Csónakház

Bejött a hűvösebb reggel.

Én pedig rendszeresen járok még be a céghez..amíg bírom, ott kezdek, reggel legalább tudok még tevékenykedni kicsit, kesőbb legfeljebb ülni, aztán már feküdni is nehezen. 

A nyárnak lassan vége, a szép napos fények is egyre laposabbak, s ha napközben akad is huszon feletti fok, reggel fél hatkor bizony hűvös van. Vagyis a papucsszezonnak nekem vége..

Egyik ilyen reggel gondoltam előkapom a kiscipőmet - az egyiket -, majd belebújok.. Nem jött össze. Azt hittem régről maradt valami kisebb fajta, vagy valaki itt hagyta, vagy véletlenül belekeveredett a 90 fokos mosásba..

Aztán vettem elő a másikat, a harmadikat, a negyediket..többet nem próbáltam, egyszerűen megállapítottam, hogy nem én vagyok hülye, csupán kinőttem őket..

Olvastam róla, hogy előfordul, meg hát a vizesedés ugye, oké, akkor délután irány a bolt, veszek egy nagyobbat, hogy legalább ezt a bő egy hónapot valahogy kibírjam..zoknis-papucsos német turista mégsem akartam lenni..

Mentem is lelkesen. Szépen a sorok között, latolgatva, melyik is lenne jó, kényelmes. Melyikben érezném jól magam, meg hát nem utolsó szempont az sem, hogy nőiesnek is érezzem magam..

Ki is választottam egy elég egyszerű, de viselhető, nőies darabot, éppen csak kicsit hegyesebb orral. Egy mérettel nagyobbat.

Leültem, magam mellé helyeztem a dobozt, a cipőkanalat, majd egy kisebb tornaóra árán magamra erőltettem a próbazoknit. A cipőt nem sikerült. Sem simán, sem cipőkanállal. Sem szép szóval, sem erőltetve.

Újabb megállapítás: a 41-es méret sem jó..

Kezdtem aggódni.

Gondoltam, jó, nem ködhasító fajtát választottam, de ennyire sem lehet "hegyes" orra?! ..akkor keressünk valami lekerekített fazont.

Kereshettem én akármilyet, már a gumicsizmával is kibékültem volna, már kacsintgattam a pasi sarok felé, hogy kinézzek egy jóképű bakancsot, de azokból sem volt jó a méret. Egyik sem!

Szorított a rohadék elől, hátul, oldalt meg pláne!

Nagy kínomban találtam, majd levettem egy 42!!!!-es méretű topánkának nem nevezhető csónakházat..mert amúgy női cipőben meg nem gyártanak sorozatban ekkora méretet, ugye...

Az bezzeg jó volt!

Ott ültem a puffon, köröttem vagy nyolc pár cipővel, üres dobozzal körberakva, s nem tudtam, most bőgjek vagy röhögjek..a biztonsági őr meg lelkesen skandizott felém, ő pontosan tudta, ezt mind vissza kell majd pakolni, s nem ő lesz a nyertes..

Valójában fogalmam sincs, hogy a cipőket a megfelelő dobozba tettem-e vissza, de őszintén szólva, leszarom, mert úgy felhúztam magam a tükör előtt, állva abban a nagy csónak méretű, nőiesnek cseppet sem nevezhető csukában, hogy azon gondolkodtam, inkább felmegyek a varerára, azt' leütök egy skálás szatyrot, vastag zokni van otthon bőven, és inkább azt húzom a lábamra, mint ezt a szörnyűséget...

Majdnem bőgtem tényleg, na..

Aztán egy telefon nyugtatott meg, hogy ugyan má' ki nézi mi van rajtam, meg menjek inkább vadászboltba, ott simán találok 42-es gumicsizmát, én meg lelkesen kontráztam, végül is, ha cikkcakk ollóval levágom a szárát, meg lyukasztóval csinálok vagy tíz lyukat, olyan más-más színű szalagot fűzhetek bele naponta, hogy a végén minden napra jut egy mese...

A cipőt ott hagytam. Nem tudom, mit veszek még fel, legfeljebb kihagyom a korai kelést, és élvezem a vénasszonyok nyarát úgy 11 és 3 között, akkor simán elmegy a papucs..és marad a vatera..

Sosem éltem kis lábon..

De ekkorán nem szeretnék :)

Álmatlanság

Tulajdonképpen napok óta űzöm, egyre nagyobb kitartással és sikerrel.

Rendszerint éjfél után ébredek, szépen kimegyek pisilni, mert abban biztos vagyok még félálomban is, hogy reggelig nem bírom ki, de aztán nem tudok visszaaludni.

Próbáltam megfigyelni, hogy amit olvastam több helyen, vagyis hogy azért álmatlanok a kismamák, mert tombol bennük a gyerek, rám is igaz.. Hát, nem. Az én Kincsem olyan édes deden alszik, hogy inkább azon kezdek aggódni, minden rendben van-e?

De aztán hamar rájövök, hogy igen, mert aztán Ő is mocorogni kezd, s legtöbb esetben csuklani :)

A napokat próbálom elviselni, de van, hogy szinte lefejelem az asztalt, főleg, ha az ebédet is megeszem. Képtelen vagyok olyankor gondolkodni, s rendszerint amit akkor mondanak, hamar gyorsan el is felejtem.

Persze, mivel a mozgás sem megy már olyan filigrán, mint egy hónapja, úgy ülök az éttermi széken, nyugodtan, alvásra készen, mint egy öreg anyó, aki otthonkában nézi a távozó, érkező falubelieket.

Ilyenkor megkérdik, fáradt vagyok-e.

Jót röhögök magamban, á, dehogy, aztán inkább elmondom, valójában most készülök a szülés utáni alvatlanságra, ne érjen olyan váratlanul, s mire oda jutok, tök jól bírjam majd! 

De ha megjön az eszem, mert amúgy is felesleges bosszankodnom amiatt, hogy nem tudok dolgozni, s még egy kis noszogatást is kapok a kollégáktól, inkább hazahajtom magam a kocsival, s ledőlök az ágyba, megjegyzem, perceken belül édesdeden alszom én is..

Most ez a trendi, ez járja, meg hogy legalább három könyvet készítek az éjjeli szekrényt kiváltó polcos elemre, éppen melyiket lesz kedvem olvasni valamikor éjfél és három óra között, amikor meg már hiába kezdem számolni a bárányokat - ez is tök hülyeség, mert hogy is aludhatnék, ha helyette számolok?! -, úgy sem alszom el, vagy ha mégis, az óra jelezni kezd, már pedig nem alszol, mert kelni kell, kanyarog a kifli a vaj alatt, lenni kell, menni kell..

Most se leszek topmodell

Egyszer elképzeltem, hogy ha majd terhes leszek - ami persze nem most volt, de akkor, amikor elképzeltem, mostanhoz képest mégis régen volt, s nem gondoltam, ilyen nehéz út vezet ideáig (na, mindegy) -, akkor szép, csinos kismama szeretnék lenni. Oké, hogy fő a kényelem, de akkor sem leszek trampli, szürke és átlagos, hanem ragyogni fogok, akár az égen az a sok csillag.

Persze magamat mindig is vékonyabb kivitelben képzeltem el, akinek iszonyú jól áll a nagyobb pocak, s valójában nem is olyan nagy, hogy az zavaró lehetne, hogy majd tök könnyedén mozgok, szépen vonulok, akár egy kifutón George Michael Funky című számára csámpázó lányok, és egyszerűen gyönyörű leszek..

Namost, ebből annyi jött össze, hogy bár az IR diétának köszönhetően megszabadult 12 kilóból már majd mind visszajött - rá sem merek állni a mérlegre, amúgy is rossz benne az elem, ahhoz hogy kicseréljem, nem hogy nem hajlékony, de lusta is vagyok. Fájna az igazság :) ez az igazság.

Ebből kifolyólag már jó pár ruha rám sem jön, azokból is jónéhánnyal haragban állok, főleg ha tükörbe nézek, lehet bármilyen fekete, sehogy sem látom, hogy slankítana. A tej már termelődik bennem, vagyis még közelebb állok ahhoz a tényhez, hogy egyszerűen tehénnek érzem magam.

Az orrom napok óta be van dugulva, amivel napközben még csak elvagyok, legfeljebb kevesebbet eszem, de rendszerint nem alszom éjszaka, mert a szám úgy kiszárad, hogy az amúgy is rendszeres WC vizit még többre gyarapodik a sok ivástól, az orrom vörös a sok fújástól zewa zsepi ide vagy oda, a hangom meg inkább mutáló, mintsem csengő bongó..

A jobb lábam szára négy hete foglalja magába a doki által belehímzett öltéseket, két szélső kivételével, s még két hétig ott is maradnak, aminek köszönhetően frankón sántítok.

Már az az időszak is leköszönt, mikor nem arról faggatnak, hogy bírom a meleget, hanem mi van a lábammal, akinek akarom az orrára kötöm, kivettek onnan valamit, ami nem oda való volt, s nem várhattunk tovább, akinek meg nem akarom, arra legyintek, "persze, kificamodott"..

Rendszerint egész nap térdig vagyok bekötve, amit a zuhanyzás idejére frissentartó fóliára, és leuklopasztra cserélek, de ez nem változtat azon a tényen, hogy inkább a hosszú ruhákat részesítem előnyben, mintsem a korábban jól kiválasztott csini mamirucikat, legalább jól takarnak.

Ha a terhelés miatt a másik lábam vizesedni kezd - volt az már vízzel töltött gumikesztyű is -, arra szép barna kompressziós harisnyát húzok, naná, hogy térdig, s ilyenkor csak akkor érzem jobban magam, ha a 30 fokban tapad rám a ruha, ami alatt két nem kicsi mellem között folyik a víz...

S valószínű, mire megszabadulok a kötéstől, akkora leszek, mint egy bálna, mert a hasam most is akkora, hogy sokan azt hiszik, jövő hónapban szülök..hát nem, még kettő vissza van!...ahhoz hogy kikeljek az ágyból, majd toronydaru kell, meg jön az ősz, valami zárt cipő is szükséges, amiből már most is két számmal nagyobbat kellett beszerezni. Hogy ezt hogy csináltam fogalmam sincs, de egyre jobban hasonlítok majd egy trampli, idomtalan kismamára, mintsem egy libbenőn járó vigyorgó pocakosra..

Ez van..

De hétfőn fotózás, s csak bízom benne, születnek olyan képek, melyekkel magam is elégedett leszek, amire majd azt mondom egy hónap múlva éppen alig mozogva; jól van Virág, azért valamit sikerült mégiscsak összehozni a tervezett álmokból..egyet biztos, s ez a Valaki most is ficánkol bennem, s valószínű jót rötyög a hülye anyján, vagy éppen azért rúgdos, hogy térjek már észre, sose voltam, sose leszek topmodell :)

Kaja

Tulajdonképpen semmit sem változtam e téren. A paradicsomos káposztát éppúgy utálom, mint eddig, s a spenótot sem eszem meg csak azért, mert babát várok.

Akkor kezdtem el sejteni, hogy megfoganhatott a bébi, mikor ki akartam tépni a hűtő ajtaját egy fagyi miatt. Mert az első gyermeknél is fagyis voltam, tök mindegy, hogy március volt..

Ezzel kapcsolatban most csak az a különbség, hogy nem ehetek orrba szájba fagyit, mert továbbra is számolgatni kell, meg figyelni - IR ugye -, legfeljebb nagy ritkán fér bele egy-egy "igazi", de inkább paleo vagy cukormentes. Ezekre meg ritkán fanyalodom..

Még kívánósnak sem mondhatom magam, leszámítva azt az egy esetet, mikor úgy keltem szombat reggel, "basszus, nekem most lángos kell!".

Szegény pára párom persze szedte össze magát, meg az alsógatyát, hogy magára rángatva szerezzen nekem egyet. Sajtos tejfölöset persze..egy nagyon kevés fokhagymával megkenve a szélén.

De aztán csak a teljes kiőrlésű croasannal volt kénytelen lehajtott fejjel hazakullogni, mert nem volt a környéken sehol.

Én pedig tök elfogadóan nem hisztiztem, konstatáltam a tényt, nincs, s maradt a hideg reggeli sonkával, zöldséggel. Igaz, másnap már konkrét tervvel álltam elő, irány Szentendre, meg a sikátor, nehogymá' ne egyek lángost csak azért, mert a környékünkön éppen nincs. Mert ha hegy nem megy, akko' Mohamed, ugye..

Be is toltam rendesen, s IR ide vagy oda, esküszöm olyan jól esett, hogy azóta is fáj rá a fogam..de csak ésszel!

Jut eszembe, volt egy másik alkalom is, az meg a halászlé esete volt KisVirággal. Pedig az is csak úgy tök természetesen tört rám, ami szerintem máskor is simán megesett velem annak idején, vagyis, hogy "halászlevet akarok!". Persze nem főzni, rendelni vagy venni, hanem a száz fokos melegben még ötven kilométert utazva egy piros-fehér kockás terítő mellett a lengedező fák hűsében bográcsból kikanalazni. Naná, hogy szekszárdi lévén gyufatésztával - ennyi belefér, úgy is kell a CH -, és természetesen belsőséggel.

De valahogy az sem jött össze, mert csúcsidőben érvén Velencére, nemhogy árnyék nem volt a teraszon, de még szabad lépcső sem, annyian voltak.

Ám Virág ott is erős volt és hősies, nem nyavajgott, elfogadta a tényt, hogy másik két restaurácia sem osztogatta teltház miatt nekem a jólétet, így beértem egy kisebbségi pecsenyével, ami igaz, kritikán aluli volt, de mit volt tenni, ennem kellett..ettem..

Valahogy érzetem én, ez a kívánós dolog nem akar nekem sehogy sem összejönni!

Mert ha éppen mégis úgy döntök, valamit márpedig most megkívánok, vagy nem elérhető, vagy számomra nem ehető.

Néha eljutok odaáig, hogy konkrétan magam örömére álljak neki sütni valami paleo vagy liszt és cukormentes "édességet", de tuti, hogy mire kész, nem kívánom..kétszer landolt a kukában ilyen sütemény, mert hetekig nem ettem meg, amiért valószínű Kata barátnőm a fejemet venné, mert azt megkapom, hogy neki meg nem sütök, ugye..

Pedig egy darabig nem is fogok, mert most éppen fél lábú vagyok..nesze neked  napocska, meg wellness, úszkálásról nem is beszélve, mert vagy négy hétig lábfejtől térdig vagyok bekötözve, két féle méretű fonallal 20 öltéssel összevarrva, amit az onkológián biztosítottak a biztosításom javára, s most már nem csak a bébi miatt sántikálok, ha éppen nyomja azt a bizonyos ideget a combomban, hanem egyértelműen látható, valódi okom van a bicegésre..

Viszont ez sokkal jobban megerősíti bennem azt a tényt, hogy nekem kijár a fájdalomdíj, vagy egy újabb lángos vagy egy halászlé formájában...

Lehet, hogy mégis kívánós vagyok?

...vagy csak éhes :)

Mindennek ellenére..

Elmondhatom, hogy boldog várandósságom van.

Annak idején, nem tudtam elképzelni, az milyen lehet..az állandó aggódás, óvatosság és félelem. Aztán meg, hogy egyáltalán lehet-e még?

Most egyszerűen felszabadult vagyok, elégedett, s szabályosan élvezem, mikor érzem, mocorog bennem..

Haláli jó fej, mert ha nagyon kell dolgoznom, békén hagy, nem rúgkapál bennem, s nem követeli a csak neki szóló beszédeimet, a hangokat. De azt hiszem, mivel pontosan tudja, úgy is megdícsérem, még pluszban jó fej! Legfeljebb a kaja miatt kezd forgolódni..

Mióta megvan a pocaktámasz, a hosszú napok - mert most valahogy minden nap hosszabbnak tűnik, hiába rövidülnek lassan - sem tűnnek annyira szörnyűnek. Estére így nem nehezedik el a hasam, s nem érzem már azt délben, hogy legszívesebben hanyatt vágnám magam. Mert máshogy ugye feküdni nem tudok.. Na jó, oldalt esetleg. A balon. Mert a jobb esetben valahogy épp úgy nyomódik egy ér, hogy attól orgazmusom nem lesz, az biztos!

