Nem muskátlik voltak. Valahogy nem akartam. Most az indokot ne kérdezzétek, nem tom mé, azé..
Épp azelőtt tettem ki őket a kosarakba, mikor a második lombiknak álltam neki.
Gyönyörű napsütés, verőfény, ahogy lennie kell! A virágok ragyogó színekben pompáztak, a szellőben hullámzott finom zöldjük..
Aztán mire hazaértünk a kórházból vihar, orkán, jégeső.
Mondanom sem kell, az összes színes, himbálódzó virág leszakadt, egy sem maradt rajtuk. Úgy néztek ki a balkonládáim, mint az évek óta ott felejtett, rendezetlen terasz kellékei, a terasz, meg mint egy csatatér..
Idén sem muskátlik lettek..pedig néztem őket innen, meg onnan, már a színekkel kezdtem megbarátkozni, aztán egy hirtelen felindulástól azonnal elvetettem a bimbódzó ötletet, s maradtam az egynyári kalandoknál..
Fehér, sárga, rózsaszín, lila! Már láttam őket a teraszon! A ládákban! Szépen, ahogy kell! Meg a táblát a balkon falán: "Virágos terasz, rendes ház!"
Be is ültettem szépen őket. Megint csak, ahogy kell. Aztán meg - emelés letiltása miatt ugye - szépen beemeltettem őket a helyükre.
Meglocsoltam őket, megsimogattam buksi fejüket, és gyönyörködtem bennük.
Aztán valamikor vasárnap hajnalban arra ébredtem, Párom veszi a melegítőjét.
- Hát, te hova mész? - szegeztem neki a kérdést, hiszen még korai volt az idő az elő kávéhoz.
- Beszedni a virágokat - hangzott a válasz, majd trappolt a teraszra, én pedig csak azután füleltem, hogy a szél csapkodja a szúnyoghálós ajtót.
Képzeletben pedig már láttam virágtalan balkonládáimat, a káoszba borult teraszt és persze láttam repülni a "Virágos terasz, rendes ház" táblánkat...
Kint újra szélvihar, hideg eső, ráadásul tavaszi tél, éppen csak pár fok.
Parádés!
De legalább most máshogy sült el a dolog.
A lombik ezúttal sikeres, a virágok is megmaradtak, csak egyelőre a ház folyosóján várják a melegebb időt, és szélcsendes időjárást!
A terasz most sem virágos, de legalább rendesek vagyunk, hogy nem engedtük halálra fagyni őket..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése