''''

2017. január 14., szombat

Varázsszőnyeg

Szerencsés voltam, mert úgy nőhettem fel, hogy tele vagyok gyönyörű emlékekkel. Olyanokkal, melyek mondjuk mesékhez, könyvekhez kötnek.
Nagyapám, ki később egy könyvtár nevét is kapta, nyugdíjas korában könyvtáros lett. Én pedig vele járhattam minden nap abba a csoda birodalomba, ahol mesék születtek ujjai, hangjai alatt. Az én birodalmam is volt. És borzasztóan hittem a mesékben. A tündérekben, koboldokban, a mesék igazságában. Elképzeltem, hogy királylány vagyok, hogy hosszú hajam van, el, hogy a békák beszélnek, s a virágok csak nekem nyílnak. A kertben lévő mézédes körtének varázserőt tulajdonítottam, s szenttül hittem, a fák, bokrok alatt létrehozott titkos kertemet csak én látom. Hittem a varázslatban, a csodákban, s abban is, hogy van repülőszőnyeg. Abban pedig pláne, hogy nagyapámék perzsamintás szőnyege az egyik közülük..

Amikor terhes lettem, biztos voltam benne, megtaláljuk a hangot majd gyermekemmel, s én kivételes képességgel bírok majd azirányba, hogy egyszerűen altassam el.
Mondjuk az elején ezzel semmi gond nem volt, hiszen Nonóka úgy aludt, mint a bunda, egészen 1-2 órán át, így rendszerint más anyukákhoz hasonlóan én is három naponta zombiként közlekedtem a lakásban, a beszédem is akadozott, minden mondatnak kétszer futottam neki, olybá' tűnhettem, mintha legalább egy fél üveg páleszt benyomtam volna.. szerintem egész életemben, ami már igencsak nem kevés éveim számát jelenti, nem ittam összesen ennyit..

Aztán kezdett javulni a helyzet, főleg mikor egészen két éjszakán át csak kétszer kelt fel éjszaka - mintha jó fej akart volna lenni, s tudta mikor kell fejnem. El is bíztam magam, aminek meglett az eredménye, elkezdődött egy új korszak - szerintem ez csak etetés volt a részéről -, azaz az esti fürdetés (nem mintha napközben fürdettük volna) és etetés után amolyan szeánszként rákezdett a nyüszögésre, aztán a sírásra, amiből később üvöltés lett, végül visítás, majd' 40-50 percig, mikor is hatástalannak bizonyult minden leírt, tudományos technika, ami éneklésben, ölelésben, suttogásban, ringatásban, karban sétában, simogatásban merült ki, s mindezekben én is kimerültem..próbáltam a "tigris" fogást, a hordozókendőt, a masszírozást, de hasztalan volt..

Aztán egyik ilyen sírós altatás közben, hogy ne kapjak idegbajt, bedobtam a kérdést a mélyvízbe, az arra hivatott fészbuk csoportba! Jöttek is az ötletek, éppen azok, melyek egyáltalán nem hatottak, lelkesen lájkoltam és kezdtem megnyugodni, hogy ez így marad minimum 3 hétig, de az is lehet, három hónapig..
Aztán egyszercsak még egy annó Terézanyus Anyukától jött az ötlet, hogy ide bizony fehér zaj kell!
Bevallom, azt is próbáltam, valamikor friss császáros koromban, de akkor a gyermek legalább úgy üvöltött, mint most, ha nem jobban..

Aztán addig addig tépázta lelkem és fülem az én Drágám, hogy beadtam a derekam.
Porszívóztunk. Este kilenckor. Varázslat volt ez kérem! Bejött. A gyermek két percen belül elhallgatott, 20 perc múlva békésen aludt egészen negyed háromig!

S ha már a modern világban tengetjük életünk, akkor vegyük is hasznát az okosnak, így letöltöttem egy alkalmazást, mely menüjéből bizony még válogathatunk is; eső essen, tenger zúgjon, mossunk, autózzunk vagy éppen tavaszi madárcsicsergésre szenderedjünk.
Válogatunk. S a mi varázsszőnyegünk így repít álomországba, vagyis most esténként vagy hajat szárítunk, vagy porszívózunk, de egy biztos; végre nem sírunk :)


1 megjegyzés:

  1. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatait. A nézők számára nem ismerem a helyzeteteket, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphat a függőség megszüntetéséhez. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés