Most éppen a következő lombik következik.
A legutolsó akkupunktúrára is már tök izgatottan mentem. A Dokinő meg is jegyezte, már most ragyogok!
Ez utolsó alkalommal iszonyú erővel próbáltam koncentrálni, kikapcsolni. Néha eltévedt a gondolatom, de aztán eszembe jutott a "tengeri magnézium", meg hogy megnyugszom, nem fáj semmi. Nem is fájt, relax volt ezerrel.
Némelyik tű most egészen szúrt, próbáltam visszaszúrni, de több kevesebb sikerrel ő nyert.
Nem tudom, csak én vagyok-e így ezzel, de képtelen vagyok minden porcikámmal kikapcsolni, elaludni meg pláne! Rendszerint úgy negyed óra után alig várom, hogy nyíljon az ajtó, és megfordulhassak végre a másik oldalamra, aminek öröme megint csak vagy tíz percig tart, mert utána zsibbadni kezd a karom, vállam. A nyakam meg kifordul a helyéről, olyan természetellenes pózban kell feküdni. Esküszöm, aki így aludni tud, az vagy fakír vagy rohadt álmos! Nekem nem megy, pedig elvileg azt kellene, vagy legalábbis elmélyülten ringni valami szép gondolatban, mitomén mondjuk látni, ahogy ülök a mezőn magammal szemben és virágot szedve őrült elmélyülten mosolygok és beszélgetek a Mindenhatóval. Sosem sikerült ez sem.
Talán egyetlen egyszer gondolkodtam el azon, na most akkor belevetem magam a relaxáció mélységébe, szépen elalélok, és leendő gyermekemre gondolva, természetesen tele pozitív gondolatokkal fekszem, amíg fel nem ébresztenek. De pont akkor, mikor ezt tökéletesen elképzeltem és már eljutottam az elmélyült szemlehunyásig, a Dokinő a másik szobában elkezdett szögeket verni a falba..
Meg attól a zenétől is rosszul vagyok.
Értem én, hogy le kell menni alfába, nyugi kell, meg háre krisna (én ezt vettem ki a szövegből), de könyörgöm ettől az áááááá, ümmmmnm, hiiiiiiiiktől megőrülök!! S amikor azt kérdezi tőlem, szeretnék-e zenét, nem tudom, mit mondjak. Ha nem kérek, akkor minden neszt meghallok - múltkor is épp a szomszéd vagy bárki szídta a másik anyukáját, közben csapkodott, hogy éppen fát vágott vagy valakit vert, azt nem láttam kérem, de épp elég volt röhögés nélkül feküdni. Ha meg kérek, akkor egy idő után, főleg amikor az a pasis szám jön, és általában sosem úszom meg, minden perc ötször annyinak tűnik.
De azt mégse kérhetem, hogy rakjon már be egy Guns vagy éppen Hooligans számot! Pedig akkor legalább jól érezném magam!
Na, de most az utolsó alkalommal hősiesen végighallgattam, még dúdoltam magam is, s arra gondoltam, milyen szép az élet! Végre kezdhetnem a szurikat, újra lőhetem magam, akár egy narkós, nem érdekelnek sem a lila foltok, a hasfájás, meg a sok tűszúrás sem, de hamarosan eljön az a pillanat is, amikor újra visszakapom az esélyt. És én most nagyon pozitív vagyok, akár egy tuti terhességi teszt, megannyi girbe gurba vonal is kiegyenesedett, s néha magam is látom azt mellettem - valójában sokkal előbb is láttam már -, akit a "látó" is látott; egy kislányt.
Emlékszem, amikor ezt mondta, gyorsabb arrébb löktem magam a széken, hadd férjen el nyugodtan, nehogy lehessen nekem, de éppúgy látom magam előtt a majd visszatérő Angyalkámat, ahogy ő, láblógatva, kis fürtös hajával, mosolygörbékkel az arcán.
Nem tudom, akkor is itt van-e velem, mikor könnyeket hullatok, de most vége ennek is, mert mosolygok, felvértezve magam az újabb küzdelemre, akár egy amazon harcosnő!
Még vagy ötven injekciós tű van előttem, de ha ennyi kell ahhoz, hogy magukhoz térjenek fél évre elaltatott petefészkeim, ám legyen! Nem bánnám, ha még egy jó darabig mégse lenne mensim! Már egészen hozzá szoktam ehhez az állapothoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése