Benső hangok

Szóval, az van, hogy megkaptam őket.

Először kettővel indítottam, mármint a korábbiakhoz viszonyítva, aztán bent az első találkozásnál, ami természetesen egy mikroszkóp alatt történt, már háromról esett szó, majd mikor Motyogi közölte velem, miután én abszolút kiszolgáltatott helyzetben, igencsak szétfeszített lábakkal hevertem a pamlagnak nem éppen nevezhető alkalmatosságon, hogy ő még ennél is pofátlanabb, és legyen négy, már köpni nyelni nem tudtam.

Persze minek is vitatkoznék én bárkivel, meg valójában úgy voltam vele, már azt se bánom, ha ketten lesznek - itt a háromra nem is merek gondolni -, csak legyen már valaki újra odabent, aki lassan kifelé kopogtat!

Így pontosan úgy örültem annak a négy megtermékenyített, lézerrel megmetszett petesejtnek, mintha már arról biztosítottak volna, egy gyerek van a hasamban!

A beültetés után szépen lementem relaxba, nem engedtem hogy a mellettem fekvő leányzó, full negatív hozzáállásával romba döntse tervem, én pedig beszélgetni fogok "velük".

Mióta kezembe vettem a Lelki köldökzsinór című könyvet, tutira biztos vagyok benne, valóban létre hozható a bent és kint kapcsolata gondolati és belső síkon egyaránt.

Be is kapcsoltam a jó kis meditációs zenémet és mosolyogva - kívülről érett tejbetök -, merültem el gondolataimban. Néha azon vettem észre magam, szabályosan hallom, ahogy bent ficánkolnak, s nevetgélnek. Fura érzés volt komolyan, de ezt hallottam. Meg a pillangókat láttam, és a nyugodtságot éreztem.

Tegnap pedig, mikor megkérdeztem van-e ott bent valaki, elkezdett szúrkálódni a hasam. Ma ugyanott.

Tudom, ezen mások jót röhögnek, valószínű olyan mellékgondolatokat gyártva, hogy ez a nő nem normális, teljesen és végérvényesen elment az esze.. Piha! Szabad országban élünk, legalább is ezt hangoztatják, kérem, mindenki azt gondol, amit akar! Így volt és kész!!

S mivel egy jó pár belső hangom már a valóságban is tényként mutatkozott meg, most sem hagyom magam eltántorítani!

Igaz, ma már a sok kis kacagást nem hallottam, de valaminek ott bent csak kell lennie, ha visszaszúrtak! Ha más nem is szemtelenkedik, a gyógyszerek mellékhatásai mindenképpen hajlamosak erre!

Na, majd meglátjuk! :)

Mai mérleg

Harmadik lombik.

Harmadik a sorban.

Harmadik szúrásra véna.

Három tuti befutó petesejt.

2 még várat magára holnapig.

02.22-e van.

Tízmilliószoros nap.

És Telihold.

Kell ennél több? :)

Csipkerózsika

Érnek a tüszők. Kellőképpen érzem, mert ha éppen el is felejteném, a bennem levő nyolc, és a három legnagyobb lüktetése biztosan eszembe juttatja!

De most valahogy nem bánom! Sőt, élvezem!

A stimulációm alig tart 8 napig, ma este már a végső két lövést adom be magamnak. Magam sem gondoltam, ilyen szépen újra éledek Csipkerózsika álmomból, de az is biztos, nem a királyfi csókja volt a befutó.

Bevallom, elég nehezen viselem a mostani kúrát. A hasfalam úgy néz ki, mintha vasrudakkal jól megagyalták volna, kék-zöld. Pedig még azt se mondhatom, hogy nincs rutinom a szúrkálásban. Hányszor is csinálom már? Á, mindegy is..

Kissé püffedt is - két napos vizihulla legalább -, meg érzem, fel vagyok fújódva, akár egy luftballon..szerencsére nem gázosítok, legalább ezt megúszom!

Eltökélt szándékom, hogy most minden jól fog sikerülni, s ezügyben mindent meg is tettem és meg is teszek.

Most éppen egy új könyvet olvasok - éppen reggel pakoltam bele a másik négyet az éjjeli fiókjába, most ez a favorit.

Minden vágyam, hogy az első pillanattól különös szimbiózisban legyek a kis petémmel, így belemélyedtem a lelki köldökzsinór könyvecskébe! Nem kell hinnem abba, hogy tudjam, valóban létezik születés előtti kapcsolat anya és gyermeke között, én pedig ezt gyakorolni is szeretném.

Az első bennem fejlődő Kincsemet sosem fogom feledni, néha még most is felrémlik lecsukott szemeim előtt kis kalimpálása az ultrahangon, ahogy bukfencet vetett, vagy apró mozgásai bennem, s az a sárga kép, mely örökre megörökítette nekem mosolygó arcát..talán Vele nem beszélgettem annyit, bár emlékszem, néha észrevétlen mégis köszöntöttük egymást. Szerettem. Sokkal jobban, mint bárkit lehet, s idebent lelkem mélyén velem együtt őriz egy édes Titkot, mely örökkön a miénk marad..

Most szeretném visszahívni, bennem maradt foszlányait újra éleszteni, lelke hangjait ide csalogatni, s jobban vigyázni rá, mint bármi másra! Ő az én Csipekrózsikám, a én leszek az Ő királyfija..ketten nagyon jók leszünk együtt...

Az első injekció

Újrakezdtem.

Most éppen a következő lombik következik. 

A legutolsó akkupunktúrára is már tök izgatottan mentem. A Dokinő meg is jegyezte, már most ragyogok!

Ez utolsó alkalommal iszonyú erővel próbáltam koncentrálni, kikapcsolni. Néha eltévedt a gondolatom, de aztán eszembe jutott a "tengeri magnézium", meg hogy megnyugszom, nem fáj semmi. Nem is fájt, relax volt ezerrel.

Némelyik tű most egészen szúrt, próbáltam visszaszúrni, de több kevesebb sikerrel ő nyert.

Nem tudom, csak én vagyok-e így ezzel, de képtelen vagyok minden porcikámmal kikapcsolni, elaludni meg pláne! Rendszerint úgy negyed óra után alig várom, hogy nyíljon az ajtó, és megfordulhassak végre a másik oldalamra, aminek öröme megint csak vagy tíz percig tart, mert utána zsibbadni kezd a karom, vállam. A nyakam meg kifordul a helyéről, olyan természetellenes pózban kell feküdni. Esküszöm, aki így aludni tud, az vagy fakír vagy rohadt álmos! Nekem nem megy, pedig elvileg azt kellene, vagy legalábbis elmélyülten ringni valami szép gondolatban, mitomén mondjuk látni, ahogy ülök a mezőn magammal szemben és virágot szedve őrült elmélyülten mosolygok és beszélgetek a Mindenhatóval. Sosem sikerült ez sem.

Talán egyetlen egyszer gondolkodtam el azon, na most akkor belevetem magam a relaxáció mélységébe, szépen elalélok, és leendő gyermekemre gondolva, természetesen tele pozitív gondolatokkal fekszem, amíg fel nem ébresztenek. De pont akkor, mikor ezt tökéletesen elképzeltem és már eljutottam az elmélyült szemlehunyásig, a Dokinő a másik szobában elkezdett szögeket verni a falba..

Meg attól a zenétől is rosszul vagyok.

Értem én, hogy le kell menni alfába, nyugi kell, meg háre krisna (én ezt vettem ki a szövegből), de könyörgöm ettől az áááááá, ümmmmnm, hiiiiiiiiktől megőrülök!! S amikor azt kérdezi tőlem, szeretnék-e zenét, nem tudom, mit mondjak. Ha nem kérek, akkor minden neszt meghallok - múltkor is épp a szomszéd vagy bárki szídta a másik anyukáját, közben csapkodott, hogy éppen fát vágott vagy valakit vert, azt nem láttam kérem, de épp elég volt röhögés nélkül feküdni. Ha meg kérek, akkor egy idő után, főleg amikor az a pasis szám jön, és általában sosem úszom meg, minden perc ötször annyinak tűnik.

De azt mégse kérhetem, hogy rakjon már be egy Guns vagy éppen Hooligans számot! Pedig akkor legalább jól érezném magam!

Na, de most az utolsó alkalommal hősiesen végighallgattam, még dúdoltam magam is, s arra gondoltam, milyen szép az élet! Végre kezdhetnem a szurikat, újra lőhetem magam, akár egy narkós, nem érdekelnek sem a lila foltok, a hasfájás, meg a sok tűszúrás sem, de hamarosan eljön az a pillanat is, amikor újra visszakapom az esélyt. És én most nagyon pozitív vagyok, akár egy tuti terhességi teszt, megannyi girbe gurba vonal is kiegyenesedett, s néha magam is látom azt mellettem - valójában sokkal előbb is láttam már -, akit a "látó" is látott; egy kislányt.

Emlékszem, amikor ezt mondta, gyorsabb arrébb löktem magam a széken, hadd férjen el nyugodtan, nehogy lehessen nekem, de éppúgy látom magam előtt a majd visszatérő Angyalkámat, ahogy ő, láblógatva, kis fürtös hajával, mosolygörbékkel az arcán.

Nem tudom, akkor is itt van-e velem, mikor könnyeket hullatok, de most vége ennek is, mert mosolygok, felvértezve magam az újabb küzdelemre, akár egy amazon harcosnő!

Még vagy ötven injekciós tű van előttem, de ha ennyi kell ahhoz, hogy magukhoz térjenek fél évre elaltatott petefészkeim, ám legyen! Nem bánnám, ha még egy jó darabig mégse lenne mensim! Már egészen hozzá szoktam ehhez az állapothoz...

Nem normális

Reggel. Tükör.

- Te jó ég! - mondom magamnak magamra nézve - híztam??

Ráállok a mérlegre.

- Mi vaaaan?! - a számok ugyanannyit mutatnak, mint pár napja, ugyanannyit mit egy hete, pontosan azóta, mióta lefogytam a 10 kilót és mióta ugyannyit mutat. R-go, nem híztam.

Kövérnek látom magam. Megint, éppúgy, mint azelőtt, mielőtt fogytan volna. A nadrág kisebb, a bugyi is, a ruhák is. A has laposabb, a fenék formásabb, mégis azt hiszem szűk, hogy a hasam puffadt, és seggem van. Olyan jó nagy dagadék, ami nem fér el még a WC ülőkén sem kényelmesen.

Az agyam génhibás. Nem vitás. Bekódolta a korábbi gondolatokat, amik szépen most újra bekúsznak szemeim elé, mint egy filmszalag. Új program kell. Valami 186.2-es verzió, de az is lehet, a tizenkettedikre lenne inkább szükség..meg egy új gép, mert ez nem bírja a haladást, belassul, kiakad és lefagy. Garancia pedig már ohne! Negyven fölött???! Csak és kizárólag utángyártott alkatrész. Ennyi.

Hibás itt minden.

Vagy mi nők vagyunk alapban hülyék?

Lehet, akkor sem voltam már kövér? Most meg pláne?

Könyörgöm, normális vagyok?

Nem. Nem normális. Komplett idióta, aki a kor előrehaladtával egyre hülyébb lesz!

Szuper!

Nézem a tükröt. Benne magam.

Torz ez, nem vitás. Valaki idecsempészte a Vidámparkból kiselejtezettet! Igen, ez az! Megvan a megoldás :) mehetünk tovább!

Doki újra tervezve

Ma megyek dokihoz. Újra. Megint.

Illetve már itt ülök. Szépen, okosan várok.

Nincs bennem stressz, most tényleg nem kamuzok, legfeljebb csak izgulok kicsit.

Alapban is tök pozitív vagyok, egy ideje meg aztán pláne!

Diéta, mínusz tízen kiló, kisebb nadrágok. Akkupunktúra, meditációs lélek és agyfeltöltés. A szájfeltöltés most is elmaradt, minek az? Nő vagyok én, nem kacsa.. Hálázok, reggel és este tömöm magamba a pozitív gondolatokat, meg a "jó vagy, szép vagy, ügyes vagy, na és brilliáns elme" mondatokat. Lassan én is elhiszem..

Megint edzem, vizsgáim is letudtam, s belevetve magam a munkába, próbálok minden stresszes gondolatot kizárni agyamból.

Kicsit jó érzés, hogy nem csak én járok ugyanabban a cipőben...csizmában, bocsánat. Vagyunk itt egy páran, akik mosolyogva köszöntjük egymást, vagy felmerül bennünk, bennem legalább is, hogy már "láttalak itt máskor is".

Te örültél, te mosolyogtál, s igen te sírva jöttél ki abból a szobából, ahonnan nekem is ugyanúgy kellett volna, de valami fura oknál fogva, az én torkomon megakadt a gombóc. Hogy tartottam magam akkor vagy csak megszoktam a fájdalmat,  emlékszem, bevallom. Szerintem volt ez is, az is.

Te pedig már voltál itt, s ha jól emlékszem, akkor is a pöttyös ruhás leányzó kísért el, éppen ugyanígy, abba a szobába, ahol akkor is szolgáltatnod kellett családfád leendő darabjait.

Szék most sincs több, éppen ugyanúgy állni kell, de most látom, az egyik dokinak van szemüvege, korábban nem hordott ilyet..

Az akták, az enyém inkább kortörténet, messziről megismerem, ugyanúgy kerülnek be a szobába és ugyanúgy szólítanak, csak legfeljebb új asszisztensek.

Tehát sok minden nem változott.

Szerintem odabent sem. De ezt még nem tudom, csak ha szólítják a nevemet, csak ha levetkőzöm tök pucérra megint és egy szál paprírral szemérmem takarva lépek be az orvosi szobába.

Most megpróbálom legjobb oldalam mutatni, minden terén. Hátha az UH ezúttal zöld lámpát ad, s kezdődhet minden elölről, talán utoljára..

Szólítanak..