Kilenc

Na, ma már kicsit nehezebben ment a felkelés. Tudom, hülyén hangzik, de egyszerűen imádom, mikor alig tudok lábra állni, s minden mozdulatot megszenvedek az izomláztól! Rendesen röhögni tudok saját magamon..ha a zuhanykabint akarom kinyitni, ahhoz is külön tervet kell készíteni fejben, arról nem is beszélve, ha leesik a tusfürdő a kezemből. Leesett.

Ha már kicsit bejáratódom, akkor nincs gond, de ha leülök, vagy ne adj, lefekszem, hát, onnantól közröhej tárgyává is képes lennék válni, ha látnának.

Leülni most valahogy nem is vágyom, mert a "tökéletesnek" érzett popsim rendesen sajog.

 

Emlékszem, annak idején iszonyú szkeptikus voltam a speedfittnessel kapcsolatban. Gondoltam, megint valami úri mulatság, csak hogy ne kelljen mozogni. Nem volt éppen olcsó sem, az "előtte" és "utána" képeknek pedig valahogy nem tudtam hinni. Aztán jött egy ilyen "ingyenes" próba. Gondoltam, mit veszíthetek? Ha már a gyógyászatban használják, csak nem árthat. Nem is ártott, és alig két hónap alatt kilókat, és kemény centiket veszítettem. És a legviccesebb az volt, hogy egyáltalán nem diétáztam. Ha éppen ahhoz volt kedvem, ettem egy hambit, egy szelet pizzát vagy sütit. A ruhatáram is lecseréltem, és a véleményem is megváltozott vele kapcsolatban.

Na, jó, azért itt is kell tenni a dologért. Nem azt jelenti, hogy rámcsatolják a drótokat, kapok egy kis áramot, aztán huss a kilóknak! Elvileg tök egyszerű kis gyakorlatok; lábemelés, karkörzés, hasprés. Csak ha ezek a drótok rám vannak kötve és tekergetik azt az izét, meg kapom az áramot, közel sem olyan egyszerű a legelemibb gyakorlat!

Annak idején bejött, s most hogy újra ráengedtek a mozgásra, ezt is újra kezdtem. Várom is a hatást. Egyelőre alig bírok leülni, ha pedig leülök, kisebb küzdelem, mire lábra állok. Birodalmi lépegető lett belőlem..

 

Ma voltam méregtelenítésen is. Bevállaltam a nyírokmasszázst, ami tuajdonképpen egy iszonyú kellemes és hasznos dolog. Most erre kimondottan szükségem van. Tele vagyok méreganyagokkal, s ami az utóbbi időben lerakódott bennem, azt spaklival sem lehet felszedni. Az újabb űrhajós cuccba öltöztetés után nem volt más dolgom, mint hogy feküdjek és relax.

Addig rendben is ment a dolog, de amikor fel kellett volna állni, akkor jött a bibi.

Nem ment. Akkor már a hasam is úgy fájt, illetve, bocsánat, a hasizmom!!, a karom, a derekam, hogy csak röhögni tudtam.

Aztán bejött Andi, hogy mégis mit csinálok még, mert lassan jönne a másik vendég..én meg néztem rá nagy szemekkel és pislogtam, mint kismacskák a kosárban.

"Hááát, gondoltam, pihizek még egy kicsit" s próbáltam úgy csinálni, mintha semmi bajom nem lenne. Egy hirtelen mozdulattal - majd belegebedtem - felültem, és lemásztam az ágyról. Rohadt nehéz így felállni, felöltözni meg pláne! Kész kínszenvedés úgy csinálni, hogy senki se lássa az arcomon, valójában milyen gyengusz is vagyok. Alig vártam, hogy kijussak az autóba és ne kelljen játszani az agyam, milyen könnyedén megy a mozgás. Szerintem, így végiggondolva, eléggé röhejesen festhettem, ígérem, legközelebb inkább bevállalom!

Fogalmam sincs, mi lesz velem, ha szombaton leszállok a spinning bicajról. Á, szerintem úgy fogok leesni róla...

 

Jut eszembe, ma vagyok a kilencedik napon. Ha jól emlékszem, eddig még nem jutottam el.

Pedig kora délután már megint fájni kezdett a fejem. Egy krémet elrontottam, két tojás leesett, és magamat is összekentem. Hatig dolgoztam, szétáztattam a kezem, ráadásul nem vettem gumikesztyűt a szedres sütinél és tiszta lila lett a körmöm. A bőröm meg piros az ételfestéktől, amivel a bársonytorta tésztáját színeztem. Belerúgtam a fagyasztóba, kiöntöttem a tejet, a forró gyümölcskrémmel szétégettem a nyelvem.

S mindezt bölcsen hallgatva tűrtem és viseltem. Hős vagyok, komolyan!

 

És hazafelé jövet megállapítást nyert a tény, hogy a szomszéd lány még él, és mégsem szedték darabokra a farkaskutyák. :)

 

 

 

Örömtündér (8.)

Reggel már éreztem, ahogy kikeltem az ágyból, hogy fájnak a tagjaim. A combom, a fenekem, hasam, derekam, hátam és karom.

Istenem, hát, van izmom!

Miután megállapítást nyert ez a fantasztikus felismerés, valahogy könnyebben indult a nap is.

Basszus, még a fájdalom is jól esik, de az legfőképpen, hogy azt érzem, egy kicsit visszakapok valamit a régi Virágból. Ahogy lépkedtem, szinte éreztem, hol, milyen izom feszül. Az a legjobb ebben, hogy az ember ilyenkor azt gondolja magáról, miközben lépked, s minden lépést érez, hogy ő egy iszonyúan tökéletes alakkal megáldott nő, akinek a nagykönyvben megrajzolt izomzata van. Szép, szálkás, formás.

Ebben a helyzetben viszont roppant előnyős az, ha nincs a lakásban tükör. Mert akkor nagyon könnyen dől romba az elképzelt szépség. Na, most, nálunk van az előszobában tükör. Nagy tükör. Egészen nagy, földig érő tükör. Egyetlen szerencséje ennek a tükörnek, s ami miatt még nem tört pókhálósra, hogy az előszobában, közvetlen az ajtó mellett van. Így tulajdonképpen az ember elsuhanhat mellette, szinte menekülve kisuhanhat a bejárati ajtón, amit azonnal jól kulcsra is zárhat, annélkül, hogy szembe találkozna önmagával.

Ha ez megvan, akkor már csak a liftben lévő tükörnek kell hátat fordítani, és akkor mire leérek a 7-ről a -1-re, cseppet sem veszítek büszke mivoltomból.

Az autóhoz csak úgy ellibbenek hosszú szoknyámban, kecsesen beülök és gombnyomással kihajtok a garázsból. Tökéletes!

És mire a speedre érek, a következő órára, egy gyors öltözéssel - és itt megint csak szerencse, hogy az ott lévő tükröt és engem egy paraván választ el egymástól - Lara Crofttá változom, erős leszek, szép és még mindig izmos, vagyis még mindig nem kell kettétörnöm az idillt.

 

Kedves, aranyos, bűbájos teremtés. Törékeny, tökéletes alakkal, angyali hajjal és gesztenye szemekkel. Ártatlan lélek. Ha az ember ránéz, azt gondolja, ártalmatlan is. De a látszat csal! Ugyanis, nagyon kedves és édes külsője mögött egy rettentően kemény, röhögve kínzó személyiség lapul.

Esküszöm, alig várja, hogy amíg te nem figyelsz, addig ő tekerjen egyet azon az izén. Szerintem, ezzel álmodik az éjjel! Persze nem szól, hiszen mi poén lenne abban! Ugyan már! Te csak azt veszed észre, hogy minden testrészed, de szerintem testrésed is a következő rezgésnél úgy rándul össze, hogy legszívesebben összeszarnád magad. És akkor még, ha eddig tök fasza csajnak is érezted magad, tuti benyög néhány gyakorlatot, s mire rájössz, hogy nem tudod csinálni, vagy éppen a szemben lévő tükörben abszolút röhejesnek látod magad, felébredsz, hogy nem vagy te izmos szépség, de még csak szupervumen sem!

Te kiköpöd a tüdőd, alig élsz, tiszta víz vagy már, s nem elég hogy beszéltet, még hozzá is teszi; emeld, forgasd, magasabbra, ne hagyd abba! És teker...és közben mosolyog imádni valóan.

Mire az óra végére érsz, már nem hogy az izmaid nem érzed, de azt se, hogy vagy egyáltalán.

 

Aztán magamra rángatom ruhámat, s miközben próbálom összeszedni magam, ő szépen visszaváltozik a kedves, édes lánnyá, aki váltig állítja, mindezt csak értem teszi. El is hiszem neki, meg magamnak is próbálom bemagyarázni, hevesen bólogatva, máskülönben ki lenne az a hülye idióta, aki önmaga vállalkozna arra, hogy kínozzák!

 

Kegyetlen, jószívű, édes, és kemény. És én imádom! Mert ha onnan, ha tőle kijövök, izomfájdalmak nélkül is azt érzem, könnyed vagyok, szép, mert tettem valamit önmagamért! Elfelejtem a kínzást, a tekerést, a "bírod te még!" gondolatait. És már várom a következő órát!

 

Kétség sem fér hozzá, hogy ő az én Örömtündérem... :)

 

 

Hetedik

Az elmúlt néhány évben szinte mindig valamiért le voltam tiltva a mozgásról. Volt, hogy én nem tudtam mozogni, mert úgy fájt mindenem, aztán azért, mert kiderült endóm van és meg is műtöttek. Ágyhoz voltam láncolva, majd kötve, és jó néhány hónapig gyógyultam. Aztán mert állapotos lettem. Természetesen veszélyeztetett, s néha már azon gondolkodom, talán felállnom sem kellett volna.. majd egy újabb műtét, lelki önterror, és marcangolás miatt. Éppen a lelkem apró darabjait szedegettem össze, hogy legalább, mint egy szép mozaikot, össze tudjam rakni, jól be is fugáztam. Eltartott egy radabig, de valahogy nem tudtam rászánni magam, mozogjak. Mire odakerültem volna, méhen kívülim lett. Aztán újabb műtét, újabb endó, újabb lábadozás. Testileg és lelkileg.

Mire a tükörbe néztem, már csak azt láttam, hogy egykori sportos, dögös mivoltomból mondhatni nem keveset veszítettem, de már jött is az első lombik. Tiszta izgalomban voltam, s míg teltek a hetek, inkább arra figyeltem, elfogadjam magam, és főleg, hogy épített lelkemmel sikerre vigyem az ügyet. A legelső próbálkozást, aztán az első sikertelent, majd a következőt.

És eltelt két és fél év, és basszus, nem elég, hogy öregedtem, de ráadásul híztam is. Addig már eljutottam, hogy nem tartottam magam amorfnak, inkább előtérbe helyeztem mást önmagammal szemben is. Még akkor is, ha valójában nem éreztem igazán jól magam. Főleg akkor, mikor a mostani stimuláció miatt felment öt kiló.

Nagy duzzogva tettem el jónéhány ruhát, hogy majd jó lesz az a baba után. Még nagyobb lelkesedéssel vásároltam nagyobb bikinit is. Nadrágot inkább nem mentem venni, mert ha mentem is, rendszerint hajtépéssel jöttem ki az öltözőből, s inkább szaggattam volna darabokra a farmert, mintsem nagyobbat keressek a polcon. Nehogymá' "ekkora" kelljen! Inkább nem kellett. Maradtam a jól bevált nőies ruháknál, rejtett, vagy éppen csak mutató dekoltázsokkal. S valójában rájöttem, a ruhákat sokkal jobban szeretem, sokkal jobban takarnak, na :)

 

Két és fél év mozgás nélkül. Nekem, aki korábban rendszeresen sportolt. Kín volt, szadomazo.

Aztán a mostani sikertelen lombik után úgy döntöttem, akár csak Bridget Jones, hogy kezembe veszem az életem. Naplóba kezdek, és elmondom az igazat magamról. A teljes igazságot.

Egyes számú elhatározás: magától értetődően leadok tíz kilót...ez alatt meg sem állok. Nem szeretném, hogy a seggem akkora legyen, mint Alaszka. Második számú elhatározás: beiratkozom speedfittnesre, és azonnal el is kezdem. Úgy is baromi jól néz ki szerintem az ember, ha beöltözik abba az űrhajós szerkóba! Tiszta buli, komolyan! Valahogy olyankor egy igazi vagány csajnak érzem magam, aki iszonyú jól néz ki, s azok szíjak, amik feszülnek rajtam, esküszöm, olyanná tesznek, mintha maga Tomb Raider feszítene a tükör előtt. Kissé röhejessé válik a dolog, mikor rázni kezd az áram, s közben a legegyszerűbb gyakorlat is iszonyú nehéz. Néha egyenesen röhögnöm kell saját magamon, hogy a karom sem tudom behajlítani, s úgy nyögök, mintha kínoznának. Az sem érdekel, ha másnap birodalmi lépegető reinkarnált elegyét sejtetem mozgásommal, csak érezzem már, hogy vannak izmaim! Harmadik számú elhatározás, hogy nem omlok össze. Akkor sem, ha tizen kérdezik meg egy nap, hogy sikerült, s ha nem, akkor miért nem, vagy mondják sajnálkozva "sajnálom". Nem, ha kisgyermekes filmet látok, de legfőképpen akkor nem, ha egy régi ismerős megkérdezi, "mikor lesz már gyerek, mert az óra, tudod, tik-tak, tik-tak". Inkább mosolyogva nyelek egyet, s képzeletben pedig addig szorítom a nyakát, amíg elvörösödik a feje, s azt nyüszögi: Levegőt! S élvezettel szorítom tovább, még erősebben: Minek az neked??

 

Akkor lássuk a gusztustalanul szemtelen tényeket:

 

Kor: 39,7 év

Súly: 69,3 kg

Kávé: 4

Cigi: szívok én éppen eleget..

Tervek: fogyókúrázni fogok (most már tényleg), leszokom a kávéról (kettőről legalább is), hetente háromszor edzőterembe járok (ennyit ismerek be, de lehet, több lesz), s ezt nem viszem túlzásba. Lehetőleg nem cserélek karkötőt, ha meg igen, akkor büntiből dupla spinningre megyek. Aztán enter, ha vidít, ha nem, hát delete, és legfőképpen méregtelenítek. Kívül, belül, és nagyívben tojok az eddigi kudarcokra, s megbecsülök minden apró kis pillanatot..

 

Na, hát akkor, kezdjünk bele.. :)

 

 

 

Virág-féle

Az esélytelenek teljes nyugalmával indultam ma útnak.

Felvettem szép szürke új ruhámat, övet és fülbevalót. Megnézve magam a tükörben, esküszöm, azt mondtam magamnak, "jól nézel ki Virág!"

Mivel a tesztek tök egyértelműen azt mutatták, nincs miben bíznom, legfeljebb a benső hitem maradt, azaz a remény hal..bevallom, tegnap este még bőgtem, illetve helyesbítenék, zokogtam a zuhany alatt. Fogalmam sincs mi folyt többet, a könnyem vagy a víz, de csak jött belőlem, hol némán, hol feltörve, szinte remegve. Képtelen voltam visszatartani, de talán nem is akartam. Akkor, abban a pillanatban utáltam saját magam, a tehetetlenségem, hogy gyenge vagyok, hogy egy szerencsétlen selejtnek éreztem magam..

 

Hajnali három volt, mikor kipattant a szemem. Emlékszem, csak néztem a plafont, mintha valamit odavetítettek volna. Alig vártam, hogy háromnegyed öt legyen, és lágy zenéjével megszólaljon a telefon. Onnan már simán ment minden..

 

"De jól nézel ki, csinos vagy, le vagy fogyva!" mondta kolléganőm.

"A látszat csal!" válaszoltam nevetve. Mintha vicc lenne. Pedig valójában ezzel sosem viccelek.

 

A lejátszóba bedobtam egy jó kis pörgős zenét, és tojva mindenre száguldoztam a városba. Énekeltem, mosolyogtam, a fene tudja, miért, boldog voltam.

A klinikán az volt az első öröm, ami ért, hogy végre nem nyikorgott a mosdó ajtó. Múltkor már kikészítettem a WD40-et, hogy magammal viszem, és karbantartom azokat a rohadt zsanérokat, nem hiszem, hogy nincs egy férfi ezen a vidéken!

"Gyere, csini lány!" - szólt Zsuzsa és én mentem, hogy megcsapoljon. Mosolyogtunk, nevettünk, és olyan könnyen ment minden. Éreztem, bent tudtam, nem lakik bennem senki, de volt valami sokkal erősebb dolog, ami nem engedett keseregni.

Arra a két galambra gondoltam, akik a beültetéskor odatelepedtek az ablakra. Nem lehetett véletlen..

 

Fél kettőkor telefonáltam.

0,32.

Ennyit tudtam magamból kihozni, és még azt is mosolyogva mondtam, hogy rendben, semmi baj, persze, hogy megpróbáljuk legközelebb!

Nem sikerült. Most sem.

Ígéretemhez híven, akkor most jöhet a bomba test!

 

Azonnal hívtam Krisztát, hogy bejelentkezzem egy tortáért cserébe, abszolút zsarolás céllal speedre. Elcsevegtünk, majd szóba került, hogy át akarom magam nézetni egy endokrinológussal, mert a pajzsmirigy alulműködésem, a gyógyszeres kezelések ellenére nem hagyott nyugodni.

Ajánlott egy orvost, éppen azon a helyen, ahol Katám is. Gondoltam, ha már mind a ketten azt mondják, az a legjobb, meg kell próbálnom. Kriszta még a szeptemberi időpontját is felajánlotta volna, csak bejussak. Hónapokra le vannak foglalva az időpontok..

Miután két hétre előre beírt az edzésre, azonnal telefonáltam. Vagyis csak szerettem volna, de reménytelennek tűnt. Egy órás próbálkozás után sem vették fel.

Kocsiba ültem, odahajtottam.

 

A teremben szinte sötét volt, ahogy a borús idő elvette a természetes fényt odabentről. Egy hölgy bukkant elő a pult mögül. Kedvesen szólt, vigyázzak, nehogy elcsússzak a felmosott padlón. Elmeséltem kb. öt szóban rövid történetem, mert minél előbb a lényegre akartam térni.

Ingatta a fejét, "októberre talán, de azt az intervallumot csak augusztus 10-én nyitjuk meg, de Tűű doktorhoz...."

Az nem jó, nekem annyi időm nincs. Én most akarom, ezt akarom! mondtam magamban, magamnak.

Aztán csörgött a telefonom. Elnézést kértem, mondtam egy perc és folytassuk.

Miközben beszéltem, a benti telefon is csörgött.

Én leraktam, a hölgy lerakta.

"Nem hiszi el, épp most mondtak le egy időpontot augusztus 13-ra, szeretné? Ritka pillanat, az égiek most Önnel vannak" mondta mosolyogva, én pedig visszamosolyogva válaszoltam "Naná!"

 

S abban a pillanatban valami hihetetlen boldogság és erő kúszott belém. Nem tudom megmagyarázni. Mintha az elmúlt napok félelme, az aggódás, a kudarc, az önmarcangolás elillant volna.

Úgy éreztem, nem történt semmi sem. Semmi rossz, semmi baj, semmi olyan, ami miatt össze kellene rogynom. Azt éreztem, az élet szép, hogy valamiért így kellett lennie, hogy ezen az úton még végig kell mennem. Azt, mintha mögöttem lenne valaki, vagy valami, és kezét vállamra téve kihúzná belőlem a fájdalmat, a kínt, a reménytelenséget.

 

"Nem tetszik nekem, hogy túl könnyen kezeled" mondta Erika, de én tudtam, most kapaszkodnom kell. Az edzésekbe, az új tervekbe, a vizsgálatokba, a tettekbe. Mindenbe, ami kapaszkodó tud lenni, különben összerogyok. És ahogy CiliAnyum mondta a telefonba, a Virágok nem olyan fajták! A Virágok erősek, és kitartanak és akkor is felállnak, ha egymás után húszszor esnek el!

És én egy igazi Virág-féle vagyok.. :)

 

 

 

 

 

 

Teszt teszt (5.)

Iszonyat hangulatváltozásaim vannak. Fogalmam sincs, ez most panasznak számít, mert ha igen, szóljatok, átrakom a karkötőt zokszó nélkül :)

Egyszer pillangókat lehetne velem fogatni, kb olyan állapotban vagyok olyankor, mint a Macskafogóban a "megtért" macskák, mikor a réten rácsodálkoznak a gyönyörű viragokra.
Aztán meg csak hallgatok, és inkább zenét dugok a fülembe, csak senki ne szóljon hozzám, még a varrógép halk zakatolása sem.
Ma 11-13-ig csak aludtam a kanapén, igaz hozzáteszem, ma is virrasztottam az éjjel, egészen kettőtől hatig, mikor már nem bírtam fekvéssel, és az ide-oda kínlódó forgolódással.

Nem tudom, miért van ez, illetve dehogynem, ez az egész helyzet, a rossz érzések, az újabb kudarc lehetősége, hogy megint azt kell megtalálnom, mások számára persze egészen egyszerűen, hogy hogyan tovább..

Nem is én lennék komolyan..
Szombaton vásároltam újabb teszteket, abból kiindulva, hogy a netes szuperérzékenyek a múltkor is csúnyán becsaptak.
Míg a DM terhességi teszt "osztályán" ácsorogtam, három barátnő pár is odalépett. Hozzáteszem, előtte kétszer kerültem ki a polcokat, mert mindig állt ott valaki. Én pedig egyedül akartam lenni. Egyedül megnézni, átolvasni, kitalálni, melyiket vegyem. Fura mód hülyén éreztem magam, s nem akartam, azt lássak rajtam, "na ez biztos terhes", s nem azért, mert nem akarok az lenni, hanem mert nem akartam, még kicsit sem, hogy mégis belémlátva erre módosítsák; "na, ez nagyon terhes akar lenni".
De aztán csak odaléptem.
Először egy középkorú nő sápítozott, hogy ő nagyon reméli, nem terhes, mert nem akar gyereket, azokkal csak a baj van, állandóan nyavajognak, s szaros a pelenkájuk.
"De jó neked" állapítottam meg.
Majd egy 25 év körüli, talán anyukájával, aki majdnem sírt, hogy nem hiszi el, nem jön össze, ez igazságtalan, pedig mindent a papírforma szerint csinálnak, mellette pedig közben egy kisgyerek toporzékolt, aki folyton rángatta a fiatal lány ruháját; anya, anya, figyelj mááár!
"Mit sírsz, könyörgöm, legalább van már egy gyermeked" s komolyan idegesített, hogy a kislányt le sem tojja.
Majd mikor már hármat kiválasztottam végre, jött egy nőci, aki azt mondta a mellette álló, ugyanúgy tesztet válogató barátnőjének; "a faszért görcsölsz rá ennyire, engedd el, látod, Emesének is spontán jött össze, mikor már szart az egészre".
"Valószínűleg fogalmad sincs drága, hogy nem lehet erre nem rágörcsölni, ha már évek óta próbálkozik valaki", s közben szerencsésnek éreztem magam, hogy ezt nem nekem mondja, mert valószínű a torkán nyomtam volna le az összes tesztet, ráadásul keresztbe, válaszképpen, hogy legalább ő tudja, milyen "gyerekcsinálósan szexelni".
Na, mindegy, megvettem, mindegyikből kettőt. Hazaérve, valahogy Virág módjára ráérezve kiválasztottam egyet, s megcsináltam.

Komolyan nem hittem a szememnek, mert halványan, de bizony ott volt a második rózsaszín csík!
A szív beindult, kalapálni kezdett, s veszettül rázta a bordáim ketrecét, majd kitört onnan. Megnéztem még vagy ötször, de csak nem tűnt el.
Még le is teszteltettem másokkal, hogy ugye, nem én golyóztam be, de megállapítást nyert a tény, helyzetemhez képest abszolút normálisnak vagyok mondható, r-go, nem hallucinálok.
Vagy fél óráig voltam képes ülni a fenekemen, aztán gondoltam, megkérdezem dr. Google-t, másoknál mit jelzett ez a teszt..kár volt.
Ugyanis kiderült, hogy amit olyan tökéletesen és annyi idő alatt ki tudtam választani, az bizony az esetek 95%-ban minden tesztelőnek fals pozitívat mutatott..gratulálok!
Ezen felbuzdulva csináltam egy másikat, az negatív volt, bárhonnan néztem. Aztán a harmadikból is kivettem egyet, az is csak fél szemmel kacsintott rám, hogy rohadjon meg!

Remek, egyre jobb.

Ma reggel újra rászántam magam.
A két utolsó fajta teszt rendkívül közönyösen és szemtelenül, mondhatni gúnyosan közölte velem, "te bizony nem vagy terhes, beeeee". Még csak száradási csíkot sem hagytak maguk után. A "fals pozi" pedig most is pozitívat mutatott, csak erősebb lett a  második csík, ami szinte azonnal kirajzolódott.
Rohadt jó, komolyan! Ha most csak ezt nézem, totálisan elhiszem, terhes vagyok, és holnap szárnyakat növesztve repülök a vérvételre, az autóba be sem ülve..
Beledobtam az összeset a fürdőszobai süket-némába, ami azonnal tele is lett a különféle dobozokkal. Röhögve állapítottam meg, hogy szuper gyorsan egy nap alatt elhasználtam 6db tesztet, tök feleslegesen, és még ráadásul terhes sem vagyok! Kiráály! Így kell ezt csinálni kérem!

Azóta próbálom magam kihúzni saját magamból, az is nagyon jól megy nekem, akár csak az önostorozás, hol habos kávéval, hol egy kis rock zenével, jeges kávéval, hideg dinnyével, vagy most éppen úgy, hogy azt nézem, napozni szerettem volna, s csak kisütött a nap, a szellő is fúj, mert elegem volt már az izzasztó melegből, ezért ki is vetettem magam a nyugágyra, mint a partra vetett hal, úgy hápogok a jókedvért, szinte meghalnék érte.
A teszteket is letojom innentől, s ezennel megfogadom - bár nem tudom, ki lesz a tanúm rá majd -, de legközelebb egyetlen egyet sem csinálok, menjen az összes gyártó a fenébe, több bevételt nem fogok nekik hozni, az biztos! Majd jól kivárom, az sem érdekel, ha a küszöböt rágva, míg eljön a kéthetes vérvétel ideje.

Bár ha belegondolok, innen már nem lehet nagyot esni. Csak simán veszek egy nagy levegőt és elintézem azzal, gyerek most nincs (sincs), de legalább bomba alakom lesz és kész :)

 

 

Negyedikre

Rohadt nehéz úgy egy napot végigélni, hogy ne arra gondoljak, miért csak szombat van, és miért nincs már hétfő. Átkozottul kemény minden óra, hiába foglalom le magam kreatívoskodással. Amit éppen csinálok - még mindig a meglepi -, lehetőség szerint ott bonyolítom, ahol csak lehet. A szimplán jó nem jó, nekem tökéletes kell, sőt über szuper!  S ebben az idegállapotban, ha végre a végére jutok, kizárt, hogy megfeleljen. Akkor is találok majd benne hibát, hiányosságot, pontosan tudom.

Egyszer - nem egyszer, de ez most a régre vonatkozik, kérem - csináltam egy takarót. Amolyan pecsvörkös csoda volt, delfines kivitelben. Már a megtervezést is megszenvedtem, mert vagy tízszer variáltam át, hogy a színárnyalatokból szépen kirajzolódjon a delfin.
Baromi nagy volt. Ha jól emlékszem vagy 200x140. A francnak ekkora egy franciaágy...
Napokig jártam a boltokat, míg az összes árnyalatot összeszedtem, de nem adtam fel, amíg meg nem volt az összes.
Arra is emlékszem, hogy majdnem az utolsó pillanatban álltam neki. Mikor máskor, persze! Fogalmam sincs miért, de rendszerint az utolsó pillanatokban jönnek a legjobb ötleteim. Az meg kimondottan spannolt, hogy időre kell készen lennem.
Az a takaró még az első volt talán, aminek neki álltam, s naná, hogy pont egy nagy mérettel és szuperbonyolúlttal kezdtem, de minden bizonnyal meg voltam róla győződve, Virágnak meg se kottyan, elvégre voltam én már mozigépész is annak idején nyári szünetben.
A lényeg, hogy szépen alakult a dolog, hála a jó tervnek, csak az idő kezdett egyre kevesebb lenni. A varrógépem, ami akkor még egy régi Singer volt, kezdett bekrepálni. Reggeltől estig hajtottam, aztán elkezdett kihagyni. Vagy öt tűt is eltörtem, mikor már nálam is kezdett szakadni a cérna. Fél napom volt hátra, szerintem nekem is, mert agyvérzés közeli állapotba kezdtem kerülni. Nem lehetett hozzám szólni, illetve lehetett, csak nem sok értelme volt. Vagy nem válaszoltam, vagy hajtépéssel reagáltam.
Akkori párom türelmesen hallgatta szitkozódásaimat, ami hol a gépnek, hol a takarónak szólt, amiért egyik sem úgy viselkedett, ahogyan én akartam. Jobbára békén is hagyott, amiért hálás voltam neki. Jutalomból pizzát rendeltem neki, ennyit tehettem éhsége ellen.
Aztán állítólag rángatni kezdtem a takarót a gép talpa alól, s közben sokkos állapotban szídtam mindenki anyukáját. Majd felpattantam.
"Hova mész?" kérdezte.
"Öngyújtóért" válaszoltam kurtán.
"Rá akarsz gyújtani? Nem is dohányzol?"
"Nem. Ezt a szart akarom felgyújtani, tábortűzet rakni belőle, nézni, ahogy porrá ég az egész szép lassan, tollakat tűzni a fejembe, kisminkelni magam kékre, zöldre, és indiántáncot járni körülötte, mert elakad, elszakad, eltörik, kihagy, recseg, pattog, szakad, behúz, köpi az olajat és tele van a hócipőm!"
"Aha. Ott van a bal fiókban a mikró alatt"
"Köszi"

Persze nem gyújtottam fel, tudtam akkor a lakás is porig ég, s akkor se takaró, se lakás, én pedig álomra akartam hajtani a fejem.
A vége az lett, hogy miután kisétáltam magam a gangon, miközben megbeszéltem magammal, hogy "nyugi van, megcsinálod, akkor is ha belegebedsz", visszamentem, leültem a gép elé, kivarázsoltam az elakadt takarót és kézzel fejeztem be. Másnapra az ujjam sem éreztem, mert gyűszűvel egyszerűen nem tudok dolgozni - szerintem tök hülyeség, legfeljebb jól néz ki, de ennyi, megcsináltam. Igaz, valószínű öregedtem vagy két évet, de ennek örömére megleptem magam egy új Singer géppel.

Azóta már eltelt jó pár év, sokkal nyugodtabban kezelem az ilyen eseményeket, legfeljebb békén kell hagyni, de azt tök emberi módon, sakálüvöltéssel tudom szépen kérni..
Most azért nem vagyok ilyen állapotban, csak hozom a formám; bonyolítok..

Muszáj lekötni az agyam, hogy kisebb nagyobb sikerrel eltereljem gondolataim a hétfőről, az esélyekről, a hogyan továbbról, ha már kiírtani nem tudom őket.
Normális az, ha az ember ilyen állapotban mégis mosolyog, s táncot lejt bikiniben a teraszon Zoltán Erikára??! Vagy hogy a boldogságtól sír, mert megszületett a kolléganője unokája??!

De ezt az életet éljem már úgy, hogyha egyszer megírják az önéletrajzi regényem, és mondjuk meg is veszem, hogy elolvassam, legalább ne borazdjak el magamtól, milyen unalmas és sótlan voltam... :)

 

 

 

Remény hal

Iszonyú a meleg. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki nehezen viseli, de szó nélkül bírom, hogy mindenhonnan csobog alám a víz. 
Ma végre ettem valamit, illetve valami normálisat is. De a dinnye a legjobb.
Édes mézes hűsítő ital.

Rendszerint a reggeli karbantartás után azzal kezdem a napom, hogy összerakom a gyógyszereim. Előveszem a szekrényből a kis, na jó, közepes zacskót és szépen sorban kipattintom belőlük a tablettákat. Akár egy nyugdíjas. Kerek, hosszúkás, egész, fél, fehér, kék, rózsaszín, sárga. Teljes a paletta.
Melléjük ma kivételesen mogyorós ízű kapszulát választottam tejeskávé gyanánt. Eldugtam még néhányat a limitált szériából, s rohat önző módon, csak magamnak tartogatom. Mondjuk, pont egy olyan pillanatra, vagy napra, mint a mai. Mikor egy kis különlegességre, kényeztetésre vágyom. Ez jut. Beérem én ezzel is.

Ma valahogy hosszabb ideig szemeztem a sokszemű dobozkával.
Már tegnap azon kínlódtam, hogy azt a rakat gyógyszert, amit most már hónapok óta magamba tömök, elhagyjam, vagy sem..?

Már tegnap is egész nap, kisebb megszakításokkal fájt hasam. Mintha meg akarna jönni. Most is. Ráadásul a gyomrom is kavarog, pedig alig ettem. Igaz, a melleim még szétrobbannak, legfeljebb a muszáj rabszolgaság tartja csak őket kordában.

A múltkori esetnél, mikor elindult a HCG, majd megállt, azt kívántam, mihamarabb jöjjön meg, legyek túl rajta, aztán irány a következő...
Igaz, volt valami faramuci a helyzetben. Reményt kaptam. Aztán el is vették. Nem tudom, melyik a jobb..?
Tesztet csináltam, akkor az ET+11. napon, ma is az van, totál negatív lett, mint most. Aztán vasárnap, két nappal később valamit mutatott. 10-es tesztet használtam akkor is. Alig pislákolt csak rajta a második csík, de amikor megláttam, nekem már az a vékonyka rózsaszín is vastagnak és erősnek tűnt. Aztán vettem, egy majd 6x drágább tesztet, csak hogy biztos legyek, valóban látom, s nem csak beképzelem. Az már jobban kimutatta, pedig csak 25-ös erősségű volt. De arról a kolléganőm is határozottan meg tudta állapítani, hogy ott van! 
Az "olcsóbbikból" vagy két tucattal vettem, úgy olcsóbb volt.
Azon gondolkodtam, mindjárt felhívom a gyártót, aztán reklamálok, hogy kiszúrtak velem, és utánvéttel vissza is küldöm nekik, csináljanak vele amit akarnak, lógassák ahova akarják, vagy marokkózzanak vele, mert az összes teszt, úgy ahogy van egyszerűen rossz. Mind negatív ugyanis.

Á, a fenébe, hétfőig marad minden. Addig azt csinálom, mint eddig. Nem most állok neki köröket futni a pályán azt hiszem. Hétfőig csak kibírnom valahogy. A gyógyszereket beszedem, olyan szép színesek..

És ahogy Dóri írta nekem ma hajnalban, a halak versenyén is a lepényhal úszik be elsőnek, a remény hal meg utoljára.. :)

Mind a kettő

Hómező. Mit hómező, full Alaska. Vagy még annál is szebb.
Szép, sima, fehér, és csillogó. Szinte hideg. Ezt éreztem is, azt hiszem.
Vagyis, a teszt negatív....mind a kettő.

Tudom, hogy most már látni kellene valamit. De hiába világítottam át, hiába tettem lámpa elé, vagy nagyító alá, még olyan csík sem volt, amit csak én látok. Semmilyen sem volt. Legfeljebb az én szám a tükörben, ami először nem is görbült lefelé. Összeszorítottam csak, nehogy megremegjen. Ezzel pusztán elfogadtam a tényt; ez van.

De igen, nyeltem egyet, és szembe néztem magammal a tükörben. Kerestem a tekintetemben, vagy inkább amögött a kérdésre a választ. Miért. Aztán megrántottam saját magamnak a vállam. Mentem tovább. A teraszra. Befejezni a könyvelést..

 

Próbáltam elvonni a figyelem, azt hiszem, sikerült is. Egészen jó kedvem volt. Nem mondom, hogy valami idebent nem volt nehéz, hogy nem gondoltam néha a meg nem fogalmazott válaszra, de azzal próbáltam felülírni, hogy még nincs veszve semmi. Még lehet. Bármi. Vagy lehet következő.

Még bírom, úgy érzem. Mert akarom.

 

És azt is elhatároztam, ha hétfőn azt mondják, "az ön HCG-je nulla", belevetem magam az edzésbe. Kardió és speedfittnes. Azért, hogy eltereljem az agyam, a gondolataim, hogy ne bőgjek. Legalább is többet ne, inkább kevesebbet. Mert azért azt nem lehet, hogy az ember ilyenkor nem bőg. Csak halkan, mondjuk a zuhany alatt. Ott úgy is folyik a víz, nem kell semmit magyarázni. Meg amúgy sem lát senki. Legfeljebb a párom, ha benyit, de akkor majd azt mondom, azért piros a szemem, mert belement a sampon. Hihető, nem?

 

Nem akartam szomorú lenni. Végül is nincs miért. Erre legalább van válasz.

Ha hívtak, kedves voltam, és mosolygós, és tényleg, esküszöm, valóban jó kedvű voltam, előrenéző, még akkor is, ha megkérdezték, milyen lett a teszt..ilyen. Mind a kettő.

 

Aztán sírtam. Pedig nem akartam, tényleg, de kijött.

"Nincs baj" mondtam "csak a lelkem fáj"...de az gyógyítható. És annyi szép dolog van még.

És holnap is lesz egy nap, és ha reggel felkelek, akkor újra eldönthetem, merre megyek, mit csinálok. És a hajnallal új remény jön. Hiszek benne. Hiszen itt vagyok, élek, és sokan, nagyon sokan vannak, akik szorítanak és szeretnek.

 

És nézem a hiradót, és nem értem, komolyan nem értem, emberek, anyák és apák, hogyan képesek az autóban hagyni, ebben a nagy melegben, de amúgy is egyáltalán, saját gyermeküket.

Én sosem tenném....

 

 

 

 

 

Posta (1)

Nehezen indult a nap.
Illetve nagyjából úgy, mint mostanában minden nap.
Hatkor ébredés, fürdés, aztán reggeli a teraszon. Amíg odakint emberi a hőmérséklet, addig kint vagyok. Ma egyig bírtam. Akkor már közelített az inkább afrikaihoz, de hát, belemerültem a munkába, meg hát, tudni kell rólam, imádom Afrikát, ezért megbeszéltem magammal, ha ezt az álláspontom továbbra is fent tartom, azonosulnom kell a szenvedélyemmel, tehát izzadok, mint állat..így volt.

Aztán bent folytattam tovább.
Most nagy munkában vagyok, ami még mindig titkos információ sajnos, de majd előbb-utóbb..  :)
Csak annyit tudok elárulni, ha valamit a fejembe veszek, azt megcsinálom. Ebben Éccsapára ütöttem, aki addig nem állt fel sosem valami mellől, ha készen nem volt, vagy éppen a kötelesség hívta, vagy mondjuk már kintről kopogott a szeme az ajtón az éhségtől.
Sokszor ilyenkor engem is úgy kell lelőni, lelökni a székről vagy az asztalhoz könyörögni. Most is így van, csak most a magam ura vagyok, enyém az egész lakás reggeltől estig, tehát azt csinálok, amit akarok megzavarás nélkül. Magamat meg mégsem akarom zrikálni..

Ma csendes napom volt. A tegnapi lázadásom már alább hagyott. Talán azért sem elevenítettem fel újra, mert telefon nem volt. Mármint leendő munkavállaló nem hívott. Munkakerülő sem. Azon is elgondolkodtam, lehet, előbb találnék munkaerőt a menekülők között, mint nálunk..nem veszik azok el senki munkáját...

Szóval ma abszolút nyugodt vagyok, teljes relax. Állok a ventilátor előtt, lebeg rajtam a ruha, közben úgy fordulok, ahogy a levegő áramlik, s rágóból lufit fújok. Mint aki be van lőve.
Meg sem hallottam, hogy nyomják a kapucsengőt. Ma nem vártam senkit, azt hittem, a kolléganő jött mégis.
"Nem veszünk semmiiiit!" szólok bele.
"Őőő, pedig csomagot hoztam. Nem ön a Kis Virág?"
"Hát, Virág az vagyok, de nem kicsi."
Aztán beengedtem. Szegény még keringett a lépcsőházban vagy tíz percet, elfelejtettem mondani neki, ez egy különleges ház, ha itt a harmadikra akar jönni, a 7-es gombot kell nyomni. De csak megoldotta.
Mosolyogva jön a legény, kezében egy kisebb csomag.
"De szép."
Mondja és nyújtja a csomagot.
"Tessék?" Nézek rá, mert nézem én is a csomagot, de én egyáltalán nem találom szépnek, legfeljebb a csomagolást, amin apró virágok vannak, de másért nem, főleg, hogy 6790 Ft-ot kell érte fizetni.
"Csak azt mondtam, mindegy hogy így Virág vagy úgy, de szép.."
Jah! Mosolygok, aranyos. Ritkán hallok ilyet, csak ki ne nyögje, hogy..
"Virágot a Virágnak" - tudtam!! nyögi ki, majd átadja a csomagot én meg a pénzt.
Ne is lássalak, gondolom oda, aztán csukom az ajtót.

A tesztek. El is felejtettem, hogy rendeltem. Terhességi. 10-es és 25-ös érzékenységű. Na, ettől leszek én is érzékeny, mert ilyenkor már kezdődik az agyrém. Pozitív vagy negatív? Egy csík, vagy kettő?
De utálom én ezt a stresszt! Inkább varrok tovább..

 

 

Csere

Ha olyan lennék, simán bekamuzhatnám, hogy ma nem panaszkodtam. Ráfoghatnám, hogy nem az volt, mert szinte alig volt néhány mondat, persze az is lehet, volt az tíz is, s azokat is magamnak tettem, de kijött, mit csináljak? Vagyis nem kamuzok, karkötőcsere.

Amikor már reggel feladtam a hírdetést, melyben konyhai kisegítőt keresünk, azonnali munkakezdéssel, tudtam, nem lesz könnyű napom. Abban valahogy biztos voltam, nem azért, mert orrba-szájba fog csörögni a telefon, mint mondjuk 2 éve, de abban igen, hogy iszonyú lesz a kínálat. Nem tévedtem.

Az első alig tudott beszélni. Igaz, tök őszinte volt, mert már az elején közölte, lánc dohányos és full alkoholista. Remek. Elköszöntem.
A második szavait alig értettem, mert úgy raccsolt. De ez még nem lenne gond, elvileg nem telefonos hölgyet keresünk..megkérdezte tud-e azonnal kezdeni? Mondtam, ha megfelel, igen. Szuper, mert akkor neki szeptembertől lenne jó..mondtam, köszönöm, de nekünk most kell. Azt érti, és most kell neki is a munka, de csak szeptembertől jó. Feladtam.

A következőnél szakadt el a cérna, akivel fél egykor beszéltem, és azt közölte, nem akar ebben a melegben buszozni feleslegesen, megvárjuk-e. Mondtam, ha háro..de ő nem akar feleslegesen ebben a melegben, meg a tizennyócból jönne, és hova kell? Mondom a depóba, Törökb...az hol van? Mondanám hölgyem, ha engedné..csak hát feleslegesen minek utazzak, meleg van, akkor inkább holnap. Megvárnak? ..a kolléganő háromi...és mivel menjek? Hova hölgyem? Hát ahova menni kell. Tudja hova kell? Azt kérdem, mert tudja nem tudom...

Légy kreatív, old meg..

Aztán hagytam, hadd menjen oda, ahova akar, bánom én, odatalál-e vagy vissza se, komolyan ilyen hülyékkel van tele a világ?

Sosem felejtem azt a csajszit se, aki miután képtelen volt megkülönbözetni a sárgarépát, az uborkától, a kést a reszelőtől - és ez nem vicc -, két havi könyörgés és továbbképzés ellenére sem, elküldtem. Akkor aztán volt ne mulass! Egyből két diplomás lett, aki legalább három nyelven beszél felső fokon oda-vissza, és különben is húsboltjuk van, mit verje itt magát, majd ő lesz az üzletvezető, közben a pasija, az az értelmiség meg baltával verte szét a motorháztetőjét, mert éppen összekaptak egy kicsikét, de amúgy békés emberek ők, s még a nyár kellős közepén is bakancsban járt, mit járt, csoszogott, mert elvileg az a kényelmes..vagy két hónapig írogatott nekem, konkrétan vessző nélkül, azt se tudtam, hol a mondat vége, a bekezdés eleje..sajnáltam, de ő is hülye volt, na..

Aztán miután jól kimorogtam magam, hozzátéve, ha már lúd, legyen kövér, hogy még csak a 8.napon vagyok és iszonyú a meleg, és hogy fogom ezt bírni, bosszúból megettem egy tálca ikejás rumos rudat, hogy jól kiszúrjak a világgal! Majd mindezek örömére nekiálltam vasalni. Mikor is, ha nem az amúgy is negyven fokban, mikor egész nap hőrmelkedésem van. Még a talpam is ég, esküszöm. 
Mindegy, 2 ágynemű garnitúra, 8 póló, 1 nadrág, 3 ruha és vagy két tucat virág kivasalva.

Jöhetne valami hűsítő zápor. Még egy olyan viharral is kibékülnék, mint a múltkori. Virágom már úgy sincs a teraszon, a béka biztonságban, én meg jól kiállnék, hadd ázzak szana-széjjel, esküszöm, jól esne.. :)

Pizzás 11.

Ahhoz képest, hogy reggel elementáris erővel vetettem bele magam a számvitel száraz tudományába, most épp annyira vagyok rendesen agyonvert.

Heverek a kanapén és komolyan szégyellem magam, amiért csak így heverek..

Éjjel nem sokat aludtam. Valami felkeltett fél kettőkor. Igen, azt hiszem a szél volt az, ami kellemes levegőt hozott be a szobába. Aztán láttam azt is, a távolban fényképeznek, de végül ide nem ért el a vihar még négyre sem.

Aztán hatkor ébredtem újra, tudtam kelni kell, mert be kell vennem, nyomnom a gyógyszereket, s ha hagyom magam visszaaludni, tízig ki sem kelek.

Gyors reggeli, egy kis karbantartás, majd terasz..

 

Vagy egyig nyomtam a könyvelést, közben kicsit cseverésztünk az újra megjelenő alpinista fiúkkal. Mondtam is nekik, hogy irigylem őket...hát, hogy láblógatva dolgoznak..

Határozottan jó kedvem is volt, mindenkivel elcsevegtem, aki keresett, s közben szépen haladtam.

Nem is tudom, most az érzem pizzát ennék. Olyan jó vékony tésztájút, mondjuk szalámival, sok sajttal és paradicsomkarikával..

Azt hiszem, észre vehető, hogy egy ideje nem ettem igazi, valódi, hízlaló kemény szénhidrátot. Ha sikerül rászednem a párom, hogy hozzon, akkor ma nem hagyom ki..(sima ügy lesz) :)

Fene tudja, hova tegyem, de reggel óta hőrmelkedésem van, érzem, hogy ég a bőrőm, még a combom is. A melleim már lüktetnek is, nem csak szimplán fájnak. És help mí plíz, mert már lassan kezdenek kifolyni az E kosárból is, ami számomra egyenesen KA-TASZ-TRÓÓÓ-FÁÁÁ-LIS! A hasam is fájdogál délután óta, hol szúrkál, hol csak egyszerűen sajog, mintha meg akarna jönni. Meg ne jöjjön!

Nem tudom, ez most akkor jó-e nekem, de mivel mindenhez pozitívan állunk, csak jó kell, hogy legyen! :)

Virágokat kellene kiszabnom, azt most nem írom miért, mert ha az, akinek készül, olvassa, akkor én lebukok, a meglepetésnek annyi, meg nekem is azt hiszem, hogy már megint mit találtam ki..mit, mit? Virágot :)

A lényeg, hogy most nincs hozzá kedvem. De Tízmilliószoros nap van, ezért nagyon pozitív vagyok, még annál is jobban, és pizzát akarok enni, és azt is fogok, slussz passz! :)

...mondtam én :))

Kimenős tizedik

Ma kimenőt kaptam..
Huh, ez most így különlegesnek tűnik olvasva, de nekem az volt ez az alig fél óra is, hiszen már vagy másfél hete "bezárva" éldegélek.
Láthattam a depot belülről, be is gyűjtöttem némi tojást, hogy feltöltsem az idehaza megcsappant készletet. Meglestem kolléganőm elkövetett sütis tetteit, s magunkhoz vettük a kamrában jól lehűtött görögöt. Hazafelé még a klímás kimenő mellé járt egy mekis jeges kávé is, így azt hiszem teljes a mai nap boldogsága :)

Sőt, végre lyukat is fúrtunk a falba, így az amúgy "fúrás nélkül is helytálló" tappancsos ikeás tárolók is szilárdan tapadnak a falra. Végre telepakolhattam őket a várakozó tusfürdőkkel, samponokkal és egyéb fürdéshez, hajmosáshoz szükséges holmikkal, ezzel nyugodt éjeket támogatva!

Amikor ideköltöztünk, nem akartam szétfúrni a gyönyörű csempét, így jól jött a kék-sárga, szereld magad áruház újdonsága, miszerint legyen sarokelem, vagy sima, szappan- vagy éppen fogkefe tartó, azokat fúrás nélkül tudjuk rögzíteni a falra, egyszerű megnedvesített tapadókorongokkal..legalább is ezt hírdette a fáma..

Aztán nagyon hamar rájöttem, valóban így van, de ez az állapot két esetben áll fenn; 1. ha nem pakolunk bele semmit, 2. ha fel sem tesszük..

Először lelkes voltam. Feltettem, és nem csak csodálatosnak tűnt, hanem praktikusnak is. Órákig gyönyörködtem bennük, ha arra jártam, s áldottam a szemem, hogy észrevettem. Először csak a fürdőbe vettem ilyen szupertárolókat. Majd bátorkodtam a konyhába is, legyen helyük a nap, mint nap használt eszközöknek, hogy kéznél legyenek a teák és nespresso kapszulák, no és a szivacs se kallódjon csak úgy a mosogató szélén. Végül már mindent szuper otthonosra és főképp praktikusra szereltem, amiért hősiesen veregettem hol a bal, majd jobb vállamat.

Aztán egyik éjjel arra ébredtem, valami iszonyatos nagy zajt csapott. Azt hittem, betörtek..félkómás félhomályban történt botorkálás és feltérképezés után hamar kiderült, nem kell az otthonunk vagyonát megvédeni senkitől, csupán leesett a tusfürdővel teli tároló. Másnap visszatettem. Három napot bírt, pedig kivettem belőle két flakont. Közben leesett a sarokelem, s mire hazaértem, a sampon fele a lefolyóban végezte. Majd sorra jöttek a konyhai tappancsok is. Na, mentem is a "gazdaságosba", vettem ragasztót. "Nem fogsz te velem kiszúrni!" Hát, halottnak a csók. Talán egy nappal bírták tovább. Később az obiban próbálkoztam. Megragadtam egy kedves és sármos ott dolgozó fiatalember karját, hogy most te velem jössz, és mutatsz nekem olyan ragasztót, amitől még magam is elámulok, érted? Mutatott. Vettem egy csempére, fára, üvegre használható, totál brutál erős ragasztót, amivel állítólag tiplire sincs szükség, ha polcot szeretnénk..kicsit hitetlen voltam, de bíztam. Hibáztam.

Épp olyan szar volt, mint a másik, olcsóbb társa. Amikor már a harmadik tartó is újból leesett, ott hagytam, ahol van a fenébe..

De most, a mai nap mementójaként mind az összes elnyerte végleges helyét, csempe rongálás ide vagy oda, lyukat fúrtunk, aztán úgy odacsavaroztuk, hogy az isten se szedi le..

Azért bemennék az ikejába és egy kicsit kijavítanám némi rajzzal és szövegmagyarázattal az ottani képecskét...de csak barátilag persze :)

Kilenc

Rá kell jönnöm, most hogy idehaza vagyok, szinte burokban élek. Alig érnek ingerek, jobbára azokat is magam csinálom. Jó, néha jön valaki, vagy telefonon beszélek mással. Kapcsolatom van a külvilággal a fészbúk, a messzindzser által, egy-egy levéllel, szöveges üzenettel, vagy postai csomaggal. Látok utcán embereket, az alsó szomszédokat délután zizegni. Gyermekeket focizni a pályán, autókat elsuhanni. Kb ennyi.
Lefoglalom magam, nem vagyok egy unatkozó típus. Sok mindenhez konyítok, sok mindenbe belekóstoltam már, sok mindent vagyok képes egyszerre csinálni.
Jelenleg ezek az ingerek érnek itthon.

Nyugi, csend, ha csak magamnak nem csinálok bulit.. Minap is betettem Marót Viki cd-jét, gondoltam kicsit feldobom a reggelt egy kis rock and roll-lal, "hallgassunk bele" céllal, csak épp fogalmam sem volt, a négy távirányító közül melyikkel kell hallkítani, így hamar gyorsan brutális zenebonát rendeztem, valószínű szomszédaim nagy örömére, s mindezt reggel hétkor..zengett a lakàs a "meghalok, ha rám nézel" daltól.. :)

Ma is csak annyi izgalom ért, hogy míg a papírokat rendezgettem odakint, a szél, az az egyetlen ami ma  éppen arra járt, belekapott az egyik számlába és levitte a szomszéd teraszára..
Tehát, nincs miért idegeskednem, bosszankodnom, ha csak a meleg miatt nem, de azért meg minek, elvégre nyár van, hadd tomboljon! A hűtőben mindig van friss limonádé, hűsítő dinnye, de bármikor össze tudok ütni egy könnyű zöldséges kaját, sütni husit, csinálni egy jó kis lecsót. Jut eszembe már szerdára palacsintát terveztem... Hozattam magamnak ilyen "norbis" cuccot, kiváncsi leszek, milyen fűrészporos sikeredik belőle!
Vagy hogy naponta háromszoror kell, ráadásul duplán ezt a "kellemetlen, de hasznos" bogyót feltuszkolon magamba, amitől az alvázam folyton "izgalmi" állapotban van..

Talán így könnyen vagyok, s könnyebb már a kilencedik napon is túllenni. Persze nem az a cél, hogy "túllegyünk" rajta, csak azon gondolkodtam, ha odakint lennék, abban az életben, amit ezelőtt nap, mint nap éltem, sokkal több olyan inger érhetne, amitől valószínű könnyebben húznám fel magam, szinte észrevétlen, de a fene egye meg, ma még a dinnyelevet sem csepegtettem le a földre. Hát, ez van :)

A nap elbújt. Dörög az ég. Jöhet a vacsi :)

Nekem nyolc

Gondoltam, ma úgy fog telni a nap, hogy reggel szépen felkelek, megcsinálom a reggelit, amit természetesen a teraszon fogyasztok el, majd munka képpen könyvelek kicsit, aztán mozaikozom, na, ebéd után pedig napozom, és süttetem a fenekem mindkét partját..

Ehhez képest már reggel úgy ébredtem - hajnalban is -, hogy kavarog a gyomrom. Bár megcsináltam a bacont, amihez virslit és medvesajtot akartam enni - jó, tudom, ez így igen furán hangzik, de azt kaptam ukászban, hogy sok fehérjét egyek, hát, így teszek :) -, de nem igazán esett jól. Legyűrtem, amit muszáj volt, de még a habos tejeskávé sem ízlett igazán.
Hét óra volt még csak, de hogy kihasználjam a kellemes reggeli levegőt, nekiálltam dolgozni.

A metró számlákat utálom a legjobban, mert azokat vagy hat felé kell bontani, s rendszerint össze-vissza vannak benne a tételek. Párom szokott gondolni rám, ő már - mintha csak neki kellene csinálnia -, a tisztítószereket mindig külön számlára kéri..
A többivel nincs bajom, ha az ember már benne van, rutinból kontíroz. Haladtam is szépen, aztán úgy tízre elmúlt az émelygés is. Király, gondoltam, lassan ebéd, aztán irány a nyugágy teljes nyugalma, ahol valami andalító zene mellett alszom egy jót! Persze..

Bementem, megebédeltem - na, jó, ez túlzás, megettem az isteni finom zöldséges csibelevest, és egy cső kukoricát, majd elmosogattam, és... a ház falon, a terasz felső részén egyszercsak megjelent a semmiből két logó láb..

Eszembe jutott, hogy valamikor jönnek és végignézik a csöpögő teraszokat, hol kell javíani. Hát, nálunk is..
Drága alpinistáink épp akkor értek a mi teraszunkhoz természetesen, mikor ide kezdett sütni a nap..

Na, hát így esett, hogy végül nem mentem ki napozni, csak néztem a néha arrébb kerülő lábakat, közben hallgattam néha egy rettentően kecses böfögést vagy éppen szellentést. Közben meg a "vazze", "ja, bazzeg", "jó lenne brunyálni", s hasonlókat.
Arra nem mertem vállalkozni, hogy kifekszem bikiniben. Nem tudtam eldönteni, elijeszteném inkább őket, vagy tovább időznének..

Bár ha belegondolok, azt hiszem, az égiek valahogy kegyesek voltak velem, mert bár a napágy így árván hevert odakint, nem nyögve karcsú termetem ádáz súlyát, de a napocska, az a drága, mosolygós elbújt a felhők mögé, s nem szaggatta szívem csücskét, hogy még sem tudok napozni..:)

Na, majd holnap!

 

 

Teraszos hetedik

Ide süt a nap. Élvezem, ahogy néha elbújik, majd kikukkant újra a felhőpamacs mögül. Mint egy gyermek, aki bújócskát játszik.
A ventillator hűvösében és ahogy rámszórja finom vizes permetét, a magas hőfok is kellemes.

Lekönyveltem, amit mára terveztem. Mozaikoztam is, amíg kitartott a ragasztó. De holnap érkezik a csomag és folytatni tudom.
A zene is megvan.
Mióta Dorkas mondta ezt a szpotifájt, azóta ez szól. Végre olyan albumokat is meg tudok hallgatni, amiket korábban meg sem találtam. Ma épp Fiesta nap volt. Igazi nyári, bulis zene! :)
Megettem az ebédet, mint egy jó kislány. Nyelem a limonádét. Már csak egy finom, hideg jégkrém hiányzik..

Ahhoz képest, hogy tegnap és tegnap előtt iszonyúan fájt a hasam, ma semmi. Fura, máskor azt kívánom, ne fájjon, most meg azt akarom, hogy görcsöljön kicsit. Néha beleszúr kicsit valami, majd semmi. Aztán lehet, megint este nem hagy elaludni..
Tegnap se ment. Dr. Csontot néztem, meg a Mentalistát. Ezekkel altattam magam. Talán úgy éjfél körül sikerült is, mert a 23:47-es óranézésre még emlékszem. Nem kell megijedni, semmi baj a pszichómmal, azért nem ilyenekre szoktam álomba ringatni magam..de számomra normális csak ez volt éjjel a TV-ben..

Az alvással nem töltött időt pótoltam a kinti napfényben, szigorúan három óra után. Elfelejtettem befújni magam, így kissé lángra kapott a jobb karom..de nem bánom, reggelre kiheverem :)

Amíg csak álom volt a nagy terasz, mindig irigykedve néztem azokat az akár kisebb vagy nagyobb erkélyeket, melyek kellemesen otthonosan, kényelmesen voltak berendezve. Mindig elképzelte, milyen lesz, ha nekem végre lesz, és én biztos, hogy ha tehetem, ott töltöm majd időm nagy részét..

Ez, mióta sikerült egy ilyen 10 négyzetméteres teraszra szert tenni, nincs is másként. Apró csinosítások hátra vannak még, de élvezem, és azóta azt nem értem, akinek van egy ilyen szép terasza, és főként nem a belváros kellős közepén van, miért is nem használja ki..
Azon gondolkodtam, míg odakint hesszeltem egész nap, hogy a szomszéd csajnak minek egyáltalán napellenző, ha sosincs itthon.. Mióta ideköltöztünk, az egyik legjobb dolog, hogy szinte nem is hallani a szomszédokat. Ginával is csak az IKEA-ban futottam össze, a szomszéd srácról is onnan tudom, hogy létezik, hogy egyszer egy szőke leányzó jött ki tőle, máskor pedig egy barna Hosszúpuska várakozott rá az ajtóban. De amúgy csend van, béke, semmi mozgás. A közvetlen leányzó csak onnan biztos, hogy él és mozog, hogy öt hónap alatt az üres teraszra, a klíma mellé kikerült egy szék és asztal, most pedig fel lett szerelve a napellenző..de nem láttam teregetni, virágot locsolni - igaz, nincs is neki egy árva kórója sem. Nem voltak nála még barátok, akik nevetgélve, egy pohár bor mellett mondjuk Tabut játszanak odakint, de még a korlátnak támaszkodva sem láttam, ugrásra készen, hátha menteni kell...

Életéért cserébe nekem adhatná az újdonsült, azóta sem használt napellenzőjét... :) ..mondjuk ajándék gyanánt azért is, mert "túl vagyok" a hetediken.. :)

 

Mozaikos hatodik

Ma úgy telt el a nap, hogy szinte észre sem vettem, ahogy elszaladt.

A teraszos reggeli után megcsináltam egy-két hivatalos dolgot, de azért arra figyeltem, hogy ne vigyem túlzásba.

Délelőtt is kint voltam, majd délután is, mikor nekiálltam mozaikozni.

Kb. 10 éve van egy terv, ami úgy látszik, most kezd megvalósulni. Az asztalkát még márciusban megvettem hozzá, a csodaszép üveg mozaikokat is beszereztem, igaz, kicsit túllőttem a célon, így azt hiszem, szerényen nagy valószínűséggel vagy 20 asztalhoz elég lesz...hát, nem bíztam a véletlenre.

Emlékszem, mikor a srác elment összeszedni a vagy tizenöt szín mintát, még azon gondolkodtam, lehet ebből-abból kevés is lesz. Aztán amikor megláttam a nagy kartondobozt, és hogy majd' sérvet kap miattam, kicsit aggódni kezdtem.

A hölgy, aki a mintákat mutatta, s vagy másfél órán keresztül kereste össze azokat a kódok alapján, csak azt felejtette el közölni velem, hogy a mozaiktáblák színenként kb. 6szor akkorák, mint amiket ő mutatott..

A hirtelen sokktól, meg attól, hogy a visszatörlés, módosítás esetleg ugyanennyi időt venne igénybe, képtelen voltam megszólalni; őőő, hát ez így azt hiszem kicsit sok - magamban mosolyogva elterelésként gondoltam máris a további lehetőségekre, hogyan fogok megszabadulni a többitől; nos, hát akkor jó lesz a fürdőbe egy delfines kisasztal, meg Napocsnak egy ajándék az új lakásba, aztán Ivettnek valami falidísz, Katának se ártana valami, nehogy megsértődjön, izé, meg hát a családban is szétszórhatok néhány darabot..

Azóta már megbékéltem a beszerzett mennyiséggel, legalább megvannak a karácsonyi ajándékok, s még beszereztem hozzá némi szükséges eszközt, bár azt hiszem, jobb lett volna, ha barkácsoltba megyek, mert azzal a fogóval, amit hobby üzletben vettem, nem sokra megyek.

A terasz már tele van apró üvegszilánkokkal, amit sajnos páromnak kell majd felporszívóznia, mert erről most le vagyok tiltva..

De legalább alakul a dolog, s pár nap múlva, mikor a fuga is megérkezik, már készen lesz a teljes kép..

Na, hát, ezzel ment el a napom..

Felhúzni magam nem volt min, nem mintha vágytam volna rá, jó ez a béke, én szeretem nagyon!

Meg is állapítottam, hogy nagyon jó nekem idehaza.. :)

Unalmas ötödik

Korán keltem megint.
Valahogy nem is tudok aludni.
Éjszaka ráadásul néhány okos, kissé ittas családapa védeni próbálta a másik, kevésbbé okosnak hitt családfentartótól gyermekét. Vagy két órán keresztül vitáztak, hogy kinek szakad pattanásig az idege, melyik kap agyvérzést, és persze ezt az ablak alatt. Parádés volt. Kiverték az álmot a szememből.

Fél tizenegykor - mármint ma délelőtt - meg azt néztem, jesszus, csak ennyi az idő?! Lassan telik, így most még semmittevősen. De muszáj pörgetni az agyam, mit is csináljak majd; könyvelés, varrás, mozaikozás, csupa olyan dolog, amire a sütik mellett nincs időm, vagy inkább energiám.
Ez az átkozott varróbaba is itt áll a sarokban, kb 5 éve használatlan, az ágy alatt több méternyi len, dzsörzé és pamut anyag, a polcokon meg a Burdákban bejelölve tucatnyi ruha..
Össze kell szednem magam :)

Nyomom magamba -  a hormonokon kívül - a sok fehéjét és folyadékot. Pihenek, lustulok, most még görnyedni sem akarok a kinti asztal előtt. Amúgy is lóg az eső lába.

A hasam néha érzem.
Tegnap nagyon is. Puffadtam, puffogtam, akár a vipera. Olyan érzés volt, mintha levegővel pumpáltak volna tele. Most aránylag nyugi van.
Tegnap meg is jegyzete párom, biztos az egyik gyerek tornyot épít a mosogatóban, a másik meg ezért ki van akadva. Ennek örömére fel is mosta a konyhát, hozzátéve, jobb, ha már most látják, hogy rend a lelke mindennek, és nem hagyjuk ragadni a dinnyelevet..haha.. :)

Meglepően semmilyen most kedvem, bár baj nincs, csak valahogy lusta vagyok, vagy mi.
Ennek örömére megettem vagy 1kg dinnyét, most ez esett jól.
Azóta pisilni járok..

Ma az volt a legnehezebb, hogy ne anyázzak, mikor végre elpilledvén elkezdtek a szomszédban fúrni. Nem kicsit. S nem Bosh fúróval. Beton ütvefúróval. Vagy két órán keresztül..
Meg az, hogy ne legyek cinikus valakivel, s ne vágjam hozzá saját szavait, amolyan "ezeket bizony te ígérted" címszóval, s ne legyek még azon túl is pikírt, mufurc. Tök normális voltam, na..

Mára pirospont. Karkötő marad a jobbkézen immár ötödik nap.. :)

 

 

Negyedik

Korán keltem.
Ki a fene tudna aludni egy ilyen nagy nap előtt?
Pontosan tudtam, mi hogyan fog történni, de valahogy mégis izgalommal töltött el az egész.
Volt néhány gondolat, mely a napokból és az éjszakából itt maradt, de a hajnal illatával együtt, mely a nyitott ablakok keresztül áradt be reggel, ki akartam zárni. Muszáj volt.
Sosem éreztem erejét még annak, hogy az ember félre tudjon tenni gondolatokat, mint most.
Pozitív akartam lenni, és ha be is kúszott néha a nap folyamán, furcsa mód mosolyogtam rajta..

Máskor valószínű falra másztam volna, ha úgy kanalazzák mellettem a joghurtot, ahogy ma reggel az ágyon, szinte egyfolytában fémkanállal kocogtatva az üvegpohárba átnyalábolt cuccot. Már tök üres volt, tuti, de a Huanita mellettem még az üvegfelület alá beképzelt édes izét is bőszen kanalazta.
Most csak hallgattam, ahogy vártam a soromra, s azon mosolyogtam magamban, jó hogy csak egy 150 grammnyi jutott neki..

Aztán arra emlékszem, ahogy a monitoron bámulom Őket. A vagy 200 sejtes kis petesejteket. Kékes fényükben volt valami megható és csodával határos. Ebből lesz az Élet.. gondoltam magamban, és csak mosolyogtam megint..

Majd azon, ahogy a csendet megtörte két galamb tipegése a kinyitott tető ablakon. Ott pihentek meg az üvegen, gubbasztva, várakozva. Akkor reppentek csak fel, mikor Huanita párja ledobta magát az ablak alatti székre, hogy elterüljön.

Fél tíz múlt, mire megkaptam Őket.
Nem fájt semmi, mégis az ember ilyenkor úgy sétál, mintha be lenne tojva..ezt Katám is megerősítette, mikor eljött értem. Őt már felhúzta a sorompónál lévő biztonsági őr, aki valahogy képtelen volt emberi hangon kommunikálni egy másik emberrel, rajtam legalább röhögött egyet..

Az Élet az egyik oldalon elvesz, a másik oldalon ad..ebben bízom most is. Szépen mennek a dolgok, s éppen ezért most mindent szép sortinoban kell csinálni.. :)

 

 

Harmadikra

Az első lombikpróba során nem jutottunk el a teljes stimmulációs kínálatig, mivel a Suprafactra abszolút leállt a petefészek működésem.. A múltkori, azaz első, de inkább második lombiknál, mikor nem ment teljesen (akkor sem) végig a stimuláció, mivel már a 8.napon akkora volt az egyik tüszőm, hogy inkább nem kockáztattak, semmilyen mellékhatással nem találkoztam. Még büszke is voltam magamra, legalább ezt megúsztam, s minden szuper...

Jah, kérem, most bezzeg megtudom a magyarok istenét!

"Mellesleg" sem vagyok észrevétlen, de ha még egy számot nő a méretem, a sima üzletekbe hiába kopogtatok, szóba sem állnak velem, kirekesztenek a normál méretű, már amúgy sem konfekció osztályról, aminek persze a férfi szemek örülnek jobban, akik sokszor inkább oda tapadnak tekintetükkel, mint sem két szép szemembe..vízre szállni velük nem érdemes, mivel hamar beborulna  tőlük a szélvitorlás, legfeljebb dupla légzsáknak ideálisak, ha más szolgálatot nem is tesznek..a másik, hogy úgy fájnak, mintha egész éjszaka labdáztak volna velük.. :)

A hasam most akkora, mintha már túl lennék a negyedik hónapon. Még jó, hogy tudom napoztatni, mert ha barnul, legalább kissé slankabbnak tűnik. Ámbár, ha jól pózolok, és mondjuk, ha távolról és hátulról nézem magam a fürdő tükrében, egész jó.. Van még homokóra derékvonal, formás popsi, és akkor a hasam sem látom! :)

Tegnap este ráálltam a mérlegre is. Nem kellett volna. Agyvérzés közeli állapot kerülget azóta is.. Ritka pillanat, de gondoltam, megnézem, milyen súllyal indulok neki a lehetségesnek, hadd örüljek már, ha az utóbbi időben megvontam a szénhidrátot, édességet, sütit abszolút nem ettem, nem mintha eddig igen, annál inkább gyümölcsöt, salátát. Tiszta egészség sok folyadékkal! (buksi megsimogatva)
Basszuskulcs, 3 kiló plusz volt a mérlegen! Ez már alapban jól beáztatott hajókötél gondolatát vonja maga után, de próbálom ennek is a jó oldalát nézni; tuti biztos nem leszek botsáska..

Azt hiszem, ha így haladok, lassan beállhatok Plus Size modellnek... :)

 

 

 

Dolgos második

Iszonyú álmom volt éjszaka.
Valamikor fél háromkor riadtam fel, s még akkor is hatása alatt voltam. Magamra húztam a takarót, ami kimondottan jól esett a kissé hűvös szobában, majd megpróbáltam végiggondolni, miért jöttek ilyen gondolatok és legfőképpen azt, hogyan tudnám félre tenni.
Mikor hét óra után pár perccel újraébredtem, már tudtam, az egész csak valóban álom volt, mégis ott lebegett bennem kegyetlensége, fájdalma, utózengéje..

A reggeli kiérdemelt kávém után gyors fürdőt vettem, hajat mostam, s míg párom visszaért a reggeli fociról, kifőztem a virsliket, lefőztem egy kis gyümölcsös teát és megterítettem odakint a teraszon. Kellemes, finom idő volt, pont olyan, mikor az ember órákig tudna elüldögélni anélkül, hogy megmozdulna.
Csak hallgattam a csendet, mely végigvonult az utakon, a lakott völgybe és fel, egészen a Kő-hegy ormáig. Nyugtató volt.

De aztán neki kellett indulni. A szokásos program; vásárlás a Metróban, Aldiban, majd depo. Aztán megejtettük a cipőcserét is. Vicces, hogy három hónapnál tovább a párom lábán nem marad meg egy cipő sem. Oké, hogy használja, de elvégre a cipő arra való, nem pedig hogy nézegessük egy üvegvitrinben..
Iszonyú jól esett a séta, még akkor is, ha fene tudja, miért, de a petefészkem megint fájdogált.
De minek is panaszkodnék, ha az újabb telefon megerősítette, a kis petécskék nagyon jól vannak, fejlődnek, így hétfőn kell csak mennem beültetésre, aztán indul a buli!

A fene tudja, miért, túltengett bennem az energia, főleg a délutáni csendes pihenő után, amit aképpen vezettem le, hogy nekiálltam takarítani, port törölni. Abszolút munkamegosztás volt. Párom porszívózott, ablakot tisztított, jelentem, most fejezi be épp a hátam mögött, míg én megérdemelve, csökkentve a vasalni való mennyiséget izzasztom magam a napon. Na, jó, azért megcsináltam még a lecsót, a szokásos limonádét, kiteregettem, és elpakolásztam.

Jaj, és a legjobb dolog!
A pörgettyűs békáról, melyről azt hittem valóban elfújta a szél, s keseregtem is rendesen, meglett és a lenti szomszéd volt olyan kedves, hogy felkeresett. Így a béka visszakerült a helyére, én megnyugodtam.

 Rend van, tisztaság, minden a helyén, majdnem minden a helyén..

 

 

 

Ötödikből első

Jelentem, megbuktam.. :)

Már reggel éreztem bal lábbal keltem fel.

Nem aludtam túl jól, mert iszonyúan fájt a hátam, és a petefészkem is sajgott. Nem baj, gondoltam, bevettem gyorsan egy bogyót a többi mellé, és vártam a hatást. Nem jött.
 

A konyhában morzsa és ragadó dinnyelé fogadott. A mosogatóban "torony", amit ki nem állhatok. Így azzal indítottam, hogy elmosogattam, rendet tettem. Lefőztem a tejeskávét, megcsináltam magamnak a két kis szendvicset, majd gondoltam, kiülök a teraszra, ott könyvelgetek. De fél óránál nem bírtam tovább, szabályosan hideg volt, hiába vettem kardigánt, és zoknit is.

Nagy duzzogva megettem a maradék szendvicset idebent, de úgy, mint ahogy kis koromban, kirágva a kenyér puha közepét, a héjat ott hagyva. Nesze neked! Szétválogattam a vasalni valót, ami azóta is ott hever, nem füllik rá a fogam. Bedobtam egy adag ruhát a mosógépbe, beszedtem a tegnapi türcsiket, amiket szépen behajtogattam helyükre a komódba.
 

A petefészkem megint sajogni kezdett, aztán éreztem, hogy törik a mécses.

Aztán csak jöttek a könnyek, meg nem álltak. Nem tudtam, mire vélni.

Először ráfogtam a hormonokra, de csak nem hagytak alább.

A petékre gondoltam, arra, milyen szépen alakul most minden, s mégis mi fáj? Persze tudtam, de tudatosan nem akartam vele foglalkozni..

Aztán az jutott eszembe, tegnap milyen rosszul esett, hogy párom egész nap fel sem hívott, meg sem kérdezte, mit mondtak bentről, hogy vagyok, mi újság. "Nem volt ideje". Értem. Aztán az, hogy mikor végre este hazaért, nem is beszélgettünk, csak ledőlt a kanapéra, majd elaludt.

Így viszont biztos, hogy nyugis életünk lesz, nem fogunk veszekedni sosem, hiszen nem is beszélgetünk..

Kérsz teát? - kérdeztem később, mikor magamnak töltöttem.

Nem - hangzott a válasz.

Főzzek? - kérdeztem vissza.

Nem kell.

Ő átkapcsolt a sportra, én inkább bementem. Attól is a falra mászok. Mióta vagy 10 sport csatorna van, mindig van valami meccs.. Fél óra múlva aztán megkérdezte, van-e tea...áááá!

Így ma kijött belőlem minden. 

Elmondtam panaszom barátnőmnek, odabent is, csak hadd jöjjön ki belőlem minél előbb. Szabadulni akartam a bennem gomolygó, fortyogó gőztől. Aztán eszembe jutott néhány okos ember, aki váltig állítja, ők bizony sosem panaszkodnak. Most vagy hülyének néznek, maguknak hazudva vagy valóban ember felettiek!

S nem tudom, mi jobb, ha az ember kimondja, vagy ha benne marad.

Annak idején a sok nyelés és sok elfojtás rákhoz vezetett. Nem akarom még egyszer!

Ha ez nyavalygás, bevállalom, és jelentem, áttettem a karkötőt a jobb kezemre, s nekiindulok újra, de nem feladva semmit!
Igaz, a háziorvosnál már úgy ültem végig két és fél órát, hogy mosolyogva néztem, ahogy az idősek szinte megölik egymást a helyekért. Tök nyugodt voltam. Szépen el is intéztem mindent, bevásároltam, és végül az itthoni találkozás alkalmával is megbeszélésre került minden!
Nos, hát akkor én, mint tökéletlen ember újrakezdem, minden zokszó nélkül! :)