Akkor kezdtem el sejteni, hogy megfoganhatott a bébi, mikor ki akartam tépni a hűtő ajtaját egy fagyi miatt. Mert az első gyermeknél is fagyis voltam, tök mindegy, hogy március volt..
Ezzel kapcsolatban most csak az a különbség, hogy nem ehetek orrba szájba fagyit, mert továbbra is számolgatni kell, meg figyelni - IR ugye -, legfeljebb nagy ritkán fér bele egy-egy "igazi", de inkább paleo vagy cukormentes. Ezekre meg ritkán fanyalodom..
Még kívánósnak sem mondhatom magam, leszámítva azt az egy esetet, mikor úgy keltem szombat reggel, "basszus, nekem most lángos kell!".
Szegény pára párom persze szedte össze magát, meg az alsógatyát, hogy magára rángatva szerezzen nekem egyet. Sajtos tejfölöset persze..egy nagyon kevés fokhagymával megkenve a szélén.
De aztán csak a teljes kiőrlésű croasannal volt kénytelen lehajtott fejjel hazakullogni, mert nem volt a környéken sehol.
Én pedig tök elfogadóan nem hisztiztem, konstatáltam a tényt, nincs, s maradt a hideg reggeli sonkával, zöldséggel. Igaz, másnap már konkrét tervvel álltam elő, irány Szentendre, meg a sikátor, nehogymá' ne egyek lángost csak azért, mert a környékünkön éppen nincs. Mert ha hegy nem megy, akko' Mohamed, ugye..
Be is toltam rendesen, s IR ide vagy oda, esküszöm olyan jól esett, hogy azóta is fáj rá a fogam..de csak ésszel!
Jut eszembe, volt egy másik alkalom is, az meg a halászlé esete volt KisVirággal. Pedig az is csak úgy tök természetesen tört rám, ami szerintem máskor is simán megesett velem annak idején, vagyis, hogy "halászlevet akarok!". Persze nem főzni, rendelni vagy venni, hanem a száz fokos melegben még ötven kilométert utazva egy piros-fehér kockás terítő mellett a lengedező fák hűsében bográcsból kikanalazni. Naná, hogy szekszárdi lévén gyufatésztával - ennyi belefér, úgy is kell a CH -, és természetesen belsőséggel.
De valahogy az sem jött össze, mert csúcsidőben érvén Velencére, nemhogy árnyék nem volt a teraszon, de még szabad lépcső sem, annyian voltak.
Ám Virág ott is erős volt és hősies, nem nyavajgott, elfogadta a tényt, hogy másik két restaurácia sem osztogatta teltház miatt nekem a jólétet, így beértem egy kisebbségi pecsenyével, ami igaz, kritikán aluli volt, de mit volt tenni, ennem kellett..ettem..
Valahogy érzetem én, ez a kívánós dolog nem akar nekem sehogy sem összejönni!
Mert ha éppen mégis úgy döntök, valamit márpedig most megkívánok, vagy nem elérhető, vagy számomra nem ehető.
Néha eljutok odaáig, hogy konkrétan magam örömére álljak neki sütni valami paleo vagy liszt és cukormentes "édességet", de tuti, hogy mire kész, nem kívánom..kétszer landolt a kukában ilyen sütemény, mert hetekig nem ettem meg, amiért valószínű Kata barátnőm a fejemet venné, mert azt megkapom, hogy neki meg nem sütök, ugye..
Pedig egy darabig nem is fogok, mert most éppen fél lábú vagyok..nesze neked napocska, meg wellness, úszkálásról nem is beszélve, mert vagy négy hétig lábfejtől térdig vagyok bekötözve, két féle méretű fonallal 20 öltéssel összevarrva, amit az onkológián biztosítottak a biztosításom javára, s most már nem csak a bébi miatt sántikálok, ha éppen nyomja azt a bizonyos ideget a combomban, hanem egyértelműen látható, valódi okom van a bicegésre..
Viszont ez sokkal jobban megerősíti bennem azt a tényt, hogy nekem kijár a fájdalomdíj, vagy egy újabb lángos vagy egy halászlé formájában...
Lehet, hogy mégis kívánós vagyok?
...vagy csak éhes :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése