, még se vett ki belőlem mindet az elmúlt élet..

Csak a havat...ó tannenbáum, ó tannenbáum.. :)

Sehogy

Tanulnom kellene. Vagyis tanulok is. Azt nem mondom, hogy most veszettül hasonlítok egy eminens kisdiákra, de próbálkozom. Nehezen megy a fejembe a válságmenedzsment. Tragikus. Bár Shakespeare ebből is simán csinálna egy komédiát..

A fogam is fáj, vagy az ínyem? A jó ég tudja..meg hogy mire, az megint más kérdés. A hóra talán. Mert azt várom.

A nap itt vidámkodik befelé az ablakon, mintha most ez lenne a dolga. Pedig nem, kérem! Teljesen fel vagyok háborodva! Most esnie kellene a hónak, vagy pontosabban hullnia. Mert tél van! Meg amúgy is, azt ígérték! Piha!

A karácsonyfa itt áll még az ablak előtt, díszbe öltöztetve, szépen. Igaz, mű, ezért sem szakadt még le a levélzete a teher alatt, de most ez maradt. Nem jutott idő élőre. Mintha az élne..na, mindegy. 

Meg kissé füstölt kolbász szaga is van, amit meg végképp nem értek, mert a pincében nem lógattunk semmit, disznót sem vágtunk. Az ember ránéz, közelebb hajol, és megéhezik!

Pedig addig le nem bontom, amíg nem esik le végre az az átkozott hó!

Elképzeltem, hogy majd ülök az ablak előtt, vagy a fotelban az ünnepi takaróval, és nézem mint hullik alá a pelyhes mindenség, de idén sem volt Karácsony. Olyan igazi nem. Talán gyermekkoromban utoljára..mikor szenteste kimentünk a templom domboldalára, s a halvány lámpa fénye alatt reccsent a hó, meg a szánkó! Mi meg hahótáztunk, nem számított hideg meg fagy, csak a móka!

Azt hiszem, iszom egy habos kávét. Lassan uzsonna idő, belefér.

S közben nézem, mint vakítja szemem a fehér papír, meg az éppen tükröződő napfény megcsillanva az üvegangyalkán..

Hó ide vagy oda, ez így még most akkor is jobban tetszik, mint a tanulni való....

Megint

Megint itt vagyok. Talán maradok is. Ha éppen időm és kedvem engedi, akkor jövök.

Bár gondoltam arra, át kellene nevezni a blogot. Mondjuk hülye Virágra. Vagy ilyesmire. Mert most se vagyok éppen normális. Az utolsó injekciót megkaptam, tehát joggal tűzhetem a mellemre, hogy dilis vagyok. Hullámzik nem csak a mellem, hanem a kedvem is. Izzadok, mint egy ló, pedig 10 kilóval kevesebb vagyok.

Hogy miért nem voltam?

Mert nem volt kedvem. Írtam én, csak nem tűztem a nyilvánosság elé. Pedig volt benne boldogság, főleg mikor a dokim újjongva közölte, elhagyhatom a gyógyszert, annyira jók az eredmenyeim. Úgy látszik, a hirtelen bekapott kókusztekercs se kavart be.

Meg, mikor kiderült a műtét után, hogy bent nincs semmi. Se gyerek, se ciszta, se endo. Boldog voltam, na! Ez utóbbi kettőtől mindenképpen.

Aztán volt nem jó is. Mikor közölte vele a doki, kicsit később, hogy két héttel a műtét után mégis van valami. Valami cisztának látszó. Lellombozódtam.

Majd jöttek az ünnepek, ami nálam munkaőrülettel párosul. Ilyen a cukrász szakma.

Most meg vizsgaidőszak van. Haladok szépen, teszem le sorban őket, lassan vége.

Elvileg harmadikán megyek újra dokihoz. Illetve biztos, mert van időpontom. Addig meg kitartok, vannak akik meg be.

Csinálom a diétát, újra méregtelenítek, hálázok, akupunktúrázom, teleportálom magamba a pozitív energiákat. Kisebb nagyobb sikerrel. 

Szóval, itt vagyok, kellek vagy sem, de hozzátartozom ehhez a földi élethez, hát engem is viselni kell. Már aki akar.

Írhatnám azt is;

Csak az olvassa...én szóltam :)

Csillagos ötös

Szóval az van, hogy nincs semmi..
Azon kívül, hogy most is éppen ver a víz. Persze felfoghatom én ezt úgy is, hogy legalább, ha eljön a valódi ötvenes klimax, már tudom, mi vár rám..

Ma egész nap az ágyat nyomtam. Már úgy feküdtem le este, hogy fájt a fejem. Valamikor éjjel is arra keltem, hogy ki kell botorkálnom a fiókos komódhoz, hogy lenyeljek egy algot. De az sem segített. Délelőttre már a fény is fájt, és úgy forgott a gyomrom, hogy két teljes kiőrlésű kisperec után feladtam a próbálkozást. Nem eszem.
Utána újabb, másik gyógyszer, s miután az sem hatott, "kimenőt" kértem, és aludtam.

S hogy mi van? Valójában fogalmam sincs, mert nem tudom. Már nem értem ezt az egészet, de csinálom. Fogalmam sincs mit, vagy hogy árt-e egyáltalán vagy használ. Senki nem tudja..

Szerdán úgy készültem a dokihoz, hogy megnézi az eredményem, megállapítja, kitartó vagyok, fegyelmezett, csak így tovább, s minden oké lesz, vagyis januártól jöhet a lombik..

Ehhez képest, megnézte az étkezési naplóm, majd azt mondta: szép, fegyelmezett, sőt, példa értékű, de fogalma sincs, mit fogunk tudni ebből kihozni..
- Ezt hogy érti? - kérdeztem.
- Úgy, hogy ha a leleteire nézek, felesleges minden egyes érték. Ugyanis ez az injekció, amit most kap, minden értékét elviszi a jó fenébe. Vagyis nem érdemes nézni a hormonokat, mert úgy sem azt mutatják, amit kellene. Ön most klimaxol, nincs petefészek működése, a tesztoszteron szintje is mínuszban van. Kívánja a szexet egyáltalán? Csinálhatunk terhelést decemberben, talán abból látunk valamit, de félek, tele lesz csillaggal. Igérje meg, hogy nem sírja el majd magát! Nem ön miatt lesz, hanem a szuri miatt. Pantomin lesz az egész..
- A sötétben?
- A koromsötétben. Ha meg elhagyjuk az injekciót, fél év, mire produkál valódi értéket. És visszajöhet az endo.
- Frankó - nyögtem ki - azt gondoltam, most ide jövök, végre kapok egy kis buksi simit, majd mosolyogva távozom. Egyszer végre, sok idő után.

- Buksi simit kap, mert ahogy csinálja, látszik, kitartó és nem hétköznapi, nincs miért megróni, és kitartást tudok kívánni. Aztán meglátjuk decemberben.

Mit is? De ezt csak magamtól kérdeztem, tudtam, nincs rá válasz.

Bevallom, elkeseredtem. Csinálok valamit, amiről fogalmam sincs, van-e értelme. Újabb időhúzás.

Azóta élem a napjaim. Valahogy nem érzem most azt a tolóerőt, ami korábban volt. Egyik napról a másikra vagyok. Hol erősnek tűnök, hol sírok.

Hallottam azt is, jól nézek ki, de látszik, hogy szomorú vagyok..

Olyat is, mikor fél órás spontán zokogás után őszintén jó kedvűnek, ragyogónak találtak..

Nincs most semmi sem. Csak a hétköznapok, s a hitem, hogy bírom erővel..egy kicsit még legalább..

Most

"Jól vagy?"
Ennyi jött ma a fészen..
Nem tudtam válaszolni. Ha olvas, már pedig olvas, akkor látni fogja, nem.
Nagyon nem.

Megint napok óta hatalmába kerít minden, ami nehéz, ami rossz, ami súlyos. Tartom magam, amennyire lehet.
De ma alig vártam, hogy négy után egyedül legyek. Míg mosogattam, a lesütött tepsiket, nem csak a csapból folyt a víz. Belőlem is.
Kitaszítva magamból minden boldogságot. Nem kellett senki sem. Sem vigasztaló szó, sem néma hallgatás előttem.
Elegem van. Egyszerűen kezd minden sok lenni, kezd megtelni a hócipő, és kiürülni a szívem.

Már 7 kiló mínusznál tartok.
Mostanában alig eszem, talán azért. Nem ízlik egy falat sem, s nem is tudom, mikor ettem utoljára jóízűt. Már a tejes kávé sem esik jól. Szinte az egészet kiöntöttem a mosogatóba.
Néha forog a gyomrom, akkor azért nem kell semmi, máskor meg egyszerűen nem jön az étvágy. Csak a hőhullám, hol alulról, hol fentről. Hirtelen, akár a cunami, elönt.
Ma is kétszer zuhanyoztam reggel..

Szabályosan semminek érzem magam. Képtelenül esélyésnek bármire, esélytelenül létezőnek.
Nézem az arcom. A ráncok alig látszanak. Ma is 34-nek néztek. Én meg csak mosolyogtam idiótán, ha tudnád belül már rothadok, csak túl sok bennem a tartósító, ezért nem bomlok..

Egykoron szerettem az életet.
Bármire képes voltam érte. Most meg azt várom, mikor csendesül el a nap..

A párom azt kérdezte, miért nem adom fel, ha ennyire szenvedek..
Nem érti, ha feladom, az életem adom fel, mert úgy már nem kell a létezés..