Utálom a politikát, de most oldalt kell választanom. Ez pedig tehát rendszerint a bal vagy a hát.

Has.. hát igen, egyelőre álom marad, főleg, ha nem sikerül rábírni Nonót, hogy gyorsan, de biztosan normál úton érkezzen..mert valószínű, az amúgy is belül tele hegekkel díszített méhem miatt császár lesz..

A másik a láb. Egyelőre elmondhatom, hogy nem vízesedem. Talán az elmúlt néhány nagy meleg napban fordult elő, hogy a szandál szíja kissé kötözött sonkát csinált a bokámból, de ennyi. Viszont úgy tudnak fájni, hogy simán elviselnék egy egész napos lábmasszírt, talpmasszázzsal egybekötve. Szájenszfiksön!

Azzal a kérdéssel, amit naponta legalább négyszer nekem szegeznek, meg nem tudok mit kezdeni; hogy bírod ezt a meleget?

Fogalmam sincs mit kellene válaszolnom, mert valójában semmi bajom a meleggel, legfeljebb éppen annyi, amennyi ezeddig is volt; ha meleg van, izzad az ember, ragad..és meleg van..

A kajával egyelőre nincs gondom, nincsenek evési rohamaim, legfeljebb néha, de azokat még sikeresen leküzdöm önfegyelemmel. A diétát is szépen csinálom - csak néha bűnözöm, de azt is csak szigorúan kiváltással, ami meg is látszott a legutóbbi terhelésen: 4,8 - 4,9 - 4,8

Még a doki is megdicsért, bár szerinte az eddig felszedett 5 kiló soknak bizonyul..

A védőnőm szerint ez tök normális, a nődokim szerint meg semmi probléma vele, mert az irodalomban írt 8-10 az annyira minimális, hogy jobb ha inkább több. Én meg nem vagyok botsáska amúgy sem, tudjuk..

Azzal sem nagyon jutok előre, hogy valaki azt jegyzi meg; jé, mekkora már a hasad!! Vagy a másik meg; megszültél már vagy benne van még a pocakban?

A 21.hetet értem el a méretek alapján, de nem érzem magam sem malacnak, sem jól fejlett tehénnek, igaz, vannak ruhák, amiket jó mélyre kell tennem, mert az én méreteimnek már nem felelnek meg. S jobb is, ha nem próbálkozom magamra rángatni őket, mert akkor biztos fordul a kocka, s legszívesebben darabokra törném a földig érő tükröt, hiszen akkor biztos hogy malacnak látom magam, vagy legalább is egy jól fejlett tehénnek.

De mit csináljak, ha a pocak nő, elvégre ez a dolga, szépen gömbölyödik - Nonó már kemény fél kiló -, s a melleim is hatalmasak - nem mintha eddig kicsik lettek volna -, és hát híztam, na.. 

Éppen tegnap vettem magamnak két új melltartót, s esküszöm vigyorral az arcomon jöttem ki az üzletből, persze nem az otthagyott összeg miatt, hanem mert végre nem tartom kalodában őket többet..

A bugyikkal más a helyzet, mert vettem egy kismamásat is, csak éppen nem tudom hordani, mivel két lépésenként a bokám felé veszi az irányt, pedig jó méretet vettem..

Vagyis leszámítva ezeket az apró dolgokat, valójában semmi bajom..

Ha nem fájna a lábam, ha nem kellene kerülnöm az előszobai tükröt, s nem ennék néha 30 deka dinnye helyett egy kilót, vagy ha nem érezném néha nehéznek a pocakom, amivel most már lapjával kell közlekednem a szűkebb helyeken, s nem csúszna fehérneműm a bokámig, nem mondanám, hogy áldott állapotban vagyok..

Mindezek ellenére most inkább legszívesebben vízben úszkálnék, mondjuk egy hófehér homokos tengerparton, lebegnék, hogy pihe könnyűnek érezzem magam, de attól is tiltva vagyok, nehogy összeszedjek valamit..a naptól meg pláne!

De erősen elképzelem, s hiába szeretnék delfin lenni, jelenleg nem vagyok más, csak egy édibéni tengeri boci...