Elment

Ma egy rövid bejegyzés várt az "endo klub" falán..meghalt, elment..

Életerős volt, vidám. Fiatal.

Nem a ràk vitte el, nem agyvérzés vagy szívroham. De úgy néz ki, az endometriózis már ölni is képes...

Ez a betegség, amit oly sokan kinevetnek, semmibe vesznek, "női hiszti" mondják..ez amiben oly sokan, s egyre többen szenvedünk..

Nekem is volt, nem egyszer. Csúnya és alattomos. S nem tudom, vissza jön-e még? Ha igen, hol tenyészik el bennem, hova kúszik fel?

Neki a tüdejében volt..37 éves volt, s még nem volt gyermeke..

Nekem van.

Itt alszik mellettem. Nézem, s oly sokszor önt el a boldog elégedettség; megérte a küzdelem!

Nézem, és arra gondolok, előttünk az élet, előttünk a kettőnk közös világa, s hogy mindent meg akarok Neki mutatni. Mutatni úgy, ahogy én látom!

Meg sem fordult a fejemben, hogy a rák majd visszajön, s megtiltja ezt. Még akkor sem, mikor terhességem közepén újra találkoztam vele. De elment, eloldalgott, akár egy sunnyogó tolvaj.

S most itt van ez az átkozott "női hiszti",  ami már nem csupán csak fájdalmat, élhetetlen létet, nem csak meddőséget, kilátástalanságot ad, hanem magában rejti a lehetőséget, a halált. Ez a betegség, melyet oly sokan kinevetnek. S talán ő azzal csak rá akar kontrázni, hogy átkúszik a belekbe, megtapad a gyomorban, felmászik a szegycsontra, a torokra, szinte fojtogat, beletelepszik a tüdőbe, elvéve a levegőt, magát az életet. Mintha meg akarná mutatni, ő igenis valaki és tessék komolyan venni, mert már nem csak bàntani tud, de ölni is.

Valójában gyógyíthatatlan. Hiába műtét, terápia, hiába életmódváltás, kezelés.

Remisszióban van. Legfeljebb így tutulálhatjuk ezt is.

A rák nem fájt. Nem is tudtam, bennem van. Az endo igen. Majd beledöglöttem néha, emlékszem. S arra is, hogy tartottam tőle, visszajön majd egyszer. Mint ahogy most is eszembe jut, nem egyszer. Tudom, hogy fájni fog. S azt is, hiába vetetem ki petefészkem, méhen, hiába csonkíttatom meg nőiességem, semmit sem ér..

Fiatal volt, életerős. 37 éves. És Szilviának hívták.

A csoportban egymást támogattuk. Most már Ő vigyáz ránk.

Alvás helyett

Van, hogy tök fitt vagyok. Esküszöm, mèg a tükörben is ki vagyok békülve magammal, igaz, ruhában - mondjuk dupla stólában sokkal jobban.

Valószínű ilyenkor kipihent vagyok, vagy legalább annak illúziója megvan.

Nem vagyok egy normális anya, értem ez alatt, hogy szokványos, általános, olyan mint a többség, akinek "nincs más dolga", mint gyermekével lenni, isz szoptatni, ha a gyermek alszik, aludni, s nincs bejárónőm sem - bár, gondolkodom rajta -, aki elmosogat, kitakarít, kivasal, elpakol, aki helyettem megfürdik, elmegy pisilni, vagy ne adj isten..

Tudom, ez az én hülyeségem, de nem bírom elviselni, ha áll a mosogató, ha sok a vasalni való, ha macinaciban feszítek - igaz, nincs is -, ha tejszagú pólóban rohangálok. Elvégre bármikor jöhet bárki. Még akkor is, ha valójában sosem nyitja rám senki az ajtót este hatig, legfeljebb a futár, Dani, mert már névről ismerem, szóval legfeljebb vele társalgok, meg ha kiteszem a lábam, akkor nyitom rá èn az ajtót másokra.

Nem a hétköznapi fajtából való vagyok, aki klubokba jár társalogni, vagy az utcán tolja a babakocsit egy másik anyukával. Stabilan önkizsákmányoló vagyok, vagyis vállalkozó, s ebből fakadóan állandó mozgásban.

Könyvelni kell, meg igazgatni, meg néha nem csak itthon dolgozni, hanem a műhelyben is. Elvégezni a rendeléseket, a papírmunkát, s újra tanulni. Mert az iskolát be kell fejezni. Ja igen, meg fejni, mert amíg tej van, addig a gyerek azt eszi. Rohadt fárasztó ez is, meg mind a többi.

De néha Dani jön, megkérdi hogy vagyok. Én is, nem csak a gyermek! Olyankor ő is megjegyzi, miért nem alszom..nem is tudom..talán mert el kell mosogatni, ki kell vasalni, valamit enni is kell - igen, már megint 11 múlt, aztán ott a bevallás, a két PR dolgozat, s közben le kellene adni a metrót. Mert ha Nonó alszik, akkor tudok tenni, ha fent van, etetem, játszunk, énekelünk, mosolygunk, s néha sírunk. Aztán ha végre alszik megint, akkor fertőtlenítek, elpakolok, elintézem az utalást, kiteregetek, eszem valamit - ja, igen már négy óra, és megint fejek.

De miközben fejek, válaszolok a levelekre, üzenetekre, megnézem mit csinálhatok vagy éppen mit csinálok rosszul az egyes fészbúkos csoportok szerint, aztán persze jobbára tojok a véleményekre, és elolvasom a napi híreket. Ez az idő is jó valamire..alvás helyett mindenképpen.

Aztán jön Dani. Megjegyzi, most màr tényleg aludni kellene, én meg jót röhögök, tudván, szarul nézek ki, de aztán meghallom a mosógép csilingelését, ő bemutat a szobába, "lejárt?", "aha" mondom mosolyogva, ő pedig tudja, mennie kell, nekem meg teregetni, naná hogy alvás helyett :)