''''

2017. május 25., csütörtök

Mellesleg

Ezer éve. Na, jó nem, csak lassan két hónapja..
Közben meg elkezdtem a Gyerünk anyukám 2.0-t, még mindig heti 2 Kanga, persze Nonóval, hiszen kell a közös program nem csak a szőnyegen, ugyanennyi Speed - egyre jobban megy tényleg! még próbáltam is lekenyerezni az edzőm egy mentes epres tortával, hátha kevésbbé kínoz, de az az igazság nem hatotta meg..míg édesen nevetgél Nonóval, addig mosolyogva ráhúz egy kicsit, már esküszöm arra is képes, hogy a szemével tekerje azt a szart...de ezek mellett lelkesen eszem a Bocsi Vikit, és fejlődünk. Mindketten.
Nonóm fél éves lett, kúszik a Drágám, fel is ült már, igaz, néha instabil és bedől nem csak a málnásba, hanem a konzolasztal két lába közé, na, abból lett az első sebe a fején, de katona dolog, a VUK dala gyorsan segített lefolytatni a krokodil könnyeket. Két fogacska kint, esszük a gyümölcsöt, zöldséget, pudingot, kekszet, és persze a kiflivéget, ami legfeljebb csak arra jó, hogy jól összemorzsázunk mindent.
Zsebporszívót nem árulnak...?
Rohan az idő. Rólam pedig leolvadt 8 kg, sok-sok mínusz centi, de valahogy mégsem érzem magam jobban.. most éppen az undor meg a hányás határán vagyok, minek tagadjam, s hiába kerültem közelebbi barátságba a tükörrel - egyre többször maradok előtte egy percen túl! -, valahogy sehogy sem jó semmi sem :(
Miután megannyi dolgot letudtam magam mögött, bizony elhatároztam, az utolsó vizsgámat elhalasztom, s inkább ezt a négy napot a pihenésnek szentelem, mert egyszerűen elegem van, s mert nekem ez a négy nap lesz a nyaralás. Azt pedig, hiába eminens diák révén, nem vagyok hajlandó tanulással tölteni..
Igaz, napra nem mehetek, szigorú orvosi javaslatra, meg hát ugye elkerülve a sugárkezelés lehetőségét, mint megoldást, maradt a fedett wellness..
Ezzel még nincs is semmi baj, hiszen van tűréshatárom, fegyelmem meg végképp, a baj itt a fürdőruha vásárlással van/volt.
A régiek közül, itt főleg a kismamás tankinikre gondolok, mert a bikini szezon nekem még fényévekre van, egyik sem jó. Mellben legalább is..
Hiába nem szoptatok már, mert nincs miből, mellem az bizony van, csessze meg, nem is kicsi..azt hiszem, erre mondják, hogy "hű ba..d meg" kategória..ha feltűzöm a hajam, határozottan egyenként nagyobbak, mint a fejem..s nem is értem, mert már nem az F kategóriát taposom, hogy ennek ellenére miért olyan bődületesen nagy, hogy nem találok rá egy normális fürdőruhát.. ami jó lentebb, s az a negyvenes méretbe egészen jól belepasszol, az felül nem hogy kibuggyan, de szó szerint kifolyik...ami fentebb jó, az legalább a 46-os méret, az meg lent lötyög. De hogy a wellnesst ne dobjam kukába ilyen piszlicsári ügy miatt, kénytelen voltam a nagymama osztályon válogatni...
Mondanom sem kell, elég szarul érzem magam. Próbálom élvezni az árnyékot, a fiamat, meg a hűs jeges kávét, de néha arra gondolok, ideje elkezdeni spórolni egy jó dokira, aki szépen visszaadja nekem az eredeti méreteimet majd, ha nem vesz visszább ez a két mocsok idefent! ...megnyugtatna valaki, hogy ez nem marad igy???!!!
Na, megyek, magamra rántom a jó vaskos fürdőköpenyt, s inkább lubickolok egyet Nonóval, aki úgy élvezi a pancsit, mint én annak idején..azt hiszem, ki sem lehet majd Őt szedni a vízből, a remegő lila szája és szétázott bőre ellenére sem.. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése