Vagyis még egyben vagyok, bennem a Kicsivel, aki már nem is olyan kicsi, mert elérte a 3kg-ot! A hely persze kisebb, nem csak ránézésre látszik, hanem érzem is, mert már minden mozgás erőteljes és látványos.
Mondjuk beszédem lassan amolyan "Királyi", mert dadogok sokszor a sok levegővétel miatt, ugyanis azt nem kapok...úgy lihegek, mintha lefutottam volna a fél maratont..hozzáteszem, sokszor úgy is érzem magam..
A mozgásom minden nőies ruha ellenére is igencsak medvés, lassan bedülöngélek minden sarokba, mintha málnás lenne, de egy biztos, szilárd, kitámasztott tárgyak, falak közelében sokkal biztonságosabban érzem magam..van mire támaszkodnom.
Az egyre gyakoribb jóslófájások miatt inkább elheveredek, s ha bent csak az ülőmunkáig sztahanovizálom is magam, délre szabályosan bebólintom az asztal lapját, az otthoni ebéd után pedig simán bealszom.
A kétnaponta esedékes CTG-nek szerencsére vége, a vérnyomásom a gyógyszerek hatására helyre állt, a libidómnak meg tök mindegy, mert a szexre még csak gondolni sem lehet, hozzáteszem, túl sok ingerenciám nincs is hozzá, mivel leülni is alig tudok, nem hogy aerobikozzak a takaró alatt.
Nagy a csend, ezt mondják, pedig élek, virulok, és az az igazság, hogy még mindig jól érzem magam, s minden "negatív" mellékhatás ellenére hálás vagyok minden percért, amit a Kincsem által megélhetek! Továbbra sem értem, minek kellene fájnia, miből kellene, hogy elegem legyen, s legfőképpen mitől kellene, hogy féljek..? Lehet én vagyok hülye, de az az igazság, a szülés minden mozdulatát várom, s meg akarom élni azt is, amiről más hallani sem akar..
Igen, azt hiszem PszichoÁgica fogalmazott a legjobban, olyan vagyok, mint egy tizenéves csacsogó kislány, aki csodálkozó, kiváncsi szemekkel tekint a világra, s annak minden pillanatát úgy éli meg, mintha a legszebb dolog lenne a világon..
Dehát nem az??! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése