Számok

Mindig mókásnak találom, hogy sosem tudom pontosan hány hetes is vagyok. Minden egyes orvosi vizsgálatnál változik a dolog.

Persze itt sem vagyok egy egyszerű eset.

Ha megkérdezik, mikor volt az utolsó mensim, és rávágom augusztus 18, rendszerint lecsúszik az orra a szemüveg. 

- Akkor - válaszolom széttárva karom.

- Akkor ezt hagyjuk - majd szünet 

- Mikor kezdődött a stimuláció? - hangzik a következő kérdés.

- Február 13.

- És a leszívás? 14 nap után ugye?

- 10. 

- Remek... - ekkor ilyenkor naptártekergetés, fejvakarás, és akkor egy kb.

Aztán mindig a méretek alapján mondják meg a tutit. Két hete 10,6, rá 10 napra 11,2, most csütörtökön 11,6.

Próbálom érteni, de nehéz.

Valójában mindegy, az a lényeg, hogy van, hogy szépen növekszik és egészséges. Most éppen jobban hasonlít egy UFÓra, mint egy papagájra.. Haladunk..

Aztán lassan jön a genetikai UH, amivel újabb kihívás elé néztem, mivel már két hét múlvára nem volt hely. Oké, kérdeztem, akkor mit is csináljak, előtte egy héttel korai, utána kettővel meg már késő, de könyörgöm, ha most mondták, hogy oké vagyok, mégis mikor jelentkezzek? Az első pozitív tesztnél?

Mondtam, oké, oldjuk meg valahogy, mert a vizsgálat kell és kész, én pedig most vagyok időben, nem akkor, mikor ők akarják..

Végül két részre osztottunk engem, vagyis három nappal korábban mégiscsak begyömöszöltek valahogy - célszerű olvasni valót vinni majd magammal, ezt már most vágom -, majd hat napra megcsinálják a P.tesztet is.

Nem kellett sokat tanakodnom magammal, hogy ne a hasbaszúrás mellett döntsek, nem akarok én véletlenül sem beleesni abba az 1%-ba, főleg, hogy a kortörténetemből fakadóan rendszerint beleestem azokba a bizonyos százalékokba...

Az ember ilyenkor már nem kockáztat, semmit. S valójában sosem fogom megérteni, ha egy vérvétel elegendő a különböző genetikai betegségek kiszűrésére, miért kényszerítik bele anyák, nők ezreit a bár ingyenes, mégis kockázatos és borzalmas lelki traumával járó magzatvízvételi próbára?! Mert ez az. Ott az esély, hogy nem sikerül. A magzatburok sérül, a bébi belenyúl a tűbe, s mindezt egy anyának végig kell néznie..

Már annak idején tudtam, nem fogom vállalni. Most már el sem gondolkodtam rajta, mert ahogy a Motyogi beszélni kezdett róla, azonnal ingatni kezdtem a fejem. Levágta, abba is hagyta.

Aztán átbeszéltük a gyógyszerek csökkentését, s végre örömmel konstatálom, fogy a napi mennyiség!

Ez már a csökkentett adag kérem, ne tessék elszőrnyűlködni, mutatok én majd különbet is, de ez kell és kész! Én pedig nem számolom, nem kérdezem, azt nézem, szép színesek, mégha a doboz retró hangulata, amit muszáj volt a kisebbről nagyobbra cserélnem, ront is az összképen!

Persze ezek jobbára vitaminok, igaz, van némi hormon is, de most már lassan, naponta leépítve csökkentem őket, elfogyni sosem fognak.

Az anyagi vonzatáról jobb nem is tenni említést, de kéthetente, mikor eljövök a gyógyszertárból, úgy nézek ki, mint a filmekben a nagy papírzacskóban bevásárló amerikaiak, amiből jelen esetben nem a bagett lóg ki, hanem egy-egy gyógyszeres doboz..

S mire napok után ennek a bejegyzésének a végére értem, jelentem 12.2 hetes vagyok, a pocak növekszik, a gyógyszeradag csökken, én pedig, nem! még nem hízok! :) igaz, a kajálás számomra új dimenziókba ért, de erről majd máskor :)) 

Tavaszi tél

Mikor tavaly kiválasztottam a balkon virágokat, már majdnem nyár volt.

Nem muskátlik voltak. Valahogy nem akartam. Most az indokot ne kérdezzétek, nem tom mé, azé..

Épp azelőtt tettem ki őket a kosarakba, mikor a második lombiknak álltam neki.

Gyönyörű napsütés, verőfény, ahogy lennie kell! A virágok ragyogó színekben pompáztak, a szellőben hullámzott finom zöldjük..

Aztán mire hazaértünk a kórházból vihar, orkán, jégeső.

Mondanom sem kell, az összes színes, himbálódzó virág leszakadt, egy sem maradt rajtuk. Úgy néztek ki a balkonládáim, mint az évek óta ott felejtett, rendezetlen terasz kellékei, a terasz, meg mint egy csatatér..

Idén sem muskátlik lettek..pedig néztem őket innen, meg onnan, már a színekkel kezdtem megbarátkozni, aztán egy hirtelen felindulástól azonnal elvetettem a bimbódzó ötletet, s maradtam az egynyári kalandoknál..

Fehér, sárga, rózsaszín, lila! Már láttam őket a teraszon! A ládákban! Szépen, ahogy kell! Meg a táblát a balkon falán: "Virágos terasz, rendes ház!"

Be is ültettem szépen őket. Megint csak, ahogy kell. Aztán meg - emelés letiltása miatt ugye - szépen beemeltettem őket a helyükre.

Meglocsoltam őket, megsimogattam buksi fejüket, és gyönyörködtem bennük. 

Aztán valamikor vasárnap hajnalban arra ébredtem, Párom veszi a melegítőjét.

- Hát, te hova mész? - szegeztem neki a kérdést, hiszen még korai volt az idő az elő kávéhoz.

- Beszedni a virágokat - hangzott a válasz, majd trappolt a teraszra, én pedig csak azután füleltem, hogy a szél csapkodja a szúnyoghálós ajtót.

Képzeletben pedig már láttam virágtalan balkonládáimat, a káoszba borult teraszt és persze láttam repülni a "Virágos terasz, rendes ház" táblánkat...

Kint újra szélvihar, hideg eső, ráadásul tavaszi tél, éppen csak pár fok.

Parádés!

De legalább most máshogy sült el a dolog.

A lombik ezúttal sikeres, a virágok is megmaradtak, csak egyelőre a ház folyosóján várják a melegebb időt, és szélcsendes időjárást!

A terasz most sem virágos, de legalább rendesek vagyunk, hogy nem engedtük halálra fagyni őket..

Pisi

Gyorsan telik az idő.

Olyan gyorsan, hogy csak a mostani UH vizsgálaton eszméltem fel, persze lábam között a megint fülig érő szájjal, szintén boldog - mintha övé lenne a gyerek :) - dokival, hogy már a 10.hétben vagyunk..azaz hogy papíron a 9.6 verziót nyomom.

Szerencsére továbbra sincs semmi extra tünet, leszámítva, hogy néha olyan szagokat is érzek, amik Párom szerint egyáltalán nincsenek - pedig szerintem tuti vannak, csak eltitkolja, vagy azért csinálja, hogy valóban kismamának érezzem magam -, meg hogy a ciciket nekem kell tartani reggel, két kézzel, le ne szakadjanak, no, meg a néha még jelentkező émelygés, ami el tudja venni az étvágyam, de ennyi. Más semmi.

Ja, igen, hogy néha - gyakran - ültömben tudnék elaludni..általában sikerül is, meg a pisi.

Ami lehetőleg akkor a legjobban kellő dolog a világon, mikor lehetőségem sincs rá, mármint hogy pisiljek.

Mert hát ugye inni kell. Most többet is.

Szerencsére most kicsit "lóra" váltottam, mert nyakalom a vizet. Ha meg az ember, illetve a ló sokat iszik, akkor ugye..

Ha otthon vagyok, pedig általában itthon vagyok, simán megoldom néhány lépéssel a slozira menettel, de vannak esetek, mikor egy lépést sem tudok tenni. Mondjuk, az autóban ülve. A belváros közepén. A déli dugóban..

Az út szélén semmi meki, csak egy nyamvadt benzinkút, amiben tudom, hogy nincs WC. Nem is értem..csak sarki kocsmák, ábécék, ruhaüzletek. Vagyis esélyem sincs egy gyors kanyarra, hogy könnyítsek magamon.

Gondoltam arra, tartok a kocsiban egy poharat ilyen esetre. Na, most, elég nagy pohár kellene, hogy két méternyi haladás között el tudjam intézni. Ha el tudnám intézni, de nagyobbnak látom annak esélyét, hogy meg sem próbálnám. 

Pedig ma is azt néztem, mihez nyúlhatnék mégis..

Papírzsebkendős doboz - átázik. A zsebkendők még csak-csak felszívnák valahogy, de túl sok menne mellé. Aztán egy üres nejlon zacskó. Lyukas, nem jó.

Gyógyszeres doboz, igaz, három osztással bír, de mégis kicsi. Pedig sok gyógyszer elfér benne, én mondom! Üres ásványvizes palack, huh, mit nem adnék, ha most ami bennem van, az benne lenne!! De mivel nem vagyok pasi, esélytelen!

CD tok. Á, Ákos 40+. Kizárt!

Mappa, benne az orvosi - rendkívül nedvszívásra képtelen papírokkal, ja és, hogy el ne felejtsem, a Kismamakönnyvvel!! Igen, mert nekem már ilyenem is van! Bizony, most már papíron is igazolhatom, hogy jogos és egyben befogadott személye vagyok a társadalombiztosítás erre jogosult csoportjának! Mondjuk ez most nem változtat azon a tényen, hogy bebrunyálok!

Körömlakk, labello, még valami?! Semmi.

A táskám meg hátul a csomiban..de az meg tele kacattal, mint egy igazi női táska. S már a biztonsági öv is nyom! Fasza!

Aztán azon gondolkodtam, a napi 3x3 szex miatt - az útró kúpok felhelyezését hívom így, ne tessék megijedni! - betétet hordok!

Igen, jó vastag, meg szárnyas, és azt hiszem, négy cseppes!! Akkor mennyit is bír? S vajon ha bele, akkor nem-e ki? Mert ha már elkezdem, nem tudom abbahagyni! Most biztosan nem! S akkor hiába arcomon az önelégült, megkönnyebbült 9.6-os vigyor, ázik az ülés, a padló, no és a szoknyám! Nekem pedig még jelenésem van!

Persze az is lehet, ha kiállok a napra, simán kiszáradok tíz perc alatt, legfeljebb egy-egy kiéhezett kan túlöltözött mozgóárusnak néz, de akkor én büszkén felmutatom a Kismamakönnyvem, meg a középső ujjam, aztán annyi!

Bár ha jól utána gondolok, van az az izé, amit most nyomnak az interneten, hogy a lányok is tudjanak állva pisilni..igen, ezt meg kell néznem még az AilExpressen, igaz, mire ideér, akkora hasam lesz, hogy esélyem sem lesz használatba venni..mert nem férek majd magamhoz..

Ezeken, ilyeneken járt az agyam, aztán azon vettem észre magam, kijöttem a dugóból, ügyesen nem pisiltem sehova, és ott egy mekiiiiiiii! S nekem bár odabent a salátán kívül nem sok minden terem, örültem én annak a piros busznak, mintha szülinapos gyerek lettem volna a zsúr előtt!

Berongyoltam, szoknya fel, bugyi le és sóhaj! Aztán olyan boldogan mentem én a pulthoz egy nyamvadt üveg ásványvízért, mint egy kiszáradt teve!

Helyet!

Miután sikerült az arcomat porrá égetni a napon, úgy gondoltam inkább folytatom a sütést..

Kizárt, hogy van ennél kisebb konyha, mint az enyém! S kizárt, van valaki még egy olyan hülye idióta, aki egy ilyen kis konyhában nekiáll süteményeket sütni.

De ha már egyszer a cukiban most nem dolgozhatok, mert ha igen, akkor meg nem állok, akkor emelem a tepsiket, tolom a kocsikat, s állok egész nap, meg gyúrok, nyújtok, így kénytelen vagyok magam lenyugtatására itthon termékennyé tenni magam, vagyis úgy csinálni, mintha dolgoznék..ehhez rohadtul értek!

Ha egyszer lesz egy házam, márpedig abból kiindulva, hogy inkább kétszer adok, mint kérek, sosem lesz, akkor külön konyhaszigetet akarok! Igen, nem szeretnék, ezúttal akarok!

Kezelt tölgyfa felülettel, mellette sámlival persze, ahova a kislányom majd felállhat, felette logó rézedényekkel, nagy fiókokkal, keresztszemes konyharuhákkal - ezek elkészítését, azt hiszem Napocska barátnőmre bíznám, lekenyerezve egy tálca krémessel -, zsaluzott ablakon belibbenő napfénnyel, az ablakokban fűszernövényekkel.

Szájenszfiksön!

Mindenesetre az biztos, ott tudnék csak igazán kupit csinálni, ott élvezném is a lisztes felmosást, meg főként a nagy helyet, ahol nyújtani tudok.

De most nem nyújtok. Legfeljebb keverek. A fejemben mindig valami újat. Egy receptből elveszek, egy másikhoz hozzáadok. Aztán, hogy belőle mi lesz, az abból derül ki, hogy a kedves vendég a kukába hajítja vagy visszajön, "nincs már?", vagy "mikor lesz még?"

Én bevallom, ezeket a kérdéseket szeretem jobban, mert akkor legalább tudom, van értelme kidobni egy-egy félresikerült darabot, ha mégis sikerül legközelebb!

De basszus, azért néha csak visszavágyom a kis cukrászműhelyembe, ahol most más "garázdálkodik"! Oké, ott csak rozsdamentes az asztal, meg márvány, a sütő ipari, s a falakról legfeljebb a tortakeretek és karikák lógnak a habverőkkel egyetemben. A nyarat csak légkondival lehet elviselni, zsalut az ablak még álmában sem látott, a fűszernövény meg konkrétan kirohadna a fémes víztől. De mégiscsak van hely!

Itt meg kérem...

Na, de sebaj, holnap megérkezik az új, mindent tudó, szuper robotgépem!

Igaz, azon még nem gondolkodtam, hogy újabb helyet vesz el, de piros lesz, mint a kávéfőző, vagy a négy szeletes kenyérpirító kérem! Kell ennél több?

..egy kis helyet kérnék a Kismamának.. :) 

Korai nyár

Imádom én ezt a teraszosdit!

Napok óta szinte nyár van. Hétágra süt a nap, finom szellő kering körbe és éled a természet! Meg én is.

Már pont azon gondolkodtam, hogy fogok egy kis színt összeszedni? Olyan fehér vagyok, hogy Alaszkán még egy bundában is elvesznék, arról nem is beszélve hiába a mínusz kilók, szalmát legelő jól lakott tehénnek érzem magam!

Szolárium kilőve.

Próbálkoztam annak idején vagy tucatnyi barnító krémmel, spray-vel, meg mit tom én mi féle cucokkal, de azon kívül, hogy iszonyatos büdös volt mindegyik, még szabályosan sárgára is színezett. Ha meg kopni kezdett, kb úgy festettem, mintha egy hétig a homokozóban játszottam volna, de csak a cicamosdásig jutottam volna el.

Aztán voltam befújós barnítón is, aminek az első napját élveztem a legjobban, mert olyan barna voltam fürdés előtt, mint egy kreol bőrű magyar néger, s ha a tükörbe néztem elolvadtam a gyönyörtől, hogy hogyan is lehetek én ilyen vékony, meg eszméletlen jó csaj, de aztán csak le kellett mosni a savanyú igazságot, aztán visszatért a tükörbe a jó öreg Virág.

R-go, nem vált be egyik sem..

De ez a tavaszi napsütés a legjobbkor jött!

Végre nem kell Haushka barnakrém, meg kevert arcpúder, kifekszem egy órácskára hasra meg hátra, aztán máris olyan a bőröm, mint a napsütötte Toszkána!

Ilyenkor be sem kívánkozom a szobába, ahol valószínű egyből elmenne a kedvem a fotelban halomban heverő vasalni valótól, de most nem akaródzik neki állnom. Különben is, a vasalódeszka be van fogva, most éppen íróasztal, mivel a sok könyvelési anyagtól már a másik, eredeti funkcióját tekintve is asztal, roskadozik. Tele van pakolva bankkivonatokkal, terminál szalagokkal, meg az én sóhajaimmal, hogy mikor lesz már vége? Majd ha esik, szerintem..

Arra még volt kedvem, mert általában arra mindig van, hogy bedobjak két paleo piskótát sülni. Most pedig annak az illata lengi körül a napágy fémkeretjét, hát nem csodálatos?

Délután még, mint egy jó házitündér kiteregetek egy mosást, összedobok egy csokis és epres sütit, és pörögve - na, jó, ez nagyképűen hangzik -, mint a búgó csiga, összedobok valami hideg vacsit. Talán a szemetet is leviszem, de most még heverek kicsit a napon, bedobom a relax tengert és határozottan azt képzelem, odalent az autók helyett az óceán veri hullámait!

Már megint meg kell állapítsam, minden jó és minden szép :)

Sisterhood

Pályáztam.

Gondoltam, mi a fenét tudnék én megint írni egy olyan témában, amihez gyerek kell..

A terv megvolt, hogy lesz, meg az akarat is. Rajzolni is szépen tudok, tortát is csinálok bármilyen babásat, de bocsánat, szülni eddig még nem sikerült..

Ez van, ha az ember elvileg meddő.

Aztán ketten is addig nyüstöltek, hogy csak megírtam az én verzióm, vagyis azt, hogy nincs. S azért mert nincs, ne tessék kirekeszteni, hadd legyek én is legalább oly hasonló tagja a társadalomnak, aki képes kifáradni és szabadságot akar.

Megírtam.

Aztán megkaptam a meghívót is, s mivel már jó ideje nem látogattam a klub köreit, meg amúgy is jobb kedv lévén ki akartam mozdulni, nem hátrányként említve, hogy az ember ilyenkor kicsípi magát, elmentem.

Na, ide nem vettem fel végül magassarkút ugye, meg a romantikus ruhát sem :)

Szépen sorban hallagattam a szebbnél szebb írásokat, tapsoltam lelkesen, meg jókat hahótáztam.

Aztán amikor az én írásomnak a címét bökték ki, legörbült a szám.

Bevallom, 40 év ide vagy oda, meghatódtam. Még jó, hogy az én írásom volt, mert így ismertem, s legfeljebb csak a feléig bőgtem. Nem magam miatt, csak fura volt hallani saját írásom, a bennem lapuló nehéz gondolatokat, s tudni azt, már mások is belém látnak. Nem kicsit.

Mire a színpadra kellett lépni, már összeszedtem magam, de Rácz Zsuzsa szavaival élve, mint az albán szamár, úgy bőgtünk mégis.

Arról nem is beszélve, bőgött ott mindenki, és ugye akkor én már tudtam, dobog bennem Valaki, ami abban a pillanatban a legnagyobb bőgésre adta az okot.

Szóval így nyertem én az újdonsült Sisterhood díjat, meg vele egy szép estét, újabb barátokat, s a tudatot, a múlt lehet akármilyen, nem lógok ki a sorból, s lesz belőlem is Anya, aki majd jól meg is tudja a magyarok istenét :)))

http://www.terezanyu.hu/projektek/terezanyu-palyazat/terezanyu_palyazat_2016/kell_a_nonek_kimeno/kis-virag-lolab/

https://m.youtube.com/watch?v=hZUK1ODUilA

A tűsarok otthon maradt

..illetve a kocsiban.

Már otthon próbálgattam, melyik is legyen. Naná, hogy a magasabbikra voksoltam, gondolván, hadd érezzem magam má' egyszer magasnak meg vékonynak.

A ruhát is kitaláltam mit veszek fel. Romantikus frizurához a ruha is romantikus legyen, naná, hogy nem azt választottam.

Oké, hogy bővebb fazon, jól takarja a hasat, amit meg amúgy minek is takarnék el, főleg ha rendszerint estére úgyis minimum 5hónapos leszek, de egyszerűen amikor a tükörbe néztem, akkorának láttam magam, mint egy középkorú tehén. Az meg ugye jó nagy!

Így egy abszolút másik ruciban, laposban, és magassarkúval a hónom alatt indultam el az esti gálára; Terézanyu.

Ezer éve nem voltam, az meg hogy pályáztam is, számomra külön öröm. Nem mintha Aranytoll díjra számítottam volna, de unszolására végül mégis megtaláltam azt a történetet, ami beillett vagy inkább kilógott a "Kell-e a nőnek kimenő" témakörbe/ből.

Mert hát ugye, mit tom én kérem, milyen az gyerekeket nevelni, kipurcanni, meg aztán a háztartás, a férj és..tudjátok...

Na, de maradjunk a cipőnél ez majd egy másik történet :)

Csodálatos napsütés, a CD-n a rosso relativo az én drága Tizianómtól - konkrétan ezt az egy számát ismerem, itt a művészetbeli műveltségem jóval tágabb aspektust mutat, mert legalább a festőtől három képet is fel tudok sorolni -, mondanom sem kell letekerve tomboltam, persze egészen addig, amíg rájöttem, ha így folytatom a szép romantikus hajamból gyorsan kócos szénaboglya lesz, akkor meg minden szenvedtek vele ennyit a lányok a fodrászatban!

Tök jól elvoltam, a hasam sem fájt, légkondi meg van a verdában, mentem én a belvárosba kérem.

Tudtam, hogy a zserbó környékén esélyem sincs megállni, de azért szorgalomból, meg persze kényelemből  mentem két próbakört arra, közben rá-ránézve a másik ülés előtt heverő nyitott dobozra, amiben a szépen fénylő magassarkúm várta Hamupipőkéje 39-es lábait.

Néha még rá is mosolyogtam, "de jó is lesz téged viselni", de aztán muszáj volt figyelmem visszavezetni az útra, mielőtt halálra gázolok valakit, aztán mehetek a dutyiba, ahol még a cipőfűzőmtől is megfosztanak.

Az üres parkoló természetesen nem stoppolt nekem sehol sem, így gondoltam, elmegyek egy kicsit messzebbre, egy-két utcával arrébb. Aztán még két utca lett belőle, meg egy lámpa, egy kereszteződés, újabb két utca, és akkor már nem csak a parkoló miatt kezdtem aggódni, hanem hogy ha így folytatom, bepisilek, mert nem érek el sehova.

Szerencsémre az Október és Arany sarkán kifordult egy Smart, na, aztán oda rutinozd be magad Virág! Szervókormány, jól tanult módon első, hátsó tükrök szakszerű használata és páráám sikerült!

Oké, gyorsan parkolójegy - azért ilyenkor jó ez az okostelefon, aztán irány a toalett.

Majd kopogás az ablakon, ablak lehúz, idős bácsi, "á-áááááá kis hölgy nem lesz ez így jó, rálóg a hátsó a csíkra" mutogatta boltjával a húzott fehér volnal miliméteres takarását, "megbüntetik, aztán nem tud szép cipőt venni, mert a csekkre kell a pénz".

Ez volt a varázsszó..

Így pisi ide vagy oda, rutinoztam még vagy tíz percet, de csak fehérlett az a fehér vonal szép tisztán, egyenesen.

Akkor már szabályosan feszített a dolog odalent, s végiggondolva, hogy hányszor két utca, meg lámpa, meg kereszteződés vár rám, kicsit aggódni kezdtem.

Ránéztem a lábamra, majd a dobozra, amiben még mindig ott feküdtek a szép kis cipők. Vettem egy nagy levegőt:

"Maradtok ti ott, ahol vagytok! Jó lesz nekem a Méri Poppins!"

Ette fene, nem leszek én sem magas, sem vékony, viszont nem fogok bepisililni!!

Így a cipőket letakartam, majd egy gyors búcsút intve nekik végigszaladtam a kétszer két utcákon, a lámpán -persze a zöldet megvártam -, meg a kereszteződésen, meg a még két utcán, és nem is értem hogyan lett belőle még kettő, és beesve a zserbó szalonjába, "mindjá' regisztrálok de bocsánat nekem most rohannom kell" mondtattal már át is éltem egy kisebb orgazmust megszabadítva hólyagom a benne gyülemlő folyadéktól.

Míg az elveszített vizet pótoltam egy pohár másikkal megpihenve az egyik széken, azért kicsit irigykedve néztem a sorban betipegő magassarkús lányokat, ha egy kicsit előbb jövök, ha találok közelebb egy helyet, ha nem kell pisilnem..

De aztán megbékéltem én a sorsommal, elvégre úgy sem kell színpadra lépnem..