Rendszerint éjfél után ébredek, szépen kimegyek pisilni, mert abban biztos vagyok még félálomban is, hogy reggelig nem bírom ki, de aztán nem tudok visszaaludni.
Próbáltam megfigyelni, hogy amit olvastam több helyen, vagyis hogy azért álmatlanok a kismamák, mert tombol bennük a gyerek, rám is igaz.. Hát, nem. Az én Kincsem olyan édes deden alszik, hogy inkább azon kezdek aggódni, minden rendben van-e?
De aztán hamar rájövök, hogy igen, mert aztán Ő is mocorogni kezd, s legtöbb esetben csuklani :)
A napokat próbálom elviselni, de van, hogy szinte lefejelem az asztalt, főleg, ha az ebédet is megeszem. Képtelen vagyok olyankor gondolkodni, s rendszerint amit akkor mondanak, hamar gyorsan el is felejtem.
Persze, mivel a mozgás sem megy már olyan filigrán, mint egy hónapja, úgy ülök az éttermi széken, nyugodtan, alvásra készen, mint egy öreg anyó, aki otthonkában nézi a távozó, érkező falubelieket.
Ilyenkor megkérdik, fáradt vagyok-e.
Jót röhögök magamban, á, dehogy, aztán inkább elmondom, valójában most készülök a szülés utáni alvatlanságra, ne érjen olyan váratlanul, s mire oda jutok, tök jól bírjam majd!
De ha megjön az eszem, mert amúgy is felesleges bosszankodnom amiatt, hogy nem tudok dolgozni, s még egy kis noszogatást is kapok a kollégáktól, inkább hazahajtom magam a kocsival, s ledőlök az ágyba, megjegyzem, perceken belül édesdeden alszom én is..
Most ez a trendi, ez járja, meg hogy legalább három könyvet készítek az éjjeli szekrényt kiváltó polcos elemre, éppen melyiket lesz kedvem olvasni valamikor éjfél és három óra között, amikor meg már hiába kezdem számolni a bárányokat - ez is tök hülyeség, mert hogy is aludhatnék, ha helyette számolok?! -, úgy sem alszom el, vagy ha mégis, az óra jelezni kezd, már pedig nem alszol, mert kelni kell, kanyarog a kifli a vaj alatt, lenni kell, menni kell..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése