Kapcsolat

Amikor először voltam az anya-magzat kapcsolatanalízisen, abszolút be voltam tojva. Na, nem a félelemtől, inkább attól, hogy a fenébe fogok lemenni relaxba, pláne mikor folyamatosan beszélnek hozzám?

Meglepő módon sikerült. Talán nagyon is akartam Nonóval - akkor még Lilivel - kapcsolatba kerülni. Fogalmam sem volt, ez az egész hogy történik, mit fogok érezni vagy látni. Abszurd volt és szürreális.

Ma már természetes.

S a héten először önállóan is elbeszélgettem a kisfiammal..

Történt, hogy magzati szívultrahangra kellett mennem. Iszonyúan vártam, mert tudtam, láthatom végre sárgában is megint.

Az asszisztens egy vékony, beesett arcú nő volt. Úgy mért végig, mintha ellenfele lettem volna bármiben is.

A doktornő a székben ült, majd felállt, kezet fogott velem és leültetett a székbe.

Aztán rám néztek mind a ketten, majd nekem szegezte a kérdést:

- Na, akkor miért is vagyunk itt?

Pislogtam, mint kismacska a kosarában, s fogalmam sem volt, mit is kellene mondanom. Egy pillanatra körbe néztem; ágy papírral, gömbfej, zselé, monitor, tehát ultrahangon vagyok..

- Talán szívultrahangra jöttem? - tettem fel kissé bátortalanul a saját kérdésem.

- Nem ezt kérdeztem. Hanem azt, miért van itt? - nézett rám szigorúan, az asszisztens meg úgy vigyorgott, mintha megfogott volna.

Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, s lassan visszamentem az időben, mintha érettségiznék, feszengtem a fotelban.

- Ne haragudjon, nem értem, mit vár tőlem? Jöttem ultrahangra, mert a 20.hetet kezdtem, s mert elvileg megnézik a kisfiam szívét, ami most valószínű hasonlóan izgatottan ver, mint az enyém is. Ha jól tudom, az én koromban kötelező, de amúgy sem árt. Vagy nem jó helyen vagyok? - néztem rá nagy szemekkel, s érzetem, hogy lassan kezd felmenni az amúgy alacsony vérnyomásom.

- Na, látja! Azért van itt, mert már negyven éves, nem éppen fiatal! De a mai világban amúgy minden fent van az interneten!

Remek! Ez elvileg a papíromon is ott áll a korom, de ha jól megnézem magukat, ön kimondottan szarul fest, a szőke haj igencsak öregíti, az asszisztense meg, már megbocsásson, egy igazi botsáska, akinek inkább ráncfelvarrásra lenne szüksége, hogy legalább mosolyogni tudjon..a netet ismerem, okostelefonom is van, s bár öreg vagyok, mint a föld, azért tudom használni..

Majd ruha fel, asztalra rá, egy rakat zselé a hasamra - tíz kismamának is elég lenne -, és a gömbfej, ami szinte beleépült a hasamba, úgy nyomta ez a szerencsétlen.

Próbáltam kivenni Nonókámat, de épp csak egy pillanatra láttam buksiját és édes hasát, aztán megint csak a szívét, ahogy lüktet. 

De állítólag sehogy sem volt jó, mert a dokinő nem látta mégsem azt, amit kellett volna. Csattogott, ciccegett és közben már úgy nyomta a fejet a hasamba, hogy kimondottan fájt.

- Hát ez így nem lesz jó kismama, mert nem tudom megnézni a baba szívét, ugyanis odateszi a kezét a mellkasára!

Aztán forduljak jobbra, inkább balra, majd vissza. Köhögjek, nevessek, nem jó.

- Valamit csinálni kellene, mert így nem haladunk - mondta nekem ingerülten.

És mégis mit csináljak? Állítsam sarokba, vagy üssek a fenekére? Barom!

Aztán észrevettem, hogy az én kezem is a mellkasomon nyugszik, éppen ugyanúgy, ahogy a Kincsemnek is.

- Kérhetnék pár percet és egy kis csendet? - kérdeztem.

- Hát, most ne aludjunk, ha lehet.

- Csak beszélni szeretnék vele. Pár perc az egész.

Láttam, úgy néz rám, mintha meghülyültem volna. Az asszisztens pedig egyszerűen röhögött.

- Jjjjó - nyomatékosította flegmán - addig adminisztrálunk..

Magamra maradtam, persze csak gondolatban. A tenyerem a zselés hasamra tettem, s belülről beszélni kezdtem Nonóhoz:

- Figyelj Kicsim, most fontos, hogy okos legyél! Nem szereted az ultrahangot, s hidd el, nekem se jó, hogy így nyomják a hasamra, de hogy mielőbb szabaduljunk, muszáj elvenned a kis kezed, hogy ez az átkozott zsémbes vénasszony lássa a dobogó kis szíved! Érted?

- Na, akkor kezdjük, mert várnak ránk! - ült oda újra a dokinő, majd rámnyomott még egy rakat zselét - még mindig ott van a keze! Úgy látszik, nem hallotta - és nevettek.

- Kérlek Nono! Utálod, tudom, hidd el, én is! Unszimpatikus, randa és úgy se látjuk többet! Légy okos és mehetünk uzsizni! - kértem magamban, közben nézve Őt a monitoron.

S mintha hallotta volna, elvette a kis mancsát a szíve elől, a doktornő meg úgy őrült, hogy gyorsan rögzítette is, amit kellett. Közben diktált, majd megállapította, a Kincsem újra takarásba helyezkedett, s el is fordult.

Majd kaptam egy rakat törlőkendőt, s miközben törölgettem magam, hallottam a kérdést, "mi is ez a hülyeség, amit csináltam", s láttam, hogy az asszisztens újra végigmér. Nem tudtam eldönteni, sajnálja-e a bennem fejlődő gyermeket a bolond anyja miatt, irigyel, hogy Anya vagyok, vagy leszbi a csaj..

A dokinő meg nézett rám kérdőn, miközben kezembe nyomta a proform számlát, de kedvem nem volt elmagyarázni, csak annyit mondtam; kapcsolatanalízis.

- Vagyis? - kérdezi, de a telefonom tilingelni kezdett; "uzsonna", s a gyermek bennem érezhetően kalimpálni "Anya, megígérted!"

Ránéztem az asszisztensre, aki elkapta a tekintetét, majd a doktornőre, megköszönve a vizsgálatot:

- Ahogy mondtam. De amúgy minden fent van az interneten! Viszontlátásra!

Azzal kiléptem a teremből, majd elővettem az uzsonnámat, s mérgemben egy pereccel többet nyomtam be, mint amúgy "szabadott" volna, megsimítottam a pocakom és tudva, semmi rosszat nem tudtak mondani az én csemetémre, indultam rendezni a számlát..

Őszintén (2.)

Cseng a telefon.

Ismeretlen számos szám, rohanok hátra a kis műhelybe, végül is vártam, hogy a klinikáról hívjanak..

A kedves női hang közli velem, minden rendben, az eredményeim jók, semmi para, pánik meg pláne, mert minden beállított szűrő negatív. Ja, és kisfiút várok..

- Tényleg? - kérdezem vissza, s hallom kissé máris elszégyelt hangom, miért is vártam én mást? Próbálom palástolni első döbbenetem, pedig valljuk be, tudtam én, ott a lábak között bizony kuki van. De valamiért mégis reménykedtem..

Mosolygok, közben mondom, tudom, tudom, s fura ez az érzés, mert le akarom tenni a telefont, hogy feldolgozzam az első döbbenetet, mondjuk egy jól kiadott sírással; mi lesz most Lilivel?

Annyira akartam egy kislányt, annyira vágytam egy tündéri mosolyra, s hogy úgy szerethetem majd, ahogy engem Anyumnak sosem sikerült..

Őszinte leszek, lányt akartam..

Aztán, hogy nem lehetek hálátlan, hiszen annyi szenvedés, fájdalom és várakozás után mégis sikerült, s most minden rendben, szépen fejlődünk, én sem vagyok még tehén, és a rosszulléteket is megúsztam, tulajdonképpen gyönyörű várandósságom van!

Majd felhívom feltérképezve a kis család nagyját, de mindenki örül, boldog, s próbálom magam is meggyőzni, úgy sem tehetek semmit, meg hát sejtettem is.

A fejemben kavarognak a nevek. Hogy fogják hívni? Fiúnevet még nem találtunk, nem is kerestünk? Mit fog szólni a párom, lesz-e még hol aludnom, vagy kiteszik a szűröm a lakásból? :)

Aztán eszembe jutnak a copfok, hogy nem fogom én fonni a kis hajat, és a sok fodros szoknyából sem lesz semmi, s a sámlit sem látom már olyan tisztán, amin ott áll a kiscsaj mellettem, s kis kezeivel szaggatja a pogácsát, miközben tiszta liszt a kis pofikája..

Aztán, hogy tulajdonképpen van is már egy lányom, igaz, fogadott, de szeretni való, s aki szeretni fogja majd az én kisfiam is, elviszi játszani, altatja, ha éppen altatni kell, vagy éppen megeteti. Hogy majd testvéreivel, hiába "felek", egészen szépen fognak eljátszani a közös nyaraláson, vagy csak úgy létezni a hétköznapokon..

A pillanatnyi szégyenérzetem is elmúlik, mert teljes szívvel gondolok az én kis Kincsemre idebent, aki igazi kis vagány legény lesz a gáton, majd meglátom a kis kék zoknit, ami a hálóban lóg, s rájövök olyan édes! Hogy majd jól bezselézem a kis frizurát, ami tüsi lesz és szőke, a nadrág kantáros, a napszemcsi vagány, a póló meg úgy is focis. Hogy majd jókat rollerezünk, s én jól békén leszek hagyva, nyugi lesz, meg relax, mert Apa a fiával elmegy focimeccsre, s addig én nyugodtan kifesthetem a körmöm, beszáríthatom a hajam! S azért a varrógépet sem kell eltenni nagyon mélyre, mert a takaró legfeljebb nem rózsaszín lesz, hanem kék, a póló sem gyöngyös, hanem csíkos, és különben is, lesz egy okos, nagy fiam, aki kezdettől fogva engem fog imádni, ő lesz szerelmes belém, s öreg koromra is lesz, aki "behozza a kútról a vizet"!

Na, hát szóval az van, hogy végül fiam lesz...

S én már most szeretem, nagyon szeretem, és igen, alig várom, hogy itt óbégasson nekem, én pedig énekelhessem neki halkan, csitítón, altatón, hogy "boldog vagyok végtelenül, nem vagyok többé már egyedül! Itt vagy nekem védelemül, csak Téged nézlek szüntelenül.."