A fogam is fáj, vagy az ínyem? A jó ég tudja..meg hogy mire, az megint más kérdés. A hóra talán. Mert azt várom.
A nap itt vidámkodik befelé az ablakon, mintha most ez lenne a dolga. Pedig nem, kérem! Teljesen fel vagyok háborodva! Most esnie kellene a hónak, vagy pontosabban hullnia. Mert tél van! Meg amúgy is, azt ígérték! Piha!
A karácsonyfa itt áll még az ablak előtt, díszbe öltöztetve, szépen. Igaz, mű, ezért sem szakadt még le a levélzete a teher alatt, de most ez maradt. Nem jutott idő élőre. Mintha az élne..na, mindegy.
Meg kissé füstölt kolbász szaga is van, amit meg végképp nem értek, mert a pincében nem lógattunk semmit, disznót sem vágtunk. Az ember ránéz, közelebb hajol, és megéhezik!
Pedig addig le nem bontom, amíg nem esik le végre az az átkozott hó!
Elképzeltem, hogy majd ülök az ablak előtt, vagy a fotelban az ünnepi takaróval, és nézem mint hullik alá a pelyhes mindenség, de idén sem volt Karácsony. Olyan igazi nem. Talán gyermekkoromban utoljára..mikor szenteste kimentünk a templom domboldalára, s a halvány lámpa fénye alatt reccsent a hó, meg a szánkó! Mi meg hahótáztunk, nem számított hideg meg fagy, csak a móka!
Azt hiszem, iszom egy habos kávét. Lassan uzsonna idő, belefér.
S közben nézem, mint vakítja szemem a fehér papír, meg az éppen tükröződő napfény megcsillanva az üvegangyalkán..
Hó ide vagy oda, ez így még most akkor is jobban tetszik, mint a tanulni való....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése