''''

2017. március 19., vasárnap

Nagykövet

Az van, hogy most nem menstruálok. Most "szoptatok", illetve teljes erő és mellbedobással fejek. Még mindig. Persze feladhattam volna, de most komolyan, én lennék akkor? Nem. Virág küzdő típus, még egyszer mondom, küzdő és nem mazoista! 
4,5 hónapja minden nap 5 alkalommal veszem elő a dupla pumpás pompás sárga bérelt gépet, és nekiesem - uram irgalmazz! - immár F-es méretű melleimnek, hogy kiszívjam belőlük a gyermek napi menüjét! Lelkesen teszem, félre ne értessék, még akkor is, ha fárasztó, főleg éjjel, ha fájdalmas, ha unalmas, s legfőképpen időigényes..
De hogy ettől vagy mástól, de egyelőre nem menstruálok. Nincs havi vérzés, s ami a legfontosabb, nincs fájdalom.
Szerencsére jó régen volt..
Talán azért is vagyok ilyen lelkes, mert kicsit para van, hogy megint fájni fog, vagy inkább, hogy az endo megint visszajön..
Eszembe jutott az is korábban, ha eljön az ideje, inkább kivetetem a petefészkeimet, csak ne..de most màr tudom, ez sem megoldás. Mert ennek a betegségnek a sejtjei éppúgy terjednek, mint a rák, s éppoly gyorsan. Felkúsznak, átterjednek olyan szervekre is, melyek édes messze vannak a petefészektől, a méhtől..
Igen, egyre többet foglalkoztat ez a téma, mert nem vagyok beszari, de ettől az izétől mégis tartok. Gyűlölöm az endometriózissal járó fájdalmat, tehetetlenséget, depressziót, élhetetlen létet! Gyűlölöm a vele járó sírást, kilátástalanságot, a sok gyógyszert és az újabb reménytelen reményt, hogy vége lesz..
Ez így kevésnek tűnhet, pedig így összességében baromi nehéz dolog. De persze ezt csak az tudja, aki átélte már. De aki még nem élte át, annak bizony nem kívánom, hogy így is legyen..

Vannak orvosok. Sajnos még nagyon kevesen, akik akarnak segíteni, próbálnak és talán tudnak is. Azon vannak, hogy megszabadítsanak, hogy élhetővé tegyék a hétköznapokat, de legfőképpen megértenek. Pedig pasiból vannak! De ők nem titulálnak hisztis picsának, nem röhögnek a hátunk mögött, hogy "na, mivan megvan??", s nem is igazán betegként tekintenek ránk, hanem amolyan partnernek, akivel együtt akarják megoldani ezt a betegséget!
Az én orvosom ilyen..merem állítani, hogy azon az úton van, hogy az Ő neve is azon pár név között szerepeljen, akik megmentői a női nemnek, akik azon vannak, hogy feloldjanak minket az endometriózis fájdalmas, gyilkos, fojtogató ölelése alól..
Mert az én orvosom ilyen. S neki köszönhetem, hogy megszabadultam a napi rutinként jelentkező fájdalomtól, attól a rettegéstől, hogy csak ez marad s nem lehet gyermekem..neki köszönhetem, hogy nem így lett, mert van. S mindazért, amit értem, amit eddig másokért tett, idén jelöltem Az endometriózis Nagykövete címre.
Hiszem és tudom, hogy másokat is megszabadít, másokat is felszabadít ettől, a nyugodtan mondhatom, kíntól!
Bízom benne, díjat nyer. S ha mégsem, úgy vélem, több száz nő tudja már, az én orvosom bizony segített nekik, s megannyi máson segíteni fog!

"2016.november 4, 11 óra 44 perc.

Sosem felejtem el az arcát, a széles mosolyát, ahogy felemeliés elénk tartja a lila, síró kis jövevényt: Itt vaaaanMegvaaaan! - ujjongta vidáman, őszintén és boldogan. Én pedig sírtam. Mert abban a pillanatban tudtam, minden fájdalom, minden kín, minden szenvedés megérte!
Megküzdöttünk. Ő is velünk együtt, azt hiszem! Akarta nagyon, épp úgy, ahogy magam is, s még ott a kórházban, a búcsú pillanatában megbeszéltük, ez kicsit az ő fia is..."




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